Miholka Zsani: „A gitár pont olyan, mint a lelkem”
Miholka Zsanival a Ficzkó András Akusztik Night kapcsán találkozunk először. A szerény, mindig mosolygós, roppant tehetséges gitáros lány álma, hogy egyszer majd elismert zenész legyen. Zsani jelenleg az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában teszi le érettségi vizsgáit, egy rövid időre azonban félrepakolta a tankönyveket és felelt kérdéseinkre.

Mikor határoztad el, hogy szeretnél a zenével foglalkozni?
Mivel ebben nőttem fel, mindig is imádtam a zenét. Számomra a zene maga az élet! Már 5-6 éve, hogy komolyabban foglalkozom vele, és az első fellépésemen jöttem rá, hogy mit jelent számomra a színpad. A közönség mosolygott, járt a lábuk, velünk énekeltek és remekül szórakoztam. Uraltam a színpadot, ekkor éreztem először, hogy életem végéig ezt szeretném csinálni. Van is egy kedvenc George Sand idézetem ennek kapcsán, amely így szól: „A zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit a lélek érez és megálmodik. Az eszmék és érzések magasabb rendjét fejezi ki, mint az emberi szó. A végtelent tárja fel.” Mindent köszönök a szüleimnek, hiszen nélkülük nem sikerülne…
Miért pont a gitár?
A legelső hangszer egy gitár volt, amit a kezembe fogtam. Kisebb-nagyobb sikerekkel kipróbáltam mellette a zongorát és a dobolást is, de végül maradt nekem a 6 húrosom! A gitár pont olyan, mint a lelkem…
Kinél tanultál gitározni?
Cegléden, Váncsodi Miklós tanár úrnál kezdtem, majd Erdélyi Frigyes szárnyai alá kerültem Pesten.
Most már autodidakta módon csinálom.
Megalapítottad a Hatsband zenekart. Mesélj nekünk a tagokról!
A Hatsband maga 2011.szeptember 11-én alakult. A jelenlegi felállás pedig 7-8 hónapja él, énekesünk Bodrogi Zsanett, akit a Csomópont tehetséggondozó program által ismertem meg közel 2 évvel ezelőtt. Zsani egy határozott természetű, életvidám csajszi, akivel hamar megtaláltuk a közös hangot.
Szólógitárosunk Tulik Zsolt, aki egy netes hirdetés által talált meg minket. Nagyon jó gitáros, szeretek vele dolgozni. Basszusgitárosunkat, Juhász Károlyt egy általunk ismert, szintén basszusgitáros kolléga ajánlotta be. Imádom hallgatni mikor játszik. Dobosunk, Bubálik Gábor (Tuky) pedig Zsoltihoz hasonlóan ugyancsak egy hirdetés által került hozzánk. Egy igazi őrült dobos, aki egyszerre technikás és végtelenül laza. A próbáink általában egész napos hétvégékből állnak, amelyek mindig családias hangulatban telnek. Rengeteget zenélünk, nevetünk, no és persze alkotunk. Szerencsére tucatnyi fellépésen vagyunk már túl, és bízunk benne, hogy rengeteg vár még ránk!
Tavaly év vége óta akusztik trióként is megállod a helyed Ficzkó András mellett. Mi volt az első gondolatod, mikor meg tudtad, hogy vele fogsz dolgozni?
Egészen pici korom óta ismertem a Machine Mouse zenekart, amiben ugye András énekelt. Mikor Andris először megkeresett, el se tudtam hinni, iszonyatosan boldog voltam. Megtisztelés vele játszani! Ő egy profi énekes, és nagyon örülök, hogy Andrással és Tulik Zsoltival zenélhetek ebben az akusztikus csapatban. Nem csak szakmailag, de barátilag is megkedveltük őt. A próbák nagyon intenzívek, nagy az elvárás, ami jó hatással van ránk, hiszen szeretjük a kihívásokat. Minden próbát izgatottan várok!
Nemrég egy újabb formáció tagjaként bizonyítasz, a S-Cort-ban. Mit tudhatunk rólatok?
Ezt az akusztikus formációt ketten alkotjuk Dobson Zozoval. Lassan 2 éve, hogy összekovácsolt minket a zene. A S-Corttal ismert előadók slágereit dolgozzuk fel a saját szájízünk szerint. Imádok vele zenélni, mivel Zozo nem csak a kollégám, de jó barátom is. Első megjelenésünk a Margitszigeten volt április 25-én, ahol a Föld napja alkalmából 8 számmal léphettünk színpadra. Az eddigi visszajelzések alapján úgy érzem, hogy az S-Cort hosszú életű lesz.
Zsanival legközelebb a Ficzkó András Akusztik Nigh-on találkozhattok, szombaton a Fat Mo's színpadán.
Beszélgető partner: Nikkk