Kalandos történetű dal Kökény Attila Utcazenésze

Szeptember 22-én jött ki legújabb számával a zseniális hangú Kökény Attila. A kellemes, finom fűszerezésű dal kapcsán annak szerzőjével, az Abrakazabra zenekar tagjával, Varga Antallal beszélgettünk. 


„Ez a dal három éve született. Egy csendes téli estén úgy éreztem, jó lenne egy új dalt írni, ezért körbenéztem a régi dalszöveg-cetlijeim között, és kiemeltem egyet, amelyet Toldi Tamás írt, és még Majsai Gabi barátomtól kaptam. Annyira inspirált ez a szöveg, hogy 5 perc alatt megszületett a dal, egy órán belül pedig már be is zongoráztam a gépembe, és felénekeltem az első nyers verziót.” - kezdte a dal szerzője, Varga Antal. Az Utcazenész-t ekkor a határainkon túl nagy sztárnak számító, erdélyi származású Tamás Gábor adta elő, és énekelte fel lemezére, ám a szerző a megjelenés óta nem kapott jogdíjat, hiába próbált mindent elintézni. Ekkor határozta el, hogy átadja a szerzeményt egy olyan előadónak, akit maga is kedvel, és aki széles körben el tudja juttatni az emberekhez ezt a dalt.

„Attilát nagyon szeretem, mint embert, és mint muzsikust. Csicsák Norbi barátom, aki a nótát hangszerelte, hozott össze vele. Egy perc alatt megtaláltuk a közös hangot, és innentől iszonyatosan gördülékenyen mentek a dolgok. Attila és a managementje ráadásul annyira bízott a dalban, hogy szinte azonnal klipet is készítettek hozzá. Iszonyatosan örülök, hogy végül így alakultak a dolgok, és hiszem, hogy az életben semmi sem véletlen.” – tette hozzá Anti.


BSIDE száj: Eszünkben sincs bántani bárkit is (gondolunk itt Tamás Gáborra), de ez a dal kétségtelenül Kökény Attilának született. Az ő hangja, és személyisége tökéletesen passzol az Utcazenész mondanivalójához, és nem tudunk olyan embert, aki nála hitelesebben, jobban előadhatná. Reméljük, ez a dal ezúttal tényleg megtalálja közönségét! És hogy, miért tartottuk fontosnak Anti őszinte történetét megosztani veletek? Mert bizony a zenész szakmában sokszor alakulnak iszonyatosan küzdelmesen, nehezen a dolgok, és fontos, hogy ezt Ti, kedves olvasók is lássátok!

Beszélgető partner: Nikkk