Időtállóan szórakoztató a TNT! Ilyen volt velük a BP Parkban!
Az anyukám kocsijában általam is gyakran hallgatott TNT zenekar 1996-ban mutatkozott be egy válogatáslemezzel, a Napszúrással. Mindez talán nem is véletlen, hiszen tegnap a Budapest Parkban gyülekező közönség még a tikkasztó időjárástól sem riadt vissza, hogy ott lehessen Dobrády Ákos és zenekarának idei egyetlen pesti koncertjén.
Hogy a fellépés kezdetéig se jöjjön álom az egybegyűltek szemére, DJ Dominique gondoskodott a hangulatról. Apropó közönség… Nagyon érdekes látni, amikor a tiniktől egészen az idős nagymamákig látunk érdeklődőket a küzdőtér soraiban, akik egytől-egyig pont olyan izgatottan várják kedvencüket a színpadra. Ákos és Inti formációjára is igaz mindez, azonban alapvetően megállapíthatjuk, hogy legtöbben a 30 pluszos korosztályból képviseltették magukat. Kortól és nemtől függetlenül tényleg mindenki az első pillanattól kezdve végigtombolta ezt az estét. Ez véleményünk szerint köszönhető a számok időtállóságának, valamint a kiváló zenekarnak, különösen Inti konga-, Kolta Gergely basszusgitár-, és Sallai Tibor gitár- játékának. A csapat ezúttal olyan nagy slágereket is hozott, amelyeket a felbomlás előtti esztendőkben sem nagyon hallhattak már a rajongók. Így csendülhetett fel többek között a Tiltott Perc, a Bolond aki sír, az Egyetlen szó, a Titkos üzenet, a Bele vagyok zúgva, a Fogd a kezem, vagy éppen a Kicsi Gesztenye. Hiányérzetünk talán egyszer lehetett, amikor a Híd a folyót című slágert Ákos egyedül, nem pedig Szekeres Adriennel karöltve adta elő.
Ezt persze tökéletesen feledtetheti egy iszonyatosan megható, romantikus jelenet. Az egyik dal után ugyanis Inti egy sráccal, Antival tért vissza a színpadra, majd rövidesen annak kedvesét, Zitát is felhozta. Aki párszor átélt már hasonlót koncerten, nyilván sejthette, hogy itt bizony eljegyzés fog történni. Végtelenül megható élmény két szerelmes egyik legintimebb pillanatába belelesni. Zita boldogan mondott igent, a közönségben körbenézve pedig több könnyes szempárral lehetett találkozni. Ákosék nem elégedtek meg ennyivel, ezt követően előadták a Sírni tudnék című dalukat, amely során a friss jegyesek a színpadon táncolhattak. Nekik innen is sok boldogságot kívánunk!
Mivel a retro műfaj manapság hatalmas népszerűségnek örvend, emellett a TNT pontosan tudja, hogy a közönséget miként lehet igazán feltölteni energiával, így a "Vissza jövőbe!" név valóban tökéletes elnevezése turnéjuknak. Mi pedig csak reménykedni tudunk, hogy sok ilyen felejthetetlen (nem mellesleg teltházas) koncertet adnak még...
Értékelés: 10/8.
Értékelés: 10/8.
Íme a már említett leánykérés: