Sikeresen zárt a STRAND és a B.my.Lake

Véget ért az idei STRAND, és a B.my.Lake fesztivál. A rendezvények keretein belül 131.000 vendég érkezett a Balatonra, a MOL Nagyon Balaton-ra pedig 600.000 bulizni vágyó vett részt. A legtöbben Ákos, és Steve Aoki koncertjeire voltak kíváncsiak, de a rengetegen kapcsolódtak ki Sven Väth, Richie Hawtin és Fritz Kalkbrenner partijain is. Persze rengetegen akadtak, akik otthon online formában (köszönet érte a Petőfi Rádiónak) követték végig az eseményeket.

“Három évvel ezelőtt indult útjára a MOL Nagyon Balaton eseménysorozat és ezzel együtt a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál és a B.my.Lake. Hatalmas eredménynek tartjuk, hogy a két esemény ennyi idő alatt így megerősödött, és ma már a hazai fesztiválpiac stabil pontjának számít. A STRAND-ra 79.000, a B.my.Lake-re pedig 52.000 vendég érkezett a Balaton déli partjára, a MOL Nagyon Balaton sorozat programjain pedig az idei nyáron már több mint 600.000-en vettek részt.” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője.


“A hazai, de talán a nemzetközi fesztiválszervezés történtében sincs példa arra, hogy egy helyen, egy időben két fesztiválnak adjon otthont egy város. Ez a koncepció idén nagyon jól vizsgázott Zamárdiban: a közönség és a fellépőink is elégedetten és boldogan hagyták el a Balatont. Ma már biztosan kijelenthetjük, hogy a MOL Nagyon Balaton, azon belül pedig a Petőfi Rádióval közös STRAND – Nagyon Zene Fesztivál és a B.my.Lake jövő augusztusban, negyedik alkalommal is várja vendégeit.” - árulta el a másik vezető, Fülöp Zoltán.

A MOL Nagyon Balaton persze továbbra sem pihen, hiszen szeptember 19-én egy különleges bulival készülnek. Ugyanis ezen a napon két komp fedélzetén ad koncertet a Balaton közepén a Vad Fruttik.

Mi a második napon néztünk le Zamárdiba, ahol legjobban a Halott Pénz, a Mary Popkids, és az All Time Low koncerteket élveztük! Bár az ilyen fesztiválokon a külföldi fellépőkre kerül a nagyobb hangsúly, bizony, bizony, büszkék lehetünk a magyar előadókra is!