Ugrás a fő tartalomra

Budapesten zenél a Rangleklods.

Dánia új büszkesége, a Rangleklods érkezik október 24-én az Akvárium Klubba. A Rangleklods a koppenhágai születésű Esben Nørskov Andersen egyszemélyes projektje, de élőben egy hölggyel, Pernille Smith-Sivertsennel egészül ki, aki énekel és szintetizátoron játszik. 


Világhírű névrokonához, Andersenhez hasonlóan Esben Andersen is mesél, csak ő sajátos hangulatú, inkább többszöri hallgatásra, tartós fogyasztásra szánt, egyedi elektronikus zenéjével teszi ezt. Kicsit hűvös, olykor hipnotikus, szokatlan szerkezetű kompozícióival és keserédes énektémáival képeket, hangulatokat fest fel, és kisfilmeket jelenít meg előttünk, amik mind otthon, mind élőben magával ragadják a hallgatót.

Ugyan Esben Andersen is gitáron kezdett zenélni, és játszott együttesekben is, a Ranglekods alapjait akkor kezdte letenni, amikor rádöbbent, hogy tulajdonképpen a számítógép is lehet hangszer. Igen sokféle zenét hallgatott mindig is – rockot, indie-t, elektronikus zenéket, pszichedelikus rockot, folkot –, majd amikor a számítógép mellett azt is felfedezte, hogy valójában egyedül jobban szeret dolgozni, mert így a saját feje után mehet, és zökkenőmentesebben tudja elképzeléseit megvalósítani, úgy döntött, egymaga folytatja. Berlinbe költözött, mert változásra volt szüksége. A berlini zenei élet, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik, és ahol szabadon közlekedhet az ember a zenei stílusok között, inspirálóan hatott rá. Ötleteit elkezdte kidolgozni, majd visszaköltözött Dániába, hogy befejezze, és kiadja őket. Első EP-jét 2011-ben jelentette meg Home címmel, rajta az azóta jól ismert Young and Dumb kislemezzel, debütáló albuma, a Beekeeper pedig 2012-ben jött ki, és mind a sajtó, mind a közönség éljenezte.

A Rangleklods azóta bejárta a nagy európai fesztiválokat is a Roskildétől a Szigetig és vissza, idén pedig megjelentette második albumát, a Straitjacketet, amelynek európai turnéja október 21-én indul Rotterdamban, és amelynek negyedik állomása október 24-én, Budapesten az Akvárium Klub lesz.

Az előzenekar a hazánkban indulásukkor szintén elektronikus pioníroknak számító NEO lesz, akik legutóbb egy öt számos maxi single-t jelentettek meg Hiii Train címmel, ami egy táncos, űrdiszkós szerzemény, így szombat este velük és a Rangleklods-zal igen sokfelé utazhatunk egyhelyben.

Megjegyzések

Népszerűek

Best of 2018: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, igazán jól összerakott, harmonikus énekesnők nem csak zenei munkásságuknak, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. Már megjelenésükkel sugallnak valamit a közönség felé, és nagyon fontos, hogy kinézetük harmonizáljon zenéjükkel. 2018-ban számunkra az alábbi öt rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő.
MissMood Mező Dorottya, avagy MissMood aztán tudja, hogy mitől izzik a levegő. Az előadóra még 2014-ben figyeltem fel, amikor dalokkal (Umbrella cover, Méreg, Baba, stb) rukkolt elő a legnagyobb videómegosztón, Dóri azóta pedig makeup felvételeket is készít. Az azonban kétségtelen, hogy igazi rivaldafényt Rico mellett kapta meg. Missmood stílusa egyszerre vagány és iszonyatosan nőies. Visszatérő elemek: A piros és a fekete színek, a hosszú szárú csizmák, és a crop topok dzsekikkel való keverése.
Nagyváradi Nelli
A tökéletes alakú Nagyváradi Nelli immáron három éve jelent számomra inspirációt. Az ő összeállításai soha nem unalmasak, iszonyat…

Best of 2018: Ezek a dalok pörögtek a legtöbbet

Egy izgalmas dal gyógyító hatással van fájó lelkünkre, jó kedvünket pedig bármikor képes még tovább fokozni. Idén is kaptunk mindenfélét a magyar zenei élet képviselőitől és bár nem volt könnyű dolgom, összeállításomban a 2018-as esztendő általam legtöbbször pörgetett számait hozom most el nektek. 
1. JETLAG: Emlékbe Októberben ismét egy többrétű, ugyanakkor fülbemászó, életigenlő nótával jött elő a Jetlag. Az Emlékbe elsőre szerelmes nótának tűnhet, de Tamás ezzel a dallal búcsúzik egykori önromboló énjétől, életstílusától, amit nemrég nagy bátorsággal, őszinteséggel vállalt fel. Azóta nem volt olyan buli, ahol ne pörgettük volna. Nagyon húz magával. Zseniál!

2. Follow The Flow: Nem tudja senki
Bár eddig sem volt ok panaszra, de 2018-ban a Follow The Flow srácait igencsak jó irányba vitte az a bizonyos áramlat. Új frontemberükkel, Szakács Gergővel (Sounda) nem tudott félrenyúlni a FuraCsé - BLR páros. A Nem tudja senki az a tartalmas, értelmes szerzemény, aminek szövegével igen könnyű …

Mindent újratanult Kollányi Zsuzsi! Mini interjú

Kollányi Zsuzsi a Pilvakeren, és Majka zenekaros formációján kívül két éve saját, szólódalokkal is bizonyít. Az énekeső tavaly nyár végén ikreknek adott életet, így természetesen a család került az első helyre. Zsuzsi ismét Lotfi Begivel (korábban: Valahonnan, Elég lesz), valamint Bartalos Jenővel (korábban: Valahonnan) dolgozott együtt, de csatlakozott a trióhoz a karcos hangú Kowa is. Az Eszembe jutottál egy snittes, zseniális klipjét pedig Indiánnak (Galler András) köszönhetjük. Mini interjú Kollányi Zsuzsival.
nikiahatos: Bolond a férfi és őrült a nő? Kollányi Zsuzsi: Igen! Mind azok vagyunk, nem? nikiahatos:Szemmel láthatóan boldog pár kapcsolatban élsz ikreid édesapjával. Így gondolom, hogy az Eszembe jutottál üzenetével, dalszövegével leginkább a múltban tudtál azonosulni. Zsuzsi: Igen, alapvetően nem most jellemzi az életem ez a szöveg, de azt hiszem, mindenki átél egy ehhez hasonló érzelmi, belső viaskodást a szerelem terén. nikiahatos: Ismét Lotfi Begivel és Bartalos Jenővel dolg…