Képzelt Város az Instantban
Ingyenes koncertet ad a Képzelt Város a koncerthelyként is egyre népszerűbb Instantban. A zenekar jelenleg negyedik albumán dolgozik, így a koncerten már az új dalok is felcsendülhetnek.

Képzelt Város koncertélmény alapjai a masszív gitárfutamok erőteljes ölelése és a cselló lágy simogatása, miközben az örvénylő mélyek és teátrális magasok váltakoznak a dalok hangulatában. A zenekar jelenleg tavasszal megjelenő negyedik nagylemezén dolgozik, melyet a csapat egy hétvégére elvonulva kezdett el írni: „Upponyban egy hosszú alkotó hétvégét tartottunk. Érdekes módon az ilyennek nem csupán a zenélés a szerves része, hanem a beszélgetések is, melyek során elmondjuk egymásnak, hogy mit is szeretnék az új lemeztől, vagy éppen ki milyen gondolatokat szeretne megszólaltatni rajta. Az anyag ilyen típusú "kitalálása" legalább olyan fontos, mint a zenei aspektus. Szerencsére mindkét területen sikerült haladnunk valamennyit, ráadásul egy olyan helyen, ahol kevés dolog vonta el a figyelmünket minderről” – Mesél a várostól távol töltött hétvégéről Kovács Ákos, a zenekar énekese.
A készülő nagylemez dalaiba már a hétfői koncerten betekintést nyerhetünk, a türelmetlen rajongók pedig a Képzelt Város Facebook oldalát követve videók formájában kaphatnak egy kis ízelítőt a készülő dalok markáns világából.
A Képzelt Város előtt Alen Smithee jr. játszik.
Képzelt Város és Alen Smithee jr. koncert
Helyszín: Instant Bár, Budapest 1065, Nagymező utca 38.
Időpont: 2015. október 26. 20:00
Belépés: ingyenes
Helyszín: Instant Bár, Budapest 1065, Nagymező utca 38.
Időpont: 2015. október 26. 20:00
Belépés: ingyenes