Izgalmas világ a teltházas OSG tálalásában!

Szeptember 12-én a Városligeti Műjégpályán került megrendezésre az idei, egészen pontosan a 16. Offline Sport Games. Még az égiek is tudták, hogy jó buli  fog kikerekedni ebből a rendezvényből, és megtámogatták egy már-már nyáriasnak mondható időjárással.


A tegnapi volt az első OSG, amin részt vettem, de garantáltan nem az utolsó! Ugyanis a levegőben cikázó bringák, a felzúgó motorok, és a nem éppen veszélytelen sportágak kiválóságait, zseniális trükkjeit nem lehet nem szájtátva nézni. Olyan sportokat láthattunk, mint például a freestyle motorcross, street workout, az inline, a skateboard, vagy éppen a BMX műfaja. És ha az embernek kedve támadna mozogni, igencsak kitombolhatja magát a koncerteken, hiszen 10-nél is több bulin eresztheti ki a fáradt gőzt egy nap alatt, egészen korrekt áron.

A felhozatalban olyan előadók szerepeltek, mint Deniz, a Barbárfivérek, a KILLAKIKITT, a AKKEZDETPHIAI, vagy éppen DJ Illegal. A legnépszerűbb programot minden bizonnyal a napot záró világsztár, a hardcore hiphopot képviselő ONYX jelentette, aki többek között a 8 mérföld és a Fűre tépni szabad filmekben is muzsikál.

Ám szerencsére büszkék lehetünk a hazai produkciókra is, gondolok most itt elsősorban a Hősök formációra, akik olyan lendülettel és profizmussal szántották fel a színpadot, hogy élőzene pártiként csak a buli legvégén vettem észre, hogy az sem zavart, hogy nem állt zenekar Eckü és Mentha mögött. A srácok Gozth lemezlovassal és zúzós zenéjükkel tudják, hogy mi kell a népnek, és még egy 2x12 órás tanulás után is olyan energiával töltik fel az embert, mintha az erőt intravénásan adták volna be neki. A srácok egymást tökéletesen egészítik ki, és repertoárjuk is kellően színes, talán éppen ennek köszönhető, hogy közönségük kortól és nemtől független, igencsak széleskörű. A kedvenceket számomra olyan számok jelentették, mint a Ha én lennék a főnök, a Rég láttalak, valamint az Enyém. (UI: Most már tényleg meg kell őket ismernem, néznem zenekarral is!)

Ha ebben az évben kihagytad ezt a fesztivált, javaslom, hogy jövőre mindenképpen látogass ki rá még akkor is, ha nem ez a műfaj a kedvenced. Ebbe a világba csöppenve garantáltan fantasztikus élményként emlékezel majd vissza erre a szabadban töltött a napra, ami az izgalmas program mellett az emberek közvetlenségének is köszönhető.

Értékelés: 10/10.



Írta: Nikkk 
Fotó: Andi

A cikk újraközlése csak linkelt forrásmegjelöléssel lehetséges!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dallam- és ritmusgazdag volt a BudapestTrance Classics 2.0

Ez a legszebb hely, ahol CéAnne eddig járt. I #LEGSZEBB | VIDEÓ!

Itt a klip: Megható anyaggal rukkolt elő Singh Viki