Szépségversenyen zenél a Ficzkó András Akusztik Band!
Ficzkó András 1992 óta állta meg helyét a dallamos rockot játszó Machine Mouse zenekar frontembereként. Legutolsó klipjüket a 2014 elején megjelent Pillanat jelentette, amely érdekessége, hogy a Budaörsi Női Kézilabda Klub hivatalos indulója lett, így természetesen a kisfilmben a csinos sportoló lányok is szerepet kaptak.

Az év végére azonban kiderült, hogy Andrásnak és Ragának (a Machine Mouse dobosa) különböző elképzeléseik vannak a jövőt illetően, éppen ezért a zenélést is külön utakon folytatják tovább. András azóta akusztikus formációjával járja az országot, amelyben két fiatal gitáros oldalán (Miholka Zsani, Tulik Zsolt) szólaltatja meg kedvenc slágereit átdolgozott formában.
Bár úgy tervezték, hogy a nyáron pihennek egy kicsit, a sors végül úgy akarta, hogy mégse teljen el ez a gyönyörű évszak Ficzkó András Akusztik Band Koncert nélkül. Így július 25-én, 18:00 órás kezdettel fellépnek az ajkai Kristályfürdőben, ahol többek között megválasztják a fürdő Szépét is. A belépő tartalmazza a délutáni teljes programot, és az éjszakai fürdőzést (Felnőttek: 1700 Ft, Gyerekeknek: 900 Ft.).
Helyszín:
Ajka, Városliget – Kristályfürdő
Telefonszám: 0688-211-330
Mail: info@kristalyfurdo.hu
Ajka, Városliget – Kristályfürdő
Telefonszám: 0688-211-330
Mail: info@kristalyfurdo.hu
Írta:
Nikkk