Ugrás a fő tartalomra

Tárt karokkal vár a Petőfi TV Terasz az Akváriumnál

Tíz egyedi, színes, a VOLT ART GROUP művészei által készített dekoratív asztal várja az Akvárium Klub vendégeit a ma megnyílt Petőfi TV Művész Teraszon. Ugyanitt egy öt méter magas irányító tábla is helyet kapott, amely kulturális iránytűként szolgál majd: az Akvárium Klub által ajánlott budapesti helyek és nagyszabású, országos események irányát és távolságát mutatja a látogatónak.

A Budapest szívében található, immár egy éve működő Akvárium Klub a szó szoros és átvitt értelmében is Budapest fontos „ütőerévé” vált, a város kulturális arculatának fontos alakítója, a zenén és a gasztronómián túl időről-időre a vizuális művészet képviselőinek is teret ad. Az Akvárium az ide látogató külföldi és magyar vendégeknek szabad formában ad képet arról, hogy miről szól a hazai kortárs képzőművészet. 


„Hosszú évek óta dolgozunk együtt számos, igazán neves kortárs képzőművésszel, többnyire a VOLT Fesztiválon és más eseményeinken. A jól megszokott csapatot kértük fel most is, hogy alakítsák át az Akvárium teraszát. 10, hatalmas asztalt és 20 db padot adtunk át nekik és a fantáziájukra bíztuk, mit hoznak ki belőlük. Az eredményt mától mindenki láthatja és ki is próbálhatja, ha helyet foglal az Akvárium előtti Petőfi TV Teraszon.” – mondta el Lobenwein Norbert, a projekt kitalálója.

„A Petőfi TV március óta, a Petőfi Rádió pedig a nyitás óta otthon van az Akváriumban. A napi, élő TV-műsor bázisa – az A38 mellett – az Akvárium Klub, így örömmel fogadtuk a kezdeményezést, hogy közösen hozzuk létre a főváros egy olyan új látványosságát, amely igazán közel hozza a hazai és külföldi turistákhoz a kortárs képzőművészetet. A neves alkotók olyat alkottak, amelyre önmagában is kíváncsi lesz a kortárs képzőművészetre fogékony közönség, az azonban igazán egyedi megoldás, hogy ezeket a műalkotásokat használhatja is a nagyérdemű. Bárki elmondhatja magáról, hogy Szurcsik József, Wahorn András vagy éppen Ef Zámbó István asztalánál töltött el egy estét és a Petőfi TV műsorában is rendszeres és látványos kulisszát jelent majd a Petőfi TV Terasz.” – emelte ki Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója. 


A VOLT ART GROUP művészei - Ef Zámbó István, Győri Márton, Magyarósi Éva, Nosek Mimma, Soós Nóra, Szurcsik József, Töttös Kata, Verebélyi Dia, Nosek László, Wahorn András, Weiler Péter és a Nem Mi Voltunk Crew – kivétel nélkül maradandót alkottak. Olyan látványos terasz született a kezük által, amelyet egész’ biztos rendszeresen láthatunk majd a közösségi médiában, hazai és külföldi vendégek posztjaiban.

Ugyancsak ma avattak fel egy öt méter magas „kulturális iránytűt”. Az irányító tábla megmutatja, mely budapesti helyeket és országosan ismert eseményeket, magyar és külföldi városokat érdemes célba venni, merre és milyen távolságra vannak ezek az Erzsébet tértől. „Erre a gigantikus oszlopra összesen 20 nyíl fért fel, pedig bőven akadnak helyek, klubok, fesztiválok, amelyeket jó szívvel ajánlunk az Akvárium Terasz vendégeinek. A legfontosabb hazai fesztiválok mellett az A38, a Művészetek Palotája, a Budapest Park, valamint a Balaton és Szentendre is felkerült az oszlopunkra – utóbbi utalás az installációt alkotó Ef Zámbó István képzőművész személyére. Az Akvárium irányító táblája a jövőben bővülni fog, további helyekkel és eseményekkel.” – mondta el Brunda Mátyás, az Akvárium Klub vezetője. 

Megjegyzések

Népszerűek

Itt a SuperStereo és Kollányi Zsuzsi közös zenéje

A Magneoton gondozásában megjelent SuperStereo legújabb anyaga, amelyben ezúttal is egy hölgy, mégpedig Kollányi Zsuzsi működik közre.
Nem titok, hogy imádom Zsuzsi hangját és személyét, azt gondolom, nem véletlen, hogy idén ő zsebelhette be a Glamour és a Comet díját is. A Sztárban sztár után pedig ismét egy showműsorban bizonyíthat majd, ugyanis a Nagy Duett hatodik évadának egyik versenyzője lett (partnere Kamarás Iván). A szerelemről és szakításról szóló, könnyen emészthető, retro hatású Az igazi te voltál zenéjét Laskai Viktor, szövegét pedig Horváth Boldizsár szerezte.

Legutóbbi interjúm Zsuzsival: Lady Gaga koncertjét imádta a legjobban Kollányi Zsuzsi

Friss és ropogós magyar zenék még:
Strand fesztivál 2018: Buli himnuszt írt a JETLAG
Robban a nyár: Itt a Hősök Kilépője!
Ez ütős! Itt a Follow The Flow új száma, a Nem tudja senki Írta: nikiahatos

Borbély Richárd: "Amit játszik az adott zenekar, azt szeresse, értse"

Úgy érzed örökfiatal vagy, akinek vérét mindig felpezsdíti a minőségi élőzene? Akkor neked a JAZZY PUB-ban a helyed! A legváltozatosabb stílusokban dúskáló, felejthetetlenül izgalmas koncertek és a legjobb, legnépszerűbb dalokat hajnalig pörgető lemezlovasok mellett kedves pultosok garantálják, hogy te végre igazán önfeledten szórakozhass. A 2009 szeptemberében nyílt JAZZY PUB egyedülálló bor választékkal (Bortársaság jóvoltából), isteni koktélokkal, 2 hangulatos teremmel vár téged a belváros dübörgő szívében, avagy a Liszt Ferenc Téren.

Richie and the Mops a Jazzy Pubban Borbély Richárd arca és hangja sokak számára lehet ismerős, hiszen láthattuk, hallhattuk őt többek között a 2014-es X-Faktorban, valamint olyan darabokban is, mint az István a király, a Jézus Krisztus Szupersztár, vagy éppen az Éden és a Bál. Az énekes-színész ezúttal 2016 nyarán alakult Richie and the Mops zenekarával érkezik a Jazzy Pub színpadára.
A formáció tagjai: Borbély Richárd - Ének/Gitár Csóti Márton - Gi…

Tandi Flora: "A személyiséged már inkább a márkád, mint a hangod"

Tandi Flora hazai tehetségünk, akinek mentora a világhírű Miklósa Erika, sokat dolgozik azon, hogy idővel felzárkózzon példaképe sikereihez, mindezt persze a saját műfajában. A tavalyi évben megjelent „Flow” című második lemeze, olyan közreműködőkkel, mint a már említett Miklósa Erika, Puskás Peti, vagy a máltai popsztár, Ira Losco. Az albumot Flora egész évben nemzetközi turnékon népszerűsítette: Máltán, a Cannes-i Filmfesztiválon, Párizsban, majd Belgiumban koncertezett, és turnéra indult Hollandiába, majd Indiába is, egy nemzetközi fesztiválra. Mindemellett nagyon fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást. 2016-ban Miklósa Erikával a nők elleni erőszak ellen emelt hangot, Puskás Petivel a tavalyi évben Instagram kampányt hirdetett a nemek közti egyenlőségért, idén nőnapon pedig a #Womanderful nevet viselő kezdeményezést indította útjára, amely szintén nemzetközi, hiszen Miklósa Erikával, Gáspár Vikivel és az indiai Supriti Chauhan-nal mesélik el, mit jelent számukra nőnek lenni…