Kapuzárási Piknik Fesztivál a Parkban
A Budapest Park 2015-ös szezonjának záróhétvégéjén, szeptember 23 és 26 között az idei év legsikeresebb fellépőinek a koncertjein bulizhatunk majd.
Első nap Halott Pénz fog színpadra lépni, akiknek a Facebook eseményére bő két hét alatt több, mint tízezer ember nyomta meg az "ott leszek" gombot. Marsalkó Dávidék június végén teltházas koncertet adtak, és várhatóan ezúttal is hamar elfogynak a jegyek. Szeptember 24-én az idén 10 éves Irie Maffia fog fellépni. A csapat a szülinapját ugyancsak a Parkban ünnepelte egy hatalmas buli keretein belül. A tavalyi nagy visszatérőnek, a hiperkarmának is van oka az ünneplésre, hiszen 15 éve annak, hogy elkezdtek együtt zenélni, így a szülinapjukat szeptember utolsó péntekén a rajongókkal szeretnék megünnepelni. A szezon legutolsó koncertjét a Punnany Massif adja majd szeptember 26-án. A zenekar idén már háromszor lépett fel a Parkban, az első, májusi koncertjükre olyan hamar elfogytak a jegyek, hogy RendbenMan és Wolfie még egy ráadás bulit is tartottak.

Érdemes tehát sietni a jegyvásárlással, hisz jobbnál jobb koncerteknek nézünk elébe. Aki pedig nem szeretne lemaradni egyik buliról sem, bérletet is válthat a fesztiválra.

Bérlet árak:
early bird: 6999 Ft (500 db)
limitált elővét: 7999 Ft (500 db)
normál ár: 9499 Ft
A napijegyek árait az alábbi linkeken találjátok:
09.23. Halott Pénz http://facebook.com/ events/519164571564975/
09.24. Irie Maffia http://facebook.com/ events/898421043566594/
09.25. #hiperkarma15 http://facebook.com/ events/602181073218282/
09.26. Punnany Massif http://facebook.com/ events/111956529152533/
early bird: 6999 Ft (500 db)
limitált elővét: 7999 Ft (500 db)
normál ár: 9499 Ft
A napijegyek árait az alábbi linkeken találjátok:
09.23. Halott Pénz http://facebook.com/
09.24. Irie Maffia http://facebook.com/
09.25. #hiperkarma15 http://facebook.com/
09.26. Punnany Massif http://facebook.com/