Ugrás a fő tartalomra

Rekordszámú látogatóra számítanak a X. Budapesti Pálinkafesztiválon

A rendezvény nem csak ingyenes, de minden eddiginél több pálinkával is jelentkezik. Új kiállítóként jön a Zugfőzde, a Reneszánsz, a Cruxx is. A Rézangyal pedig pálinkás limonádéval is készül a Városháza Parkban.


Május 7-én megnyitotta kapuit a X. Budapesti Pálinkafesztivált, ahol ebben az évben is számos újdonsággal, étel- és italkülönlegességgel várják az érdeklődőket. A jól megszokott kiállítók mellett idén a Zugfőzde, a Reneszánsz, a Cruxx és a Keve Manufaktúra is a pálinkafesztiválon kínálja majd párlatkülönlegességeit, ez utóbbira pedig különösen érdemes odafigyelni, hisz’ Aszú Szőlőpálinkájuk különleges ízélményt kínál. Az újdonságok sorát folytatva, a fesztiválon ebben az évben az Év Almapálinkáját nyolc főzde házasításában ízlelhetik meg a vendégek, a Cornusnál az Ágyas Almapálinka, a Juhfark Pálinka és az Erdélyi Vegyes gyümölcs, míg a Zimeknél a Szőlő-Kései Meggy párlat debütál a fesztiválon. A forró hétvégére tekintettel a Rézangyal hűsítő pálinkás limonádéval készül, melyet ezúttal érlelet almapálinkával és alma darabokkal kínál.

A X. Budapesti Pálinkafesztivál idén nagyobb alapterületen, belépő nélkül várja a látogathatókat a Városháza Parkban, ahol ebben az évben az alma kerül a fesztivál fókuszába. Ennek köszönhetően itt kóstolható először az Év Almapálinkája, de olyan almás étel- és italkülönlegességek is készülnek, mint a fűszeres almatorta pálinkakrémmel, pálinkás csokiszelet vagy a libamájpástétommal töltött pite karamellizált almakarikákkal, de lesznek mangalica különlegességek, prebiotikus Kolbice újdonság, kitelepül a Hachapuri
grúz étterem és nem maradhat el a császármorzsa sem.

Ugyanitt debütált a HelloPay Zrt. új kártyás fizetési rendszere, mely készpénzmentesíti, ezzel együtt leegyszerűsíti és meggyorsítja a fizetési folyamatot. Ám az igazán nagy előnye abban rejlik, hogy a fesztivál végeztével sem vész el róla a rajta hagyott összeg, ugyanis a rendezvényt követően egyre több belvárosi vendéglátó- és szórakozóhelyen fogadják majd el a HelloPay kártyákat, köztük az Akvárium Klubban, Budapest Parkban vagy akár a Cafe del Rioban. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos