Soniával mond oda a Sugarloaf


Ismét egy odamondós nótával rukkolt elő a Sugarloaf. A banda új számában könnyedén ráismerhetünk a csapat énekesnőjére, Nkuya Soniára, hiszen a szöveg egy-egy sora az egzotikus szépség jelenlegi helyzetére mutat rá.

Dér Heni kiválása után Tóth Szabiék gőzerővel nekiálltak a keresésnek, hogy mielőbb megtalálják a banda új frontasszonyát. A Sugarloaf májusban rá is bukkant az ideális énekesnőre, mégpedig a karcos hangú Nkuya Sonia személyében, akivel már az első klipet is leforgatták a Korda Stúdióban.

„A Ki követ teljesen véletlenül, de szinte egy az egyben a jelenlegi helyzetemet írja le. Most, a dal megjelenése után már látom, hogy semmi sem véletlen.” - kezdte az egykori Megasztáros, aki közel egy éve harcol kislányáért, Annabelláért annak édesapjával.

„A forgatás szuper volt, nagy összhangban dolgoztunk együtt mind a zenekarral mind a stábbal. Nem kellett megszakadnunk a nagy munkában, mivel az teljesen gördülékenyen működött közöttünk. Szerintem a végeredmény is határozottan jó lett, hiszen csak pozitív visszajelzéseket kaptunk mind a civilektől, mind a szakmabéliektől. Remek érzéssel tölt el, hogy tere van annak, amit csinálunk.” - tette még hozzá Sonia. A klipet Fülöp Dávid rendezte, a dalt pedig Tóth Szabi, Vághy Tamás és Lombos Márton szerezte. Hogy mely sorokban is ismerünk rá Sonia történetére? "Ki követ vet rám, annak fájjon a hibám!", vagy éppen a "Hiszek a családban, hiszek az anyának, de nem hiszek a csalfa, hazug apának." gondolatokban. A videó ütös és látványos, a nóta pedig egyszerűen slágergyanús!


Eredetileg publikálva: BuliStar
Beszélgető partner: Nikkk