Ugrás a fő tartalomra

VOLT Fesztivál 2015: teltház a mai napon

A Telekom VOLT Fesztivál pénteki programjára minden jegy elkelt. A David Guetta és a Motörhead nevével fémjelzett napra 35.000-en érkeznek Sopronba, ez minden idők legerősebb VOLTos napja. Szombatra – John Newman, Fatboy Slim és Ákos koncertjére – még kaphatók jegyek. 

A Telekom VOLT Fesztivál szervezői csütörtök éjjel jelentették be, hogy a pénteki programra minden jegy elkelt. “A VOLT Fesztivál eddigi története során kétszer fordult elő, hogy ki kellett tenni a “teltház” táblát, azonban azokban az esetekben még a jelenleginél jóval kisebb volt a VOLT befogadóképessége.” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT főszervezője. Most több mint 35.000 vendég érkezik Sopronba a VOLT pénteki programjára.

A szervezők mindenki figyelmét felhívják arra, hogy jegy nélkül ne induljanak útnak Sopronba és nem hivatalos helyen ne vásároljanak jegyet, ugyanis így könnyen hamis jegyhez juthat bárki. A legerősebb húzónévnek pénteken David Guetta, a Motörhead és Parov Stelar számít, de ugyancsak ezen a napon lép fel a Punnany Massif és a Halott Pénz is, utóbbi koncertjén 10.000 db lufi emelkedik a magasba az Élő Bolygónk kampány látványos elemeként.

“Az idei, 23. VOLT Fesztivál minden idők leglátogatottabb VOLTjának ígérkezik. Az első két napon és a nyitóestén összesen közel 55 ezren vettek részt. A szombati, zárónap iránt is hatalmas az érdeklődés, amikor többek között Fatboy Slim, John Newman, Ákos, a Csík Zenekar és a Wellhello is színpadra lép. Ugyanezen a napon, délután 2-3 óra között Áder János köztársasági elnök az Élő Bolygónk című klímavédelmi kampány témájában tart előadást a Telekom VOLT Fesztivál közönségének” – mondta el Lobenwein Norbert főszervező.

Megjegyzések

Népszerűek

Itt egy újabb Rap tananyag. Nem meglepő, hogy pont tőle...

"A mobiltelefonunk lett a kurva legjobb barátunk. A játszóterek üresen pislognak felétek. Nektek írnám ezt a dalt, de kár a szó már belétek." - ezek a sorok már önmagukban indokolják ezt a cikk címet, de persze Tkyd nem éri be ennyivel, jó pár nagyon mai problémát, sokunk fejében megforduló gondolatot megfogalmaz még a Király zenéjében. Az anyag ezúttal egyszerű, de nagyszerű klippel (Insigno Studio) landolt a legnagyobb videómegosztón. Csekkold, és gondolkozz!

Szerző: nikiahatos

Az Akváriumban debütált a JETLAG új száma

Tegnap este az Akváriumban adott fergeteges bulit a Bermuda és a JETLAG. A Bermuda tavaly a WellHello társaságában végigturnézta a szezont és bizony idén sem fognak unatkozni a srácok.  Felcser Máté formációja ezen az estén adta elő először élőben a Dőlj belém című számukat, ami alig pár hete jelent meg. A repertoárt a már jól ismert Bermuda slágerek mellett a most készülő új album dalai adták ki.

De tegnap debütált a JETLAG JumoDaddyvel közös friss és ropogós szerzeménye is, ami számomra igencsak slágerszagú. Molnár Tomiéktól ismét látványos, pörgős műsort kaptunk. Színpadra lépett például Marge (Égen át), illetve Eckü is, akivel a2018-as Strand Fesztivál Official himnuszát, avagy az Ami itt történik, itt is maradot adták elő közösen.






Szöveg: nikiahatos Fotók: Nesy

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …