Gyermekotthonban járt Varga Győző

Gyermekotthonba látogatott Varga Győző, hogy mosolyt csaljon a kis lakók arcára. aAz Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja rajzversenyt hirdetett: a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy képzeljék el és alkossák meg Aloe Verácskát. 


Színes ceruzák, mosolygó arcok, ötletes alkotások – a Varga Győző által hirdetett rajzversenynek során a gyerekek kreatív és fantáziadús rajzokat készítettek Aloe Verácskáról, akit a legkülönbözőbb módokon képzeltek el. A kicsik kézügyességüket és képzelőerejüket is megmutatták: egyesek királylányként, mások tündérként, megint mások pedig egy szerethető mackóként ábrázolták a gyomorpanaszokat gyógyító Aloe Verácskát. A gyerekeknek fél óra alatt készítették el alkotásaikat, a legötletesebbet a híresség ajándékcsomaggal jutalmazta.

Varga Győző alkotás közben ötleteket adott a gyerekeknek. „Én valódi szuperhősként képzeltem el Aloe Verácskát, aki bármivé képes átalakulni. A figura megrajzolását a gyerekekre bíztam, mert nekik sokkal jobb kézügyességük van, ráadásul hihetetlenül lelkesek és kreatívak voltak. Én csak az orrom elé helyezett tárgyakat tudom lerajzolni, leginkább a kopírozásban jeleskedem” – mondta el az Irigy Hónaljmirigy tagja, aki alkotás közben viccmeséléssel szórakoztatta a gyerekeket.

Varga Győző kiértékelte az elkészült rajzokat, a legügyesebbeket pedig értékes ajándékokkal jutalmazta. A rajzverseny végén a gyerekek boldogan fotózkodtak a hírességgel és a saját maguk által készített alkotásokkal. A legtöbben pedig még autogramot is kértek kedvencüktől füzetükbe vagy rajzaikra.