Tízezer ember tombolt a Halott Pénz koncertjén

A Halott Pénz formáció munkája kétségtelenül beérett, hiszen amellett, hogy idén két Fonogram díjat vihettek haza, országjáró turnéjuk legtöbb állomásán teltház várta őket. A koncertsorozat legutolsó pontját csütörtök este, a Budapest Parkban rendezték meg.


Az eseményt a dél-afrikai származású Herby Shaw énekes rapper által alapított Soul Surge nyitotta meg. A zenekar alig volt egy hónapos, amikor megnyerték a Könyvtár Hangja tehetségkutatót, első bemutatkozó anyaguk, a 3 dalos Stay Down pedig annyira bevált, hogy 2013-ban már a Sziget fesztiválon is felléphettek. Nos, csütörtök este meggyőződhettünk róla, hogy nem véletlenül törnek fel a fiúk, hiszen nem hogy bemelegítették, egyenesen feltüzelték a Budapest Park közönségét. Már csak miattuk is érdemes volt ellátogatni a szabadtéri szórakozóhelyre annak ellenére, hogy az időjárás nem volt éppen a legnyáriasabb.


A Halott Pénz srácai nem unatkoznak idén, hiszen számtalan helyen koncerteztek, többek között megörvendeztették rajongóikat Cegléden, Soltvadkerten, de még Pécsett is. A pesti közönség nagyon várta már, hogy végre a fővárosban is elénekelhessék kedvencükkel a legnagyobb slágereket. A tízezres közönség hihetetlen energiákat szabadított fel a Budapest Parkban, amikor egyszerre énekelte A feneked a gyengém, a Hello Lányok, az Ugyanúgy hallasz, vagy éppen a Benned minden megvan szövegét. A legnagyobb extázist azonban az Emlékszem Sopronban, a Nem érinthet meg, és az Elkezdeni elölről alatt élhettük át. Természetesen egy ilyen este során nem maradhattak el a sztárvendégek sem, így láthattuk és hallhattuk a színpadon Brainst és az Akkor hívsz című dalt, valamint Felcser Mátét és az ABBA-t. A legkellemesebb csalódást azonban Papp Szabi okozta, aki hihetetlen energiával, és hanggal robbant be, amikor felcsendült a Hétfő, szerda, szombat című nóta. A ráadásban sorra kerülő Van valami a levegőben méltó lezárása volt a koncertnek, hiszen ezzel felkerült a hangulat i-jére az a bizonyos a pont. A zenekar minden tagja zseniálisan játszik, így mostantól bátran merjünk ajánlani a HP bulijait is! Mi már most elkezdenénk elölről!


Írta: Nikkk

A cikk újraközlése csak linkelt forrásmegjelöléssel lehetséges!