Gere Orsi: „Ne veszítsem el a hitemet, és legyen erőm továbbhaladni az utamon”

Gere Orsiról már lapunk indulásakor írtunk, hiszen ő az, aki Szabó Mariann és Kiskalács Luca oldalán bizonyít a Girly Groove formációban. A csajok azóta időről-időre fellépnek a Fat Mo’s-ban, Orsi ráadásul nemrég szerepet kapott az Édes Anna musicalben is. Jöjjön hát egy kis bemutatkozóanyag a fiatal tehetséggel:


Niki: Mikor érezted először, hogy zenével, színpaddal szeretnél foglalkozni? 

Orsi: Zenei általános iskolában nevelkedtem Székesfehérváron, zenész családban, így természetes úton jött a gondolat. A gimiben eltávolodtam a művészetektől, és állítom, hogy életem legnehezebb 4 éve volt. Sok-sok előadást megnéztem a Vörösmarty Színházban, ahol általában furcsa, szorító érzés lett úrrá rajtam, hogy nem lehettem részese a daraboknak. Ha megérzed a színház szagát, tudod, hogy dolgod van ott.

Niki: Emlékszel még az első fellépésedre? 

Orsi: Először az oviban szerepeltem, majd az énekkarhoz kötődtek az első fellépések, amellyel jártunk többek között Kanadában is. Ezt sosem felejtem el! Szavaltam rendezvényeken, majd 19 évesen egy koncerten volt szerencsém elénekelni egy musical dalt, igaz remegő lábakkal. Az első színházi szerepem Malacka volt a Micimackó című előadásban, amelyet egy nagy színházban játszottuk rengeteg kisgyereknek. Majdnem elájultam az izgalomtól, hiszen a kicsik kegyetlenül őszinték tudnak lenni.

Niki: Mi a helyzet a tanulmányokkal? 

Orsi: A kezdet számomra a székesfehérvári Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola volt, a Hermann László Zeneiskolával párhuzamosan, ahol zongorázni tanultam. Aztán jött a Tóparti Gimnázium, jártam táncolni Zoltán Erikáékhoz, majd diplomát szereztem az ELTE Tanítóképző karán kommunikáció-művelődésszervező szakon, utána tévéztem is egy rövid ideig, ám még mindig nem éreztem teljesnek az életemet, így 27 évesen beiratkoztam Bánfalvy Ági Nemzetközi Színészképző Stúdiójába, amit el is végeztem, és immáron meghozta a kívánt boldogságot nekem. Ha zenei vagy lelki problémám van, Neumark Zoltán zongoraművész tanáromat, barátomat látogatom meg a mai napig.

Niki: Mi az, amire büszke vagy?

Orsi: Arra, hogy intuitíven élem az életem, és még soha nem bántam meg semmit. 


Niki: Szabó Mariann, és Kiskalács Luca mellett megállod helyed a Fat Mo’s Band-ben. Hogy érzed magad ebben a formációban? Miért szereted? 

Orsi: Nagyon hálás vagyok a lehetőségért Bokros Lacinak és Szabó Mariannak, mivel itt profi zenészekkel és remek emberekkel dolgozhatok együtt. Alapvetően rosszul viselem a konfliktusokat, bár most már igyekszem felvállalni őket. Ebben a csapatban nem nagyon vannak szerencsére! Ráadásul, amikor megszólal például egy Bruno Mars dal 3 szólamban, csajoktól, élő zenekarral, az tényleg mindig egy különleges élmény még nekünk is.

Niki: Szerepet kaptál az Édes Annában...

Orsi: Az Édes Anna musicalt egy nagyon izgalmas feladatnak találom. Vadonatúj az egész elképzelés rengeteg ötlettel, misztikummal. Nagyon büszke vagyok az alkotói stábra és a szereplőtársaimra is. Szuperül érzem magam benne, lázasan készülünk az október 22-i ősbemutatóra, ami a Millenáris Teátrumban lesz.


Niki: Mi az a szerep, vagy ki az a színész, akivel álom lenne együtt dolgozni? 

Orsi: Woody Allennel szívesen dolgoznék, biztosan nagyon jól szórakoznánk. (nevet-szerk.) Nem szoktam ezen gondolkodni egyébként, egyszerűen csak bízom benne, hogy mindig azok a feladatok találnak meg, amikre éppen szükségem van. A kollégáktól pedig igyekszem ellesni minden fortélyt.

Niki: Mi a legnagyobb álmod? 

Orsi: Az, hogy boldogan és egészségesen élhessek, akárcsak mindenki más, akit szeretek.

Niki: Ha lenne egy jó tündérünk, aki teljesítené egy kívánságod… Mi lenne az? 

Orsi: Az egyetlen kívánságom, hogy bármi történik az életem során, ne veszítsem el a hitemet, és legyen erőm továbbhaladni az utamon.


Írta: Nikkk

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: Életigenlő dallal rukkolt elő Varga Viktor

Ingyenes stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island

Online versennyel motiválja a táncosokat Király Béla