Ismét az Arénában zárja az évet Ákos és zenekara

Ákos pont egy éve, 2014. május 28-án mutatta be megújult zenekarát, amelyben egykori bonanzás társa, Hauber Zsolt szerzőtársként és teljes értékű tagként szerepel – Lepés Gábor billentyűs és Bánfalvi Sándor dobos mellett.

Az új formáció komoly rádiós sikerrel mutatkozott be: az ÚJRAKEZDHETNÉNK a megjelenés után hamar a játszási listák élére került, a folytatás, az IGAZÁN pedig 2014. év egyik legnagyobb slágerdala lett. Az IGAZÁN című középlemez platina státuszt ért el, az évet pedig telt házas DUPLA ARÉNA koncerttel zárta a csapat. Az idei esztendő is sűrű programot ad Ákoséknak: már javában zajlik az IGAZÁN / TURNÉ 2015, amely a pécsi, londoni és zürich-i előadás után a legnagyobb hazai fesztiválokon lesz látható, emellett készül a tavalyi két arénakoncert kép- és hanganyaga, és egy új stúdióalbum anyaga is fortyog a vegykonyhában. Az évet idén is a Papp László Budapest Arénában zárja Ákos: 2015. december 17-én, csütörtök este lép színpadra zenekarával, hogy bemutassa az addigra megjelenő új album dalait.

A jegyértékesítés 2015. május 28-án indul az Ákos Webáruházban és a Ticket Express országos hálózatában. A nagykoncert bejelentésével egyidőben egy vadonatúj koncertklip lát napvilágot: a Calypso a 2014-es DUPLA ARÉNA koncerten került rögzítésre. A dal hangfelvétele az ÉBREDJ MELLETTEM című digitalis maxin jelent meg áprilisban, de június 8-tól megvásárolható lesz a VOLT Fesztivál válogatás CD-jén is.

ÁKOS • IGAZÁN / TURNÉ 
2015 Május 30.: ZALAEGERSZEG – ZTE Aréna (Városi Stadion) 
Június 12.: BÉKÉSCSABA – Sörfesztivál 
Június 18.: VELENCE – A Mi Velencénk Fesztivál 
Június 27.: VÁC – V4 Fesztivál és Színházi Találkozó 
Július 4.: SOPRON – VOLT fesztivál 
Július 17.: EGER – Bolyki-völgy 
Július 24.: DEBRECEN – CAMPUS Fesztivál 
Július 31.: SZÉKESFEHÉRVÁR – FEZEN 
Augusztus 21.: ZAMÁRDI – STRAND Fesztivál 
Augusztus 25.: SZEGED – Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) 
Szeptember 5.: HUNGARORING – I. Hungarian Truck Festival

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Best of 2020: A legstílusosabb női előadók

Best of 2020: Ezek a dalok pörögtek a legtöbbet

Újabb fricska 2020-nak. Ezúttal Kovács Dani tálalásában