Így láttuk a 2015-ös Balaton Sound 0. napját!
200 fellépő Zamárdin, a Balaton Sound 2015 jóvoltából. Mi természetesen mi azt a napot választottuk, amikor az idő rosszabbra fordul, csak hogy mocskosul legyen jó a buli. Naptejet tehát hiába vittünk, az esőkabát viszont annál is jobban jött…

Szerencsére azonban nem csak mi készültünk fel a csapadékos időjárásra, hanem a Balaton Sound szervezői is, és úgy alakították ki a helyszínül szolgáló szabadstrandot, hogy a sok víz ne álljon meg, és könnyen szivároghasson. Ehhez járultak hozzá a kiépített közlekedő utak, a folyamatosan dolgozó takarítók, a nagyobb füves területek, és a fedett helyek egyaránt. Apropó helyek… Itt is vannak bőven újítások, például a Telekom Aréna jóval nagyobb lett! Újdonság volt még, hogy a Soundon minden eddiginél nagyobb hangsúly helyeződött a vízre a különböző stégekkel is. Mind közül a leggyönyörűbb alighanem a Jana stég lett, amely angyalian romantikus kis zúgnak tűnik zseniális panorámájával, nyugágyaival, elszeparált boxaival. A gasztronómia a már jól megszokott felhozatalt jeleni (az árak tekintetében is), wc-kből azonban szerencsére több jutott, mint korábban.
És akkor pár szó a nulladik nap programkínálatáról, amelyre összességében idén sem lehet panasz (még a nulladik napon sem), különösen az elektronikus zenék kedvelő körében nem lehet rossz szó, hiszen a világ 20 legjobb DJ-je közül, 7-et élőben is meghallgathatnak a fesztiválon. Rögtön az első estére megkaptuk Tiestot, aki a vihar ellenére is jó hangulatot kreált a Nagyszínpadnál. Ugyan a nekem az volt az érzésem, hogy nem építette fel rendesen szettjét, inkább csak az adott pillanatban döntött, hogy mivel merre mozduljon, mégis abszolút meggyőzött, hogy bizony helye van a legjobb lemezlovasok listáján. Az electro house és a trance keverésével egy olyan egyveleget hozott össze, amely még „csak zenekari koncerteken érzem jól magam” típusú embereknek is átjöhet.
Aki még közelebb került a szívünkhöz, az a Mary Popkids volt. A csapat 8 taggal érkezett a színpadra, hogy felvonultassa különleges zenei csemegéjét. Roppant élvezhető muzsikájukban ugyanis megtalálhatjuk a rock, a pop, a mainstream, és az elektronikus elemeket is. Nem csoda hát, hogy ez a mix szépen-lassan bevonzotta a tömeget a Jager színpadhoz, és a jelenlévők egyre jobban átadták magukat a csapatnak. A koncert egyik csúcspontját például a Riot című dal jelentette, ahol a közönség is alaposan kivehette részét az énekben, valamint a látványban is, amikor le kellett guggolniuk (aki nem tette, arra ráintettek a tagok, hogy igenis csatlakozzanak), majd egyszerre felugrottak. A csapatból ki kell emelnünk Sanyócát, hiszen ő visz energiát az egész produkcióba, és ő az, aki interakciót csal ki a közönségből. Mondjuk, neki áll a legjobban, hiszen a kis ujjából is a szórakoztatás jön… Herrer Sári hangjával a Kesh formációban már találkoztunk (Mizu – Akusztik felvétel), de most is megnyert minket magának tehetségével. Őt elnézve kicsit az az érzése lehet az embernek, hogyha nem lenne a színpadon, biztosan az első sorból tombolná végig a koncertet, olyannyira együtt él társai zenéjével. És végül szót kell még ejtenünk Mattről is, aki zseniális dobjátékával végképp megnyerő alappillérje a formációnak.
A top hármas programunk harmadik szereplője a holland Oliver Heldens, aki a már említett Tiesto pártfogoltja. A srác mindössze 20 esztendős, de olyan szinten változatos műsorral érkezett, hogy reméljük 20 év múlva is halljuk majd őt zenélni. Műsora roppant mozgalmas, kellemesen színes, önfeledten táncolható!
Nem mellesleg a számunkra szimpatikus programok után sem unatkoztunk, hiszen még a kedvezőtlen időjárás ellenére is izgalmas látványvilággal szórakoztatták a nagyérdeműt a különböző dekorációkkal (effektek, fényfüzér, szobrok, építmények, stb). Panaszra tehát senkinek sem lehet oka, főleg, ha az égiek is jobb fejek egy kicsit, mint velünk...
Írta: Nikkk
Írta: Nikkk