Gubás Gabi biomese koncertjével folytatódik a Családi Akvárium
A vasárnapi programsorozat az
erős nyitány után egy nem kevésbé neves fellépőt lát vendégül. Gubás Gabi színművésznő az ország
legnevesebb színpadain fordult már meg a Pécsi Nemzeti Színháztól kezdve a
Vidám Színpadon át egészen a Nemzeti Színházig, és jelenleg is számos darabban
játszik.

A felnőtteknek és kicsiknek egyaránt éneklő, sokoldalú művésznő eddig
két gyereklemezt (Csigalétra, MákosGubás és Czutorborsók) jelentetett meg.
Legújabb Bio-mese című műsora pedig a hat és feledik születésnapját ünneplő
Puff Ancsi kalandjairól szól. A torkos apróság történetét egy vidám, interaktív
mesekoncert keretében hallhatjuk, sok-sok sütéssel, főzéssel, a végén pedig egy
kis tornával fűszerezve.
A nagysikerű Családi Akvárium
múlt héten nyitotta meg kapuit, amikor is Halász Judit kápráztatta el a
közönséget. De érdemes figyelemmel kísérni a programsorozatot, hiszen még olyan
neves előadók következnek, mint Apacuka, Szalóki Ági és Dés
András duója, illetve Rutkai Bori Bandája.
A zenés előadások mellett
természetesen ezúttal is sok színes és interaktív programmal várja a gyerekeket
a Bookline játszóház. Az Aqua Bistro pedig gyermek és felnőtt
ebédmenüvel is készül a családok számára. A Családi Akvárium vasárnaponként
reggel 10 órakor nyitja meg kapuit és invitálja egy varázslatos délelőttre a
minőségi szórakozásra vágyó szülőket és virgonc lurkóikat. Az eseményekre
Erzsébet Kártyával limitált számban kedvezményes jegyek válthatóak!
Családi Akvárium események
2015 tavaszán:
2015. április 19. Gubás Gabi biomese koncert @ Akvárium Klub // KisHall
2015. április 26. Apacuka @ Akvárium Klub // KisHall
2015. május 3. Szalóki Ági és Dés András @ Akvárium Klub // KisHall
2015. május 24. Rutkai Bori Banda @ Akvárium Klub // Kishall
2015. április 26. Apacuka @ Akvárium Klub // KisHall
2015. május 3. Szalóki Ági és Dés András @ Akvárium Klub // KisHall
2015. május 24. Rutkai Bori Banda @ Akvárium Klub // Kishall