Ugrás a fő tartalomra

Harcsa Veronika: "Nem akartam félvállról venni"

Pályafutása tizedik évfordulóját dupla koncerttel ünnepli meg Harcsa Veronika és zenekara november 4-én és 5-én a Budapest Jazz Clubban. A jubileumi fellépések után a kétszeres Fonogram-díjas énekesnő és állandó duópartnere, Gyémánt Bálint gitáros országjáró turnéra indul, amelyen készülő lemezükről is ízelítőt adnak. 


Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb jazz énekesnője, Harcsa Veronika éppen tíz éve, 2005-ben rögzítette az első lemezét Speak Low címmel, és onnan számítja a pályája kezdetét. Az előadóművésznek nemcsak itthon, hanem külföldön is nagy rajongótábora van, az első lemezét például rögtön kiadták Japánban is. Eddig több mint 20 országban koncertezett, többek közt Svájcban, Izraelben, Finnországban és Norvégiában. 2007-ben a Fringe Fesztiválon a legjobb hangú énekesnek választották. Kétszer kapott Fonogram-díjat: először 2009-ben Az év hazai jazz albuma a You Don’t Know It’s You lett, majd 2011-ben Az év hazai alternatív albuma kategóriában a Bin-Jip Enter című lemeze nyert. A 40. Magyar Filmszemlén A legjobb eredeti filmzene díjat az Utolsó időkért kapta Márkos Alberttel. Harcsa Veronika a generációja egyik legsokoldalúbb, legtehetségesebb tagja, aki dalszerzőként is elismert, mégis kétséges volt, hogy zenész lesz-e belőle.

"A Műszaki Egyetem informatikus hallgatója voltam, amikor elkezdtem foglalkozni az énekléssel. A zene mindig a legfontosabb önkifejezési mód volt a számomra. Nem akartam félvállról venni, de sokáig nem hittem abban, hogy zenészként boldogulnék. Úgy gondoltam, hogy informatikusként fogok dolgozni, és a szabadidőmben lelkes műkedvelőként hódolhatok majd a szenvedélyemnek. Szerencsére nem így lett, és ennek már tíz éve. A pályám elején reméltem, hogy tetszeni fog az embereknek, amit csinálok, de azt a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesznek kíváncsiak a zenémre. A dalaimban a jazz szabadságát ötvözöm más zenei stílusokkal, amik hatnak rám. Büszke vagyok rá, hogy a koncertjeimre mindenféle emberek járnak, mindenféle korosztályból" – mondta Harcsa Veronika.

A Harcsa Veronika Quartet november 4-én és 5-én dupla koncerttel ünnepli meg az énekes és dalszerző pályájának első tíz évét. A Budapest Jazz Clubban a zenekar mind a négy lemezéről játszanak majd dalokat, illetve Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a közös duóalbumáról is előad pár szerzeményt.

A quartet jubileumi duplakoncertje után Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint novemberben országos turnéra indul. A duó saját repertoárja mellett régebbi dalokat is elővesz, valamint ízelítőt ad 2016-ban megjelenő albuma anyagából. Az énekesnő és a gitáros ugyanis a közelmúltban rögzítette új lemeze dalait. A munkában közreműködött a New York-i születésű producer, Jeremy Friedman.

Megjegyzések

Népszerűek

Best of 2018: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, igazán jól összerakott, harmonikus énekesnők nem csak zenei munkásságuknak, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. Már megjelenésükkel sugallnak valamit a közönség felé, és nagyon fontos, hogy kinézetük harmonizáljon zenéjükkel. 2018-ban számunkra az alábbi öt rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő.
MissMood Mező Dorottya, avagy MissMood aztán tudja, hogy mitől izzik a levegő. Az előadóra még 2014-ben figyeltem fel, amikor dalokkal (Umbrella cover, Méreg, Baba, stb) rukkolt elő a legnagyobb videómegosztón, Dóri azóta pedig makeup felvételeket is készít. Az azonban kétségtelen, hogy igazi rivaldafényt Rico mellett kapta meg. Missmood stílusa egyszerre vagány és iszonyatosan nőies. Visszatérő elemek: A piros és a fekete színek, a hosszú szárú csizmák, és a crop topok dzsekikkel való keverése.
Nagyváradi Nelli
A tökéletes alakú Nagyváradi Nelli immáron három éve jelent számomra inspirációt. Az ő összeállításai soha nem unalmasak, iszonyat…

Best of 2018: Ezek a dalok pörögtek a legtöbbet

Egy izgalmas dal gyógyító hatással van fájó lelkünkre, jó kedvünket pedig bármikor képes még tovább fokozni. Idén is kaptunk mindenfélét a magyar zenei élet képviselőitől és bár nem volt könnyű dolgom, összeállításomban a 2018-as esztendő általam legtöbbször pörgetett számait hozom most el nektek. 
1. JETLAG: Emlékbe Októberben ismét egy többrétű, ugyanakkor fülbemászó, életigenlő nótával jött elő a Jetlag. Az Emlékbe elsőre szerelmes nótának tűnhet, de Tamás ezzel a dallal búcsúzik egykori önromboló énjétől, életstílusától, amit nemrég nagy bátorsággal, őszinteséggel vállalt fel. Azóta nem volt olyan buli, ahol ne pörgettük volna. Nagyon húz magával. Zseniál!

2. Follow The Flow: Nem tudja senki
Bár eddig sem volt ok panaszra, de 2018-ban a Follow The Flow srácait igencsak jó irányba vitte az a bizonyos áramlat. Új frontemberükkel, Szakács Gergővel (Sounda) nem tudott félrenyúlni a FuraCsé - BLR páros. A Nem tudja senki az a tartalmas, értelmes szerzemény, aminek szövegével igen könnyű …

Mindent újratanult Kollányi Zsuzsi! Mini interjú

Kollányi Zsuzsi a Pilvakeren, és Majka zenekaros formációján kívül két éve saját, szólódalokkal is bizonyít. Az énekeső tavaly nyár végén ikreknek adott életet, így természetesen a család került az első helyre. Zsuzsi ismét Lotfi Begivel (korábban: Valahonnan, Elég lesz), valamint Bartalos Jenővel (korábban: Valahonnan) dolgozott együtt, de csatlakozott a trióhoz a karcos hangú Kowa is. Az Eszembe jutottál egy snittes, zseniális klipjét pedig Indiánnak (Galler András) köszönhetjük. Mini interjú Kollányi Zsuzsival.
nikiahatos: Bolond a férfi és őrült a nő? Kollányi Zsuzsi: Igen! Mind azok vagyunk, nem? nikiahatos:Szemmel láthatóan boldog pár kapcsolatban élsz ikreid édesapjával. Így gondolom, hogy az Eszembe jutottál üzenetével, dalszövegével leginkább a múltban tudtál azonosulni. Zsuzsi: Igen, alapvetően nem most jellemzi az életem ez a szöveg, de azt hiszem, mindenki átél egy ehhez hasonló érzelmi, belső viaskodást a szerelem terén. nikiahatos: Ismét Lotfi Begivel és Bartalos Jenővel dolg…