Ugrás a fő tartalomra

Buborék teríti be a Szigetet

Óriás buborék fedi be majd a közönséget, az égből emberek szállnak alá és beindul egy soha nem látott show. A Sziget minden eddiginél látványosabb Nagy Utcaszínházzal készül: jön a Fuerza Bruta társulat. Közben érkeztek újabb nevek is: Asaf Avidan, The Script, Major Lazer, C2C és Arty.


“Kevés show mondhatja el magáról, hogy olyat mutat, amihez foghatót még senki sem látott korábban. A Fuerza Bruta ilyen” – írta korábban a New York Daily News az idei Sziget leglátványosabb elemének ígérkező Nagy Utcaszínházról. Az argentin társulat – melynek spanyol neve magyarul Nyers Erőt jelent – show-ja áttöri a színházi előadások eddig ismert határait, egészen különleges fizikai és vizuális élményben részesítve a közönséget. Az esemény folyamán világok ütköznek össze, teljesen háttérbe szorítva a valóságot. A Fuerza Bruta eddigi, 10 éves működése során több mint ötven országban lépett fel, és közel tízmillió ember látta az előadásukat, olyan városokban, mint London, Chicago, Miami, Moszkva, Peking, Tokió vagy Berlin. A társulat 2007 óta visszatérő vendége a New York-i Broadway-n található Daryl Roth Theather-nek. Itt fordult elő, hogy a produkció vendégfellépője volt az amerikai énekes Usher, aki a show során forgatott videoklipet éppen aktuális slágeréhez, a Scream-hez. A társulat célja minél több pontjára eljutni a világnak, és minél több embernek megadni a lehetőséget, hogy alámerüljön a kreativitás és inspiráció élményében. A társulat egész estés show-jának záró elemével, a “La Globa” – A buborék névre hallgató produkcióval érkezik a Szigetre, mely naponta több alkalommal is megtekinthető lesz. A koncepció lényege, hogy nincs külön színpad, az előadás középpontjában maga a közönség áll, akik folyamatosan, minden irányból vizuális és fizikai élményben részesülnek. Sokkal több a színháznál, egy egyetlen pillanatra sem lelassuló óriási, intenzív buli, mely magával ragadja és részévé teszi a nézőt. Interaktív szabadságot ad, az élmény intenzitása, az energia, minden a néző személyén múlik, aki teljesen szabadon tehet hozzá az eseményhez. 

A korábbi bejelentések óta újabb zenekarokkal is sikerült megállapodni. Érkezik a kivételes tehetségű izraeli dalszerző-énekes, Asaf Avidan, januárban megjelent legfrissebb lemezével és magával ragadó folk-rock zenéjével.


Itt lesz a The Script, a dublini pop-rock trio, melyet kétszer is jelöltek a BRIT Awards legjobb nemzetközi zenekar díjára.


Az amerikai sztárproducer és kiadótulajdonos Diplo Major Lazer névre keresztelt buliprojektje 2008 óta toborozza fanatikus híveit. Major Lazer újra a Szigeten.


Az European Border Breakers díjas francia C2C négy tagja a tinédzserkori DJ Shadow és Qbert rajongásra alapozva hozta létre ezt a különleges formációt. Náluk tényleg igazi hangszerként funkcionálnak a lemezjátszók, olyan természetességgel pattognak az electro swing, breakbeat, funky vagy épp trip-hop hangminták a kezeik között jobbra-balra.


És végül jön a huszonéves orosz elektro DJ-producer, Arty, aki 19 éves kora óta megállás nélkül szállítja a kislemezeket és a remixeket. A leginkább house és trance vonalon mozgó Arty három éve robbantott nagyot, Paul van Dyk mellett ugyanis társszerzője volt a The Ocean című klubslágernek. 

Megjegyzések

Népszerűek

Az ikerlélek szerelemről mesél SABINA új klipje

Klip formájában megjelent a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány, SABINA lemezének második száma, a Veled.

„A Csodák után egy egészen más világot teremtettünk. A mondanivalója hasonlóan mély, viszont a hangszerelésben egy erőteljesebb hangulatot hoztunk. Az akusztikus zongora és vonósok mellé berobbant a fesztivál electro érzés is. Ez a kettősség alapvetően benne van a zenekarban. Mindig vegyítjük az akusztikus hangszereket az elektronikus világgal.” – árulta el Sabina, aki a zenén ismét Kéri Kolossal és Mr. Joekerrel dolgozott együtt, akárcsak a Csodák esetében. A szövegért pedig Wagner Emillel közösen felelnek.  „Az ikerlélek szerelemről szól a dal. Ezek a szerelmek fent megköttetnek, mielőtt itt lent is megtapasztalnák pár tagjai. Ritka ez és sokan nem is értik, élik meg. Ezek az energiák mindenen túlmutatnak, mindent meggyógyítanak.” tette hozzá az előadó.

A klipet a Vidám Színpad mozitermében forgatta le egy ige…

YESYES x YellLow közös dallal köszönti az őszt!

Az immáron nemzetközi hírnévre törő yesyes zenekar első külföldi kollaborációjával jelentkezik. A bukaresti electro-pop zenekarral, a YellLow-val közösen alkotott Sun Goes Down című dallal nyújtanak varázslatos élményt, melyben egy egészen új hangzásvilág bontakozik ki!
A dal létrejöttét, valamint a környező országok felé való nyitást a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A banda a nyár folyamán több erdélyi fesztiválon is felléphetett, kiemelve a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom fesztivált, amelynek a himnuszát is a fiúk írhatták.
A yesyes és a YellLow első közös dala D3STINY hangszerelésével és Halász Péter által megálmodott dalszöveggel lett igazán teljes.
”Nem egy átlagos szerelmes dal, egy párkapcsolatról szól, ami működésképtelen és ez mind a két fél számára világos, viszont sokáig nem akarták ezt belátni, és a mai napig reménykednek benne, hogy ez egyszer megváltozhat.„ -mesélte Peti.

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …