Ugrás a fő tartalomra

Sziget World Music: a világ legjobb tánczenéi

A világ számos pontjáról érkező, a felhőtlen szórakozást garantáló tánczenét részesíti előnyben idén is a Sziget MasterCard Világzenei Színpada. A nemzetközileg is elismert programhelyszínen rendkívül színes a kínálat, melynek középpontjában most a cigányzene áll, nagyot merítve a roma zenei kultúrából Indiától, Egyiptomon át a nyírségi Paszabig. 


A Sziget világzenei helyszíne fennállásának tizenöt éve alatt komoly nemzetközi rangra tett szert, hiszen a műfaj valamennyi kiválósága fellépett már itt, ugyanakkor a programja folyamatosan tükrözte az újabb és újabb világzenei hullámokat is, valamint a Sziget Fesztiválköztársaság lakóinak igényét, melynek okán ma már  ez a helyszín többségében a világzenei szcéna legpörgősebb tánczenéit igyekszik felvonultatni, megkülönböztetett figyelmet fordítva az Európa-szerte hódító Balkan Beat és a ska-alapú tánczenék előadóira. A MasterCard Világzenei Színpad magába olvasztotta a korábban önállóan működő Roma Sátor, az Afro-Latin-Reggae Színpad és a Hungarikum falu programját, egy olyan világzenei „központot” hozva létre, ahol koncentráltan érhetők el a műfaj képviselői.

A 2015-ös felhozatal kaput nyit a kelet-európai és balkáni irányzatokra, azonban a műfaj intimebb, de komoly érdeklődésre számot tartó irányzatait – mint például a fado – sem zárja ki, viszont fontos és hangsúlyos kiállást mutat a roma kultúra mellett. A VIP: Gipsy felkiáltással az idei programban minden napra jut roma muzsika, a világ minden részéről; Indiától (Dhoad Gypsies from Rajasthan) Romániáig, Szerbiától (Goran Bregovic, Boban i Marko Markovic Orkestar) Egyiptomig (Egyptian Project), nem feledkezve meg a hazai roma színtérről sem (Romengo, Parno Graszt).

Mellettük jelen lesznek a világzene klasszikusai, és napjaink szenzációi is. Így például a portugál fado-csillag Mariza, a német rezes zenét forradalmasító LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer együttes, a londoni She’Koyokh, mauritániai afrorockjával Noura Mint Seymali, a finn-benini afrobeatet játszó Helsinki-Cotonou Ensemble, a görög rembetikát hiphoppal ötvöző Imam Baildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci & Aretuska Allstars, a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka Orkestar, a francia-algériai HK & Les Saltimbanks, az ukrán „etnokáosz”-ban utazó DakhaBrakha, lehengerlő latin popzenéjével a Che Sudaka és a La Chiva Gantiva, a pizzica-reneszánsz legnagyobb hatású együttese, a Canzoniere Grecanico Salentino – hazánkból pedig a PASO, a Ladánybene 27, Szalonna és bandája, a Besh o droM, valamint a jellegzetes délszláv muzsikájával az utóbbi években nemzetközi szenzációt keltett Söndörgő. A diszkópultban pedig hajnalonta: GypsySoundSystem, DJ Borzin, DJ Luca Vaga, DJ Lord Sassafras és DJ Tagada.

Idén Budapest a világzene „fővárosa
”Remek hír a világzene rajongóinak, hogy a legnagyobb műfaji expónak, a WOMEX-nek is Budapest ad otthont idén. „A Sziget és Magyarország ma már meghatározó szereplője a nemzetközi világzenei szcénának és erre nagyon büszkék vagyunk” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője. „Az a tény pedig, hogy októberben Budapest ad helyt ennek a jeles eseménynek, egy nagyon fontos lépés abban az irányban, hogy ne csak az előadóink, de az eseményeink miatt is „világzenei nagyhatalom” lehessünk” – tette hozzá.  A világzene szerelmesei tehát augusztusban a Sziget MasterCard Világzenei Színpadánál „partyzhatnak”, majd októberben újra Budapest lesz a műfaj központja, ahol komoly ízelítőt kapnak, mitől is izgalmas és szenvedélyes ez a zene.

Megjegyzések

Népszerűek

Odaszúr Dér Heni új Sztorija

Itthon rap, hiphop vonalon leginkább férfi előadók bizonyítanak, a női próbálkozások gyakran iszonyatosan gyengére sikerednek, aminek az az oka, hogy sokszor nagyon nem hitelesek a hölgyek, és  mind szövegileg, mind technikailag túlságosan erőltettettek ezek az anyagok (Tisztelet a kivételnek).Dér Heni 2013-ban indította el szólókarrierjét, és sokakat meglepett, amikor a Sugarloaf zenekarból való kiválását követő első interjúiban elárulta, hogy hozzá mindig is a rap, hip-hop, r&b műfajai álltak legközelebb. Most azonban már magyar Fergieként, illetve Nicki Minajként említik a tehetséget tegnap megjelent videoklipje, a Sztori alatt. Mondjuk tett is azért, hogy elfogadják ebben a szókimondó, arcpirító irányban. Látható, érezhető, hogy nagyobb közönséghez jutottak el az elmúlt öt esztendőben a pimaszabb, pikánsabb, dögösebb dalai (Ég veled, Szemtelen), mint mélyebb, érzelmesebb lírái (Mi lett veled).
A Sztori (Szöveg: Dér Heni, Burai Krisztián. Zene: Burai Krisztián) számomra kéz a k…

Szegedtől az első saját klipig. Interjú Szélinger Annával

Szélinger Annát (CéAnne) én már csak a Hősök zenekar vokalistájaként ismertem meg tavalyelőtt, de sokan még a reggae szcénában figyeltek fel tehetségére. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel beszélgettünk a kezdetekről, szeretett hangszeréről, kazettájáról, a Hősökről, valamint az aktualitást jelentő első saját klipjéről is. Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
nikiahatos:Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe? CéAnne:Énekkaros voltam, és zongoráztam is általános iskolában, bár az a tudás már eléggé elenyészett azóta. Hat éven át jártam klasszikus hangképzésre, Szegeden, ahol felnőttem. Az egész könnyűzenei pályafutásom onnan indult, hogy apukám Etiópia-szakértő. Egészen kicsi voltam, amikor bekerültem ebbe a közösségbe, például a táborként elindult a Reggae Campre, ami fesztivállá nőtte ki magát. Apukám sokat járt oda, Etiópiával és a raszta kultúrával kapcsolatos előadásokat tartott, és időköz…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …