Kullai Timi: „Ez nem egy tömeggyártásból eredő hangzás”


Kullai Tímea az eltelt évek során tucatnyi formációban megállta helyét, a minap pedig egy látványos, Géczy Dávid rendezte videoklippel jelentkezett, amelyet egy tőle szokatlan stílusú, fülbemászó popszámhoz készített. Interjú a Megasztár 6 egykori döntősével, aki többek között a Magyarországi Szerb Színházban is bizonyít mostanság.

Igazán különleges dallal rukkoltál elő. Mi a Szíved suttog és a Te történeted? 

Ez a dal két okból is nagyon különleges a számomra. Az egyik, hogy hirtelen jött csodaként hullott az ölembe. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem erre a projektre, amelyet Varga Attila producer csinál. A már kész verseket Vojnits Márton hangszerelte, zenésítette meg, ám a korábbi énekesnőjük cserben hagyta őket, így megrendeztek egy castingot, amellyel egy ismerősöm által kerültem kapcsolatba. A másik ilyen ok pedig, hogy a pop stílus számomra, mint acid jazz énekesnő igencsak új terület. Ezeket a dalokat nagyon nehéz magyar szöveggel jól csinálni, ráadásul sok szám szerintem angolul sokkal szebben szól. Éppen ezért én is nagyon ritkán énekeltem magyarul korábban, a saját dalaimat is angol nyelven írtam. Magyar vagyok, ezt a gyönyörű nyelvet kellene istenítenem, és bár tényleg nagyon imádom, de számomra eddig az angol volt a természetes, ha éneklésről volt szó. A Szíved suttog az első magyar nyelvű szám, amellyel már az első pillanatban, azonnal tudtam azonosulni. Nem volt kérdés számomra, hogy elvállalom ezt a projektet. A hangszerelés roppant egyedi, nem mai egytucat, nem egy tömeggyártásból eredő hangzás.

Új ez a stílus tőled. Kiknek ajánlanád a dalt? 

Pont az előbb említett egyedisége miatt mindenkinek ajánlanám. A hozzá készült klipet pedig elsősorban a fiataloknak, de az érett, tartalmas, gyönyörű szöveg szerintem az idősebbek szívéhez is szól. A hozzám beérkező rengeteg levél, valamint a klip kedvelőin azt látom, hogy nagyon széles ez a skála a korosztályt tekintve, aminek nagyon örülök. Mivel a 30-as éveimet taposom, így örülök, hogy úgymond nem a tinik bálványaként tündöklök. De természetesen boldog vagyok, ha őket is megszólítom.

Bizonyítasz a Magyarországi Szerb Színház színpadán is. Hogy kerültél te ide? 

Kedvesem, Milosevits Mirkó Milán színészként és zongoristaként tagja a színháznak. Mivel én is zenével foglalkozom, el sem tudnék képzelni szebb dolgot, minthogy együtt is zenélünk. Az otthoni stúdiómunkák, a különféle vendégszereplések során meggyőztük őket, és így mára már a Szerb Színház oszlopos tagja lettem az énekes-zenés fellépéseken. Ez a színház egy befogadó, szerető, igazi jó család a számomra. Szeretettel fogadtak, pedig a nyelvet még csak most tanulom a párom által. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ennyi csupa szív ember társaságában lehetek.



Beszélgető partner: Nikkk

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Amíg Essemm alkot, addig Minden rendben. Itt a klip!

Ajándék a szülinapostól. Zsolt Ronai feat. Andy Barren - 9 weeks.

Itt a klip - yesyes x Szabó Ádám: Gyengéden