Ugrás a fő tartalomra

Íme a Minden Csak Átmenet első nagylemeze

Sok év várakozás után megszületett a Minden Csak Átmenet első nagylemeze, az Átutazófélben. Az utazás közben felfedezett tájak és élmények ihlette post-rock album lemezbemutató koncertje július 25-én lesz, a Toldiban.


A Minden Csak Átmenet 2011-ben formálódott trióvá Gulyás Bence, a csapat gitáros-énekesének fiókból és régi felvételeiből, melyek most érettek albummá. A hét számos lemez dalai a progresszív rock, a blues, a post-rock és a metál elemeiből tevődnek össze, a kísérleti dallamvonalakat pedig a magyar dalszövegek kristályosítják ki.

A dalokat Gulyás Bence, a zenekar gitáros-énekese írta, a basszus poszton a frissen csatlakozott Gaál Kristóf áll, Lencse Ádám pedig a dobokat élteti. A csapat elmondása szerint annyira jó egymással zenélni, hogy a kezdetekben alig tudtak arra koncentrálni, hogy fenn is maradjon valami abból, ami születik, az improvizatív pillanatok a fellépéseik szerves részét is képezik: „A dalok között van 7 éves dal is, szóval elég lassú szülés volt. De azt hiszem, megérte várni. Az én fejemből pattant ki mindenféle zenei ötlet, ami rögzítés során már kapott dalszerkezetet is, dobokkal, fura hangokkal mindenfelől. Az igazi feladat ezek átgyúrása volt élőben végigjátszható dalokká, a Minden Csak Átmenet ugyanis élőben gyakran improvizálásba csap át, ezzel erősítve a zenekar nevének súlyos igazságtartalmát." – mesél az anyagról Bence.

"Az album tematikája elég bújtatott, de azért sok sor van vagy kifejezés, ami valahogy ugyanarra utal vissza és az albumborító is ezt próbálja erősíteni, miszerint a magányhold felszínén játszódik ez a "sztori" és ez a fa lény megtalálja az otthonába a visszajutáshoz szükséges átjárót. Tehát a központi téma igazából erre az utazásra éleződik ki, ami nem is igazán terek közötti utazás, hanem egy belső fejlődési folyamat, melynek eredménye az átjárón való átlépés.” - tette még hozzá.

A zenekar lemezbemutatója ma este lesz a Toldiban, ahol a Silence és a Pulpo Live Act társaságában lépnek fel.

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Molnár Tamás szerzői est az Instantban

Molnár Tamás énekes, dalszerző 2014 óta hallható önálló estjein, ahol kedvenc szerzeményei csendülnek fel. A kezdeti zongora-ének felállás nemrégiben nagyzenekaros formációvá bővült, a műsort pedig további alkotó és pályatársak színesítik a legkülönbözőbb műfajokból. A szerző eddigi majd 200 alkotása közül válogat, melyek egy részét saját zenekarai (Anti Fitness Club, JETLAG), egy részét pedig a legnevesebb hazai énekesek előadásában ismerheti a közönség.
A Szerzői Csapat: zongorán - Juhász Attila, Jack hegedűn - Farkas Izsák gitáron - Csiszár Ferenc, Csiszi basszusgitáron - Baranyi Geresz dobon - Simonyi Zádor
Belépő elővételben: 1.500 Ft (SZEREZD BE ITT!)
Jegy a helyszínen: 2.000 Ft 2018. november 30. I Instant Kapunyitás: 20:00. Start: 21:00

Pupillákról dalol ByeAlex és a Slepp

Újabb slágergyanús felvétellel jelentkezik ByeAlex! A „Pupilláid” az elmúlt időszak egyik legkedvesebb száma a különc énekes-dalszerzőtől, aki jelenleg az X-Faktor 8. szériájának kedvenc mentora.
A zenekar az elmúlt néhány évben olyan slágereket jelentetett meg, mint a „Még mindig…”, a „Nehéz vagyok” vagy a Lábas Viki közreműködésével készült „Menned kéne”. A legutóbbi felvétel, a „Széllel szemben” egy igazi pop mestermű, amire közel 2 milliószor kattintottak YouTube-on.
Emellett a sokoldalú Alex 2016-ban megalapította második együttesét, a hipermodern hangzású Senkisét, amit mára az ország egyik leginnovatívabb és legmenőbb formációjaként tartanak számon. Hiróval közös „korskorskors” című felvételük a világhírű Michael Kors #MKGO kampányának hivatalos zenéje lett.