Íme a Top 10 Megasztár sláger
Előítélet a tehetségkutatósokkal szemben ide, vagy oda, azt azért el kell ismernünk, hogy többüknek remek slágereket köszönhetünk. A Megasztár idén ünnepli 10. születésnapját, mi pedig ez alkalomból összeszedtük azt Top 10 slágert, melyeket gyakran pörgetnek a különböző rádiók, valamint a zenecsatornák.
Caramel: Jelenés
Gondoltátok volna, hogy Molnár Ferenc
Caramel hangját immáron 10 éve is ismerhetjük? Pedig igaz, hiszen a srác
2004-ben tűnt fel a Megasztárban, ahol a győzelemig meg sem állt. Már a
műsor során bemutatta első saját számát, a Szállok a dallal-t. Hogy
mely slágere lehet a legnépszerűbb igen nehéz megtippelnünk, de hogy a
trón közelében ott van a Lélekdonor, valamint a Jelenés az
vitathatatlan. Mi végül a frissebbet, vagyis a Jelenést hoztuk ki
győztesnek, amit többek között a The Voice-ban Gájer Bálint is előadott
a verseny döntőjén.
Rúzsa Magdolna: Egyszer
Az Artisjus-díjas énekesnőt a tehetségkutató harmadik szériájában pillanthattuk meg először, és Caramelhez hasonlatosan ő is az első helyen végzett a közönségnek köszönhetően. Rúzsa Magdi karrierjéhez szintén több sláger köthetünk, mint például az Aprócska blues-t, vagy éppen a Szerelem című dalt. A legfrissebb nóta azonban, amit gyakran pörgetnek a rádiók, az nem más, mint az Egyszer, amely Magdi Tizenegy című lemezén jelent meg, és amelynek mind zenéjét, mind a szövegét Presser Gábor szerezte.
Radics Gigi: Vadonatúj érzés
A salgótarjáni énekesnőt a tehetségkutató ötödik szériájában láthattuk először, ám ott a legjobb 24 között búcsúzni kényszerültünk tőle. Radics Gigi azonban nem adta fel, egy évvel később ismét megpróbálkozott a Megasztárral, nem hiába, hiszen ő nyerte meg a felvonást. Gigi eddigi legnépszerűbb dalát alighanem a Vadonatúj Érzés című albuma címadó száma jelenti, amelyet Los Angelesben vettek fel 2012 nyarán. A nóta első helyen végzett a Mahasz, valamint a Class 40 listákon.
Tóth Vera: Miért pont ő
A szintén Artisjus-díjas énekesnő csodálatos hangjával indult az egész Megasztár mizéria sikere, hiszen ő volt a tehetségkutató első győztese. Tóth Vera nevéhez azóta olyan népszerű dalok kötődnek, mint a Nem kell valaki másé, a Boldogtalan, vagy éppen a Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen. Mi azonban a Miért pont ő című slágert emelnénk ki mindközül, amely a 2006-ban megjelent Valami más korongján szerepel, és amelyet Szabó Ágnes szerzett a tehetségnek.
Kállay Saunders András: My baby
Kállay Saunder Andrással a 2010-es szériában találkozhattunk, amikor a negyedik helyezésig jutott el. A négy esztendő alatt több sikeres dalt köszönhettünk neki, mint például a Csak Veled, a Tonight, vagy éppen az idei Eurovíziós Dalfesztiválra is kijutó, mélytartalmú Running. András sokak szerint már a tavalyi A Dalban is megérdemelte volna a kijutást, mégpedig a My Baby című számával, amely a Viva Chart, a Class 40, valamint a Mahasz listáin is a Top 5-ben landolt.
Tolvai Reni: Hagylak menni
András mellett muszáj megemlítünk párját, a szintén Megasztár5-ös Tolvai Renit. A szőkeség neve hallatán többeknek a Promise, a Playdate, vagy az Élek a szemeidben dalok jutnak eszébe, de az kétségtelen, hogy a Hagylak menni a legnépszerűbb sláger nagyváradi énekesnőtől. A Hagylak menni 2011 nyarán jelent meg, és villámgyorsan a rádiók listáinak élén landolt. Ez a szám még a Transilvanian Music Awards-on is tarolt, hiszen az Év magyar pop-dance slágerének járó trófeáját, valamint a Bravo Otto - Az év legjobb magyar klipjének járó elismerését is Reni vihette haza.
Tóth Gabi: Elég volt
Testvére sikerének láttán Gabi is nekivágott a Megasztárnak, nem is akárhogy. Hiszen őt lett a 2004-es felvonás legjobb női hangja, amikor a harmadik helyig jutott el az élőadások során. A miskolctapolcai tehetség roppant egyedi, érzelmes világával hamar nagy közönséget tudhatott magáénak, akiknek a tucatnyi főcím dal mellett olyan számokkal rukkolt elő az évek folyamán, mint a Szívemet adnám, az Érte megérte, a Jöjj még, a Nem kell végszó, vagy éppen a Sors. A 2010-es Elég volt megjelenése azóta gyakran csendül fel a különböző tehetségkutatókban, ami nem véletlen, hiszen a Mahasz, és a Viva Chart előkelő helyein csücsült anno.
Hien: No more
Nguyen Thanh Hien bájos arcával a negyedik szériában tűnt fel a képernyőn, és egészen az ötödik döngőig jutott el a tehetségkutatóban. A még mindig csak 20 esztendős énekes lány a Túl szép, a Not livin' in Yesterday, az Édes kis suttogás, valamint a The Way I DO című slágerei mellett minden bizonnyal a 2013-as No More szövegét fújhatjátok a legtöbben. A dal a Mahasz Editor’s choice, valamint rádiós top 40 listáinak első felében végzett.
Dér Heni: Ég veled
Dér Henit a Megasztár első szériájának köszönhetjük. A szerbiai tehetség közel 10 esztendőn át a Sugarloaf zenekar énekesnőjeként bizonyított, akikkel többek között olyan népszerű nótákat szolgáltattak a közönségnek, mint a Hajnalig még van idő, a Szingli lány, a Dolce vita, vagy éppen az Én vagyok a lány. Heni nemrég kezdett csak szólókarrierbe, második saját dalával (az első a Turn it up volt), az Ég veled –del pedig az idei A DAL című műsorba is bejutott. És bár a nemzetközi versenyre nem jutott ki vele, idehaza nagy népszerűségnek örvend az odamondós, csajos nóta. A szám zenéjét Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, és Heni, szövegét pedig Burai Krisztián, valamint Szabó Norbert szerezte.
Király Viktor: Fire
A 2008-as Megasztár győztese, nővére, Király Linda sikerein felbuzdulva kezdett el komolyan a zenével foglalkozni. Első szóló klipjét a 2009 nyarán elkészült Forgószél jelentette, melyet hamarosan követett a Solo, a Crazy, vagy éppen a Move Faster. Az egyik legnépszerűbb slágere mindezek mellett a 2013-as Fire, amely a Viva Chart, a Class 40 és a Mahasz listáin is több héten át szép helyezéseken foglalta el méltó helyét.