Csé: „Szeretném azt hinni, hogy minden Bogoz koncert egyedi élmény”

Nemrégiben megjelent az alterpop műfaját képviselő Bogoz első klipje, amelyet a Nekem így jó számukhoz készítettek. A tavaly nagylemezzel előrukkoló formáció 2011 óta állja meg helyét a zeneiparban, és olyan előadókkal koncerteztek együtt, mint a Vad Fruttik, a Pál Utcai Fiúk, vagy éppen a Kiscsillag. A csapat frontemberével, Csével (Balogh Csaba) beszélgettünk.


Mi a Bogoz megalakulásának története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 

Csé: Régóta gyűltek már a dalaim, de nem vagyok az az egyszemélyes előadó típus, sokkal jobban szeretek másokkal együtt zenélni, ezért kezdtem el társakat keresni. Tibit (basszusgitár) egy másik zenekaron keresztül, Patrikot (dob) pedig a kőbányai zeneiskola faliújságára kitűzött hirdetéssel találtam meg. Aztán szerintem szerelem volt első látásra-hallásra, már a legelső próba olyan volt, mintha évek óta együtt játszanánk.

Hogyan születnek a Bogoz dalai?

Csé: Eddig én hoztam a majdnem kész dalokat és aztán együtt hangszereltük meg őket. A dalszövegeket is én írom, az emberi kapcsolatok nagy teret kapnak nálam, gyakran szóba jön az is, hogy együtt jobb, mint külön, csak néha a fiú mondja a lánynak egy buliban, máskor pedig rám jön a világmegváltás és megpróbálom ezt a gondolatot az egész bolygón való együtt létezés kontextusába helyezni.


Nemrégiben készült el első klipetek, a Nekem így jó című számotokhoz. Hogy éreztétek magatokat a forgatás során? 

Csé: A Nekem így jó az egyik kedvenc dalunk, fontos építőköve a zenekar közös létezésének, ezért megpróbáltunk mindent beleadni. Én vagyok az egyik főszereplő, önmagamat alakítom végig a klipben és ráadásul nem is vagyok színész, így elég megterhelő volt a néha napi 12-16 órás forgatás. Aztán amikor vége lett, azt mégis sajnáltam. Nagyon élveztem, szerettem abban az állapotban lenni. A stáb is keményen dolgozott. Jó volt látni, ahogy néha többet is megtesznek a dalért, mint amennyit a lehetőségeink engednek.

Milyenek a visszajelzések a videó kapcsán? 

Csé: A legtöbben azt mondják, hogy nagyon jó a hangulata, nagyon egyben van. A sztori viszont minden embernek másképp áll össze, úgyhogy jó visszahallani a különböző megfejtéseket arról, hogy mi miért történik, és kinek mi a szerepe valójában. Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a klip, most éppen ezen dolgozunk.

Mivel készültök a rajongók számára legközelebb? 

Csé: Még alakul a nyári koncertprogram, így azt nem tudom megmondani, hogy pont a következő koncerten mi lesz a különlegesség. A Bogoz dalok melódia- és szövegközpontúak, szinte bármilyen hangszereléssel meg tudjuk szólaltatni őket és szoktunk is ezzel élni koncerten, de csak úgy a koncert hevében, nem beszéljük meg előre, szeretném azt hinni, hogy minden Bogoz koncert egyedi élmény. Van egy állandó meglepetésünk azonban, amit mi Bognak, a rutinos koncertre járók Bogoznak hívnak: minden koncerten a legjobban táncoló-éneklő-ujjongó-tapsoló koncertlátogató kap tőlünk ajándékba egy kis cool gombolyagot. 

Beszélgető partner: Nikkk

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: Életigenlő dallal rukkolt elő Varga Viktor

Online versennyel motiválja a táncosokat Király Béla

Ingyenes stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island