Ugrás a fő tartalomra

Boggie: „A fotómmal volt teleplakátolva a város”


Boggie napjai igen mozgalmasak mostanában: októberben világkörüli turnén vett részt, a minap jelent meg egy új videoklipje, mindeközben pedig a karácsonyi nagykoncertjére is készül. Az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója a csütörtöki Sláger Híradóban mesél majd a vele kapcsolatos aktualitásokról és arról is, hogy milyen megtiszteltetés és meglepetés érte külföldi turnéja során.

Boggie-nak októberben hatalmas élményben volt része, ugyanis beutazta a fél világot és külföldi közönség előtt koncertezett. Az énekesnő Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban és Amerikában is színpadra állt és hatalmas sikert aratott előadásával. „Óriási élmény volt számomra ez az egy hónap – Európában hat nagyvárosban, Amerikában pedig három helyszínen léptem fel. Nagy megtiszteltetés volt például az, hogy egy spanyol koncertszervező cég felkérésének köszönhetően Bilbao zenei fesztiválját én nyithattam meg – a rendezvényt az én fellépésemmel is népszerűsítették, tele volt plakátolva a fotómmal a város” – kezdte a beszámolót az énekesnő, akit az út során Amerikában egy nagy meglepetés is ért. „Az arizonai Phoenixben a magyar református egyház termében léptünk fel – az út során ekkor egyszer magyar közönség előtt. A vendéglátónk meglepetés programot szervezett nekünk, és elvitt minket a Grand Canyonhoz, ahol elképesztő békét éreztem. Továbbá hálás is voltam, hogy az éneklés által eljuthattam egy ilyen gyönyörű helyre” – mesélte Boggie a Sláger TV-nek, akit nagyon feltöltött a rajongók szeretete.
Az énekesnő hazatérve sem pihen – új lendülettel készül a december 18-ai karácsonyi nagykoncertjére és próbál a zenekarral. A napokban jelent meg legújabb, az Égbolt című dalhoz készült lyrics videója is. „Ez egy szerelmes dal, amelyhez egy animációs stúdió közreműködésével készítettük el a filmet. A mondanivalója egyszerű, de annál fontosabb: sok lehetőséget kapunk az életben, de amellett, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, rajtunk is múlik, hogy melyikkel élünk” – összegezte a dalt az énekesnő, akinek a rengeteg koncert és próba miatt kevés ideje jut a pihenésre.

A munka és az éneklés mellett Boggie legszívesebben a családjával tölti az időt, de sportolni és olvasni is szokott. „Nagyon szeretem a könyveket, éppen a Nana című képregényt bújom. Néha kirándulni is eljutunk a férjemmel, és ilyenkor természetesen Palkó, a két éves kis keverék kutyusunk sem maradhat otthon, akit nászajándékba kaptunk – igyekszünk mindenhova magunkkal vinni őt is” – zárta a beszélgetést az énekesnő.

Boggie a Sláger Híradóban november 26-án, csütörtökön, 17.00 órától, a Sláger TV műsorán!

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Relatív lett Deego új zenéje! I Beszélgettünk

Odamondós tartalmat hozott Relatív című számával Deego. A dalt Kool Kaskoval közösen hozták össze, de a rapper nem pihen, kisebb' adagnyi zenét rejteget a Bunkerben, amelyekkel még az év során megörvendezteti közönségét.
nikiahatos: Honnan jött a Relatív ötlete? Miért pont Kasko? Deego:A dalok általában teljesen random születnek, elég sok alapzenét készítek mostanában. Amikor ezt a dalt megcsináltam, egyből írtam rá szöveget. Odamondósabb, morcosabb nóta lett, de ezeket is ugyanúgy szeretem, mint a könnyedebb, vagy éppen érzelmesebb tartalmú dalokat. Kaskoval nagyon szeretek együtt dolgozni, jól megértjük egymást, hasonló munkatempót diktálunk, ami azért is fontos nekem, mert nem kell heteket várnom egy scratchre, hanem pár napon belül meg is kapom tőle. A Deego fellépéseken is Kasko dobja alám az alapokat, megvan az összhang köztünk, jól működünk együtt.
nikiahatos: Azt mondtad sok alapzenét csináltál. Mivel készülsz még mostanság a Bunkerben? Deego:Nagyon sok új Deego dalt írta…

Fonogram 2019: Átadták a díjakat I Interjú

Az elmúlt évek legizgalmasabb Fonogram-díjátadójára került sor április 4-én este a MAHASZ, azaz a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége szervezésében. A rangos szakmai díjjal a tavalyi év legjobb albumait és hangfelvételeit ismerték el, ezenkívül pedig különleges és páratlan színpadi produkciókat láthattunk a helyszínen és az online közvetítésben egyaránt.
A Fonogram - Magyar Zenei Díj néven immár tizenötödik életévébe lépő rangos szakmai esemény tiszteletére egy estére FonogRaM Colosseummá változott a RaM. A 18 zenei kategória díjazottjait az est két csodálatos háziasszonya, Dallos Bogi, valamint a reflektorfénybe e jeles alkalomból visszatérő Kiss Ramóna szólította színpadra.
A szűk körű, 5-5 fős bizottságokból kialakult 25 fős zsűri döntött a benevezett albumok és hangfelvételek jelöléséről, majd pedig győzelméről. A szakmai elismerések mellett idén visszatért az év hangfelvétele kategória, ezúttal a hivatalos magyar slágerlisták közreműködésével #azévslágere néven, egy rendk…