Ugrás a fő tartalomra

Magába szippantó debütáló album a THe pUnch-tól

Megérkezett a THe pUnch debütáló albuma, a Will Way, rajta kilenc hömpölygő és sodró dallal, amik igazi pszichedelikus örvénylésbe vonják a hallgatókat.


A most megjelent nagylemezt egy kislemez és egy kétszámos single előzte meg, melynek kissé újragondolt dalai most a Will Wayen is helyet kaptak. A THe pUnch hangzása a brit garázszenékbe oltott pszichedélia, lassan menetelő álomvilágokból, riff felhőkből és torzítós víziókból épül fel komplex zenei világuk, melynek legfőbb formálója a flow által keltett energiák.


„Mára kiépítettünk egy olyan műhelyt, stúdiót ahol az idő szerencsére alárendelt tényező lehet egy munkafolyamat során, gyakori a flow, mikor az időkeretek teljesen elmosódnak és csak zenélés marad. Innen is ered, hogy az album címe a Will Way nevet viseli. Nálunk az album összetétele a recept keresését jelentette, hogy mi a munkatempónk, mik az igényeink, milyen hangzás az, amit szívesen felmutatunk magunkról." - Mesél az alkotási folyamatról Veller László, a zenekar gitárosa. - "A zene nálunk egy olyan szféra, ami állandóan változó, fejlődő érintés, nem pedig tervezett produktum. Az albumunk egy pillanatképe egy lavírozó és szövevényes útnak. A folyamatosan fejlődő, belőlünk áramló lüktetés egy állapota, ami épp rögzítve lett. Négyünk esszenciális szubsztanciája. Ez a Will Way.”


A nagylemez egyik leghúzósabb darabjához, a Depravityhez a zenekar szeptemberben egy LSD triphez hasonlító klipet is forgatott, mely rögzítéséért egytől-egyig a banda tagjai feleltek, de a felvételekre is jellemző ez a „csináld magad” taktika, a keverést és a masteringet ugyanis a csapat dobosa, Vitéz Gergő végezte, míg a felvételek az Echo Hangstúdióban és Solymáron, Beke István közreműködésével készültek.

Megjegyzések

Népszerűek

"Ha nem is annyira jó, akkor is beleszeretünk" I Ilyen volt a STRAND fesztivál 2019-ben

Az összes fesztivál közül a STRAND az, amin a legtöbbször buliztam, dolgoztam mindeddig. Izgalmas programok, remek helyszín, nem túlzottan elrugaszkodott árszínvonal. Idén az utolsó napon vettem részt, így egy röpke időre találkozhattam a kedvenc szerzőmmel, Molnár Tamással (JETLAG), valamint olyan hiphop próféták beszélgetését is hallhattam a Songlanden, mint a Hősök és TKYD. Csekkoljátok a Zamárdin forgott anyagot!

Az Akváriumban debütált a JETLAG új száma

Tegnap este az Akváriumban adott fergeteges bulit a Bermuda és a JETLAG. A Bermuda tavaly a WellHello társaságában végigturnézta a szezont és bizony idén sem fognak unatkozni a srácok.  Felcser Máté formációja ezen az estén adta elő először élőben a Dőlj belém című számukat, ami alig pár hete jelent meg. A repertoárt a már jól ismert Bermuda slágerek mellett a most készülő új album dalai adták ki.

De tegnap debütált a JETLAG JumoDaddyvel közös friss és ropogós szerzeménye is, ami számomra igencsak slágerszagú. Molnár Tomiéktól ismét látványos, pörgős műsort kaptunk. Színpadra lépett például Marge (Égen át), illetve Eckü is, akivel a2018-as Strand Fesztivál Official himnuszát, avagy az Ami itt történik, itt is maradot adták elő közösen.






Szöveg: nikiahatos Fotók: Nesy

Az újrakezdés gondolatával játszik Héjja Krisztián legújabb száma

Héjja Krisztián gimnáziumi tanulmányainak utolsó évében kezdett el zenélni. Egy osztálytársa gitározott, az iskolában eljátszotta az akkori nagy slágereket, és Krisztiánnak nagyon megtetszett, hogy egyetlen hangszer így összehozta az embereket. Ekkor határozta el, hogy ő is zenélni kezd, egy év gyakorlás után pedig saját zenekara lett. Krisztián napjai azóta nem telnek el muzsikálás nélkül, aminek meg is van az eredménye.
Az előadó ugyanis előjött harmadik számával, az Újrakezdhetnénkkel. A dal egyszerű, mégis kellőképpen ütős. „Fehér Hollóval sikerült megvalósítani mindazt, amit én kigondoltam. A közös munka során éreztük, hogy ehhez a dalhoz szükségünk van egy karakteres női harangra is. Holló ajánlotta Orsoia-t (Farkas Orsolya), akit én a stúdiófelvételek előtt nem ismertem. Viszont a felvételek során úgy éreztem, mintha mindig is vele zenéltem volna. Furcsa érzés volt, ritkán adatik meg ez a szerencse.” – árulta el Krisztián.
A dalhoz persze klip is forgott, amelyben a fiatalok …