Ugrás a fő tartalomra

IHM: „A mi életünk sem csak móka és kacagás”

Mindig jókedvűek és a nehéz pillanatokban is igyekeznek megőrizni a humorérzéküket az Irigy Hónaljmirigy tagjai. Megalakulásuk óta eltelt 25 év, és bár nem szívesen beszélnek róla, ennyi idő alatt nem csak öröm és boldogság érte őket. Többször kerültek olyan helyzetbe, amely kihívás elé állította a népszerű zenekart. Az IHM jelenleg decemberi jubileumi nagykoncertjére készül, miközben barátságuk negyed évszázados történetére emlékeznek.


Nem csak szakmai, de baráti kapcsolat is összefűzi az Irigy Hónaljmirigy tagjait. A nyolcból heten huszonöt éve zenélnek és poénkodnak együtt, míg Csarnoki Antal 2010 óta, Ambrus Zoltán távozását követően lett állandó tagja a formációnak. Ilyen hosszan tartó barátságot két ember kapcsolatában is nehéz megőrizni - felmerül a kérdés, az IHM-es fiúknak hogyan sikerült ennyi éven át. „A barátságunk első és legfontosabb titka, hogy soha nem vettünk be nőt a zenekarba. Emellett az anyagi egyenlőség és a pontos elszámolás is hozzájárult ahhoz, hogy jóban-rosszban kitartsunk egymás mellett” – kezdte viccelődve Sipos Tomi, majd komolyra véve folytatta.

„Nyilván a mi életünk sem csak móka és kacagás, de igyekszünk minden nehézséghez pozitívan állni és a megoldásra koncentrálni. Volt olyan időszak például, amikor kevesebb fellépésünk volt, de nem adtuk fel. Próbáltunk sokat pihenni, feltöltődni és megújulni” – vallotta be a mirigyes, akinek társaival két komolyabb törést is át kellett vészelnie. „A legnehezebb időszakunk Zoli balesete volt 2005-ben. Addig nem is gondoltuk volna, hogy ilyen megtörténhet, de akkor szembe kellett néznünk a helyzettel és eldönteni, hogyan tovább. Nem kívánom senkinek azokat a pillanatokat, de az biztos, hogy nagyon összekovácsolta a csapatot” – emlékezett vissza a zenész.

Az összetartásra később nagy szüksége volt a csapatnak, miután 2010-ben több mint 10 év után abbahagyták a tévézést. „Nehéz volt, amikor véget ért, de lezárult egy korszak és ezt nekünk el kellett fogadni és továbblépni. Azóta inkább alkalmi jelleggel készítünk hasonló jellegű műsorokat, jelenleg a videoklipekre és a fellépésekre koncentrálunk” – tette hozzá Kabai Laci, aki azt is elmondta, hogy december 18-án jubileumi nagykoncerttel ünneplik az Arénában fennállásuk 25. évfordulóját.


Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Relatív lett Deego új zenéje! I Beszélgettünk

Odamondós tartalmat hozott Relatív című számával Deego. A dalt Kool Kaskoval közösen hozták össze, de a rapper nem pihen, kisebb' adagnyi zenét rejteget a Bunkerben, amelyekkel még az év során megörvendezteti közönségét.
nikiahatos: Honnan jött a Relatív ötlete? Miért pont Kasko? Deego:A dalok általában teljesen random születnek, elég sok alapzenét készítek mostanában. Amikor ezt a dalt megcsináltam, egyből írtam rá szöveget. Odamondósabb, morcosabb nóta lett, de ezeket is ugyanúgy szeretem, mint a könnyedebb, vagy éppen érzelmesebb tartalmú dalokat. Kaskoval nagyon szeretek együtt dolgozni, jól megértjük egymást, hasonló munkatempót diktálunk, ami azért is fontos nekem, mert nem kell heteket várnom egy scratchre, hanem pár napon belül meg is kapom tőle. A Deego fellépéseken is Kasko dobja alám az alapokat, megvan az összhang köztünk, jól működünk együtt.
nikiahatos: Azt mondtad sok alapzenét csináltál. Mivel készülsz még mostanság a Bunkerben? Deego:Nagyon sok új Deego dalt írta…

Fonogram 2019: Átadták a díjakat I Interjú

Az elmúlt évek legizgalmasabb Fonogram-díjátadójára került sor április 4-én este a MAHASZ, azaz a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége szervezésében. A rangos szakmai díjjal a tavalyi év legjobb albumait és hangfelvételeit ismerték el, ezenkívül pedig különleges és páratlan színpadi produkciókat láthattunk a helyszínen és az online közvetítésben egyaránt.
A Fonogram - Magyar Zenei Díj néven immár tizenötödik életévébe lépő rangos szakmai esemény tiszteletére egy estére FonogRaM Colosseummá változott a RaM. A 18 zenei kategória díjazottjait az est két csodálatos háziasszonya, Dallos Bogi, valamint a reflektorfénybe e jeles alkalomból visszatérő Kiss Ramóna szólította színpadra.
A szűk körű, 5-5 fős bizottságokból kialakult 25 fős zsűri döntött a benevezett albumok és hangfelvételek jelöléséről, majd pedig győzelméről. A szakmai elismerések mellett idén visszatért az év hangfelvétele kategória, ezúttal a hivatalos magyar slágerlisták közreműködésével #azévslágere néven, egy rendk…