Rajongóival énekelt Király L. Norbert!

Az énekes a Fat Mo’s Music Pubban 16:00 órás kezdettel hozta össze az őt támogató közönségét. A rendezvény egy beszélgetéssel indult, ahol Norbi olyan témákról is mesélt, amelyekről rajongói itt hallhattak először, valamint az általuk feltett kérdéseket is kivétel nélkül megválaszolta. Ezt követően néhány dalt közösen adott elő a jelenlévők bátrabb tagjaival, majd egy tombola keretein belül egyedi pólókat, posztereket, karkötőket is kisorsolt köztük.
„Remek kis közönségtalálkozó volt, én legalábbis nagyon jól éreztem magam. Örülök, hogy sikerült kellemes perceket csalnom az ott lévők napjába! Legalábbis a visszajelzések abszolút ezt mutatják. Sokat énekeltünk és bolondoztunk.” – árulta el Király L. Norbert, akinek új külsejével is most találkozhattak először.
„Nagyon örültem, hogy ilyen rendhagyó formában találkozhattam a kedvenc előadómmal! Ritkán fordul elő, hogy nem csak a fellépésein láthatjuk, hallhatjuk őt, hanem egy baráti összejövetelen kötetlenül beszélgethessünk vele. Nagyon tetszett a közönségtalálkozó programja, jó volt a szervezés, vidám hangulatban telt a délután.” – árulta el a közönség egy hölgytagja, Kinga, akit Norbi új külseje kapcsán is megkérdeztünk! „Annyira nem lepett meg az új kinézete, mert néhány extrém frizuraváltást már megéltünk! Mind zenei stílusban, mind külső megjelenésben sikerül egyensúlyt találnia.” – tette hozzá.