Ugrás a fő tartalomra

Musicalslágerek, hordók között! Remekeltek a Rivaldafényt érdemlő csillagok

Életszerűség, lélegzetelállító pillanatok, spirituális mélységek, mesterien összeállított műsor. Mindez jellemezte a Rivaldafény Brooklynban produkciót, amelyre december huszonkettedikén került sor a Bakelit Multi Art Centerben.  


Az esti előadásra annyian voltak kíváncsiak, hogy pótszékekkel kellett kibővíteni a termet. A musicalválogatáson olyan tehetségek bizonyítottak, akik korábban nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem kaptak lehetőséget, hogy megmutassák a nagyérdeműnek mit is tudnak. Csupán néhány díszlet, hordók, székek, kivetítő és fények színesítették az énekesek, színészek, táncosok műsorait. A nézők egyik ámulatból estek a másikba, és minden korosztály megtalálhatta kedvencét, akiről az előadás után hosszú percekig áradozhatott. Felcsendült a Játssz úgy, mint én, a Katedrális, a Moon, a Getsemane, az Ördögi tánc, a Forog a kerék, az Egy nap elszállok én, és még sorolhatnánk.

Nagy Orsi (Sheldon Bloom, Cella tangó) a kezdetekről mesélt nekem: „Pár hónappal ezelőtt egy ismerősöm mondta, hogy a következő héten lesz egy casting, amelyen zenés-színészeket, táncosokat keresnek egy új produkcióhoz. Amire felfigyeltem az az új szó volt! Mert elég nehéz bekerülni bárhova is. Elmentem! Sok ismeretlen fiatal arcot láttam, kicsit izgultam, de nagyon barátságosan fogadtak! Visszahívtak a következő válogatásra, ami tánc volt. Három évig baletoztam, steppeltem, és nyolc évig néptáncoltam, mégis féltem: Mi van, ha az első ritmusra összeakad a lábam? Aztán azt mondták, hogy szeretnének látni a harmadik fordulóban, ekkor már dalokkal kellett készülni. Elkezdődtek a próbák és egyszer csak megkaptuk a dátumot: December 22! Két hét kemény munka következett.”



Tóth Jonathan többek között az Oltári srácokban bizonyított, aki elárulta, hogy ő miért jelentkezett a Rivaldafény produkciós irodájánál: „Szeretem a kihívásokat, új embereket megismerni, tanulni tehetséges és szakmailag elismert mesterektől, illetve mert lehetőséget nyújtottak szólistaként is megmutatkozni. Meglehetősen feszített tempóban folytak a próbák, mindenki kitett magáért és úgy gondolom a maximumot hoztuk ki! Király Béla fantasztikus koreográfus, Tóth Vera rendező pedig jól belénk látott. Így könnyebb volt átadni mindazt, amiről szól ez az egész, vagyis: őszintének lenni a közönséggel, hiszen csak így lesz hiteles a munkánk.”


Schupp Gabriella Száraz Tomiról mesélt, hiszen egy igazán Ördögi Tánc-ot adhatott elő vele a második felvonásban (Jekyll és Hyde):
„Nagyon örültem a Tomival való közös munkának. Hihetetlen szakmai alázattal és energiával működik. Egy olyan kollegát ismertem meg benne, akire minden körülmények között lehet számítani és nagyon pozitív személyiség. Bármilyen feladatról is legyen szó, aprólékos munkával, alapossággal dolgozza ki azt. Remélem, hogy a sors keresztezi még utunkat a színpadon valahol, valamikor. – Mosolyog - Élmény volt! Táncosokkal együtt színpadra lépni külön öröm, pláne, hogy ilyen szakmailag képzett és tehetséges csapattal tehettük ezt meg.” 

„Nagyon jól éreztem magam! Boldog vagyok, hogy megismerhettem Tomit és Attilát, valamint a többi nagyszerű énekest, táncost! Szuper este volt és a próbák is nagyon jó hangulatban zajlottak!” – mesélte a délutáni előadás egyik sztárja Diószegi Kiki.


„A legkirívóbb s az egyik legizgalmasabb karakter volt az enyém. A Rocky Horror Picture Show, Sweet Transvestite című száma lett a szóló dalom, ami karakterépítés szempontjából jelentett igazi kihívást. Soha nem tudtam hova tenni a transzvesztiták világát, ami önmagában nem jelent negatív attitűdöt, de hatalmas távolságtartást igen. Így a próba ott kezdődött, hogy el kellett fogadnom sőt, megkedvelnem a fazont. Verával, a rendezővel folytatott próbák sokrétűen teltek, "mélységeiben" jóval túlmutattak a szűk értelembe vett próbafolyamaton. Sokat elemeztük a karaktert, hogy a 3 percben egyértelműen látható legyen, hogy ki Ő. A koncepció nem egy klasszikus értelembe vett travi lett, hanem egy őrült fazon, akinek minden mindegy. A koreográfia készítésének kezdetén, szerintem érezhető volt a táncosok részéről is a megrökönyödés: Hogy mit is fogok néhányukkal csinálni… Nyilván mindkét fél részéről szokatlan volt a szituáció, de ez egy percig sem jelentett akadályt. Részemről muszáj volt számos gátlásomat levetkőzni s csinálni egy értékrendjében teljesen más figurát. Nem titok, minden másodpercét élveztem.” – kezdi Katona Gábor. 

A srác pechére lebetegedett, amelynek következtében három napig ki sem tudott mászni az ágyból. Így sajnos két számban nem tudott részt venni, ahogy azt eredetileg szerették volna. „Az előadás napjára már csak hőemelkedésem volt, így minden erőmet a dalra fókuszáltam. Azt hiszem jól sikerült.” - kezdte.

Gábor lebetegedése miatt Száraz Tomi az utolsó pillanatban helyesítésként vett részt az Oltári srácok számában. „ Nagyon szeretek tehetséges emberekkel dolgozni, ami ebben a szakmában itthon nem mindig egyértelmű. Ha látok egy fiatal tehetséget, és módomban áll, megpróbálom ilyen, vagy olyan módon segíteni. Akár jó tanácsokkal, akár azzal, hogy ha tudom, elviszem magammal fellépni. Most a Rivaldafény produkció keretein belül is tudtam egyszer- egyszer pár tippel segíteni, hogyan nézne ki jobban kívülről az előadása valakinek. Volt olyan, hogy a rendezőnő külön megkért rá, hogy vonuljak el egy másik szobába valakivel, és segítsek neki a dalt jobban felépíteni. A saját dalok egy része számomra is kihívás volt, olyan karakterben kellett megmutatkoznom, ami nem feltétlenül lenne első választás, ha saját magamnak kellene választani. Az egyik dalban pedig sikerült rosszul kiszámítanom az ugrást, ahol kb 2-2.5 méter magasból ugrottam le, a dal végén vettem észre, hogy nem tudok lépni, mert kiugrott a bokám a helyéről.„ Ennek ellenére Tomi a második előadást is végig csinálta, játékában pedig mi sem látszott a balesetből.


Márton Fruzsina az Egy nap elszállok én-t című dallal lépett színpadra szólóban: „A Rivaldafény Brooklinban című produkció, úgy tűnik: jelentős állomása az életemnek. Részben azért is, mert olyan számot énekelhettem (a Moulin Rouge című musicalből a One day I’ll fly away-t), melynek a magyar szövegét én magam írtam. Meghatározó élmény volt együtt dolgozni olyan ismert és elismert nevekkel, mint Mahó Andrea, Csengeri Attila és Száraz Tamás. Nem csak azért, mert a nagyközönség számára ők a sztárok, hanem elsősorban azért, mert szakmai tudásuk és tapasztalatuk inspiráló volt számomra. Részt venni egy újonnan alakult társulat életében, megismerni új embereket, tanulni egymástól mindig hasznos, főleg ha ez olyan szakmai tudással rendelkező emberek irányítása alatt megy végbe, mint Tóth Vera a (rendező), illetve Király Béla (koreográfus). Mindenki remek munkát végzett a kemény próbaidőszak alatt, beleadta szívét-lelkét az előadás sikere érdekében. Külön kiemelném a táncosokat, véleményem szerint ők végezték a legnehezebb munkát, általuk lett az előadás igazán színvonalas és láthatóan meghatározó élményt nyújtott a közönség számára.”
 
Szerémy Dániel sikere megkérdőjelezhetetlen. A Katedrális előadása során egy pisszenést sem lehetett hallani a teremben: „Nagyon jól éreztem magam; hiszen egy igazán tehetséges, ütős banda állt össze. Remélem, mihamarabb újra találkozhatunk, akár egy újabb produkcióban!” - mondta el.


 Eredetileg publikálva: Zene.hu
Írta: Nikkk

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos