Ten years before: The Luckies + Spacetaxi
A feltörekvő hazai előadókat bemutató ten years before csapata novemberben izgalmas gitárzenét hoz nektek. Amíg a “The Luckies” Mando Diao-féle nyers hangzást hozza, addig a “Spacetaxi” még több gitárral, groove-val és humorral fogja megtölteni a Mika pincéjét november 12-én, 20:30-as kezdettel.
A budapesti The Luckies igazán friss formáció, 2015. júliusban állt össze több konzis diákból. Zenéjük blues-rock, illetve rock’n’roll műfajára épül, ‘60-’70-es évekre emlékeztető nyers hangzással, angol nyelvű dalszövegekkel. A lendület hatalmas: első EP-jüket, a “No Longer Blue”-t, indulás után két hónappal már 150 fő előtt mutatták be debütáló koncertjükön.
A Keleti Blokk alkotótábor berkeiből indult banda hangzása gyökereiben leginkább a kilencvenes évek alter-rock vonalához kötődik. 2011-ben a zenekar második lett a Neo FM tehetségkutatóján, aminek köszönhetően felléptek több balatoni fesztiválon, illetve a Fishing on Orfűn is. Az első EP-jük “Dancing Robots” címmel jelent meg 2013-ban. Még ebben az évben a hagyományos koncertek mellett színpadra állítottak a Bem moziban egy saját műsort, melyben zenéjüket az 50-es, 60-as évek harmadvonalbeli, amerikai sci-fi filmekből kiragadott ikonikus jelenetek aláfestőjeként alkalmazták. Első önálló albumukat 2014-ben vették fel ‘Microtragedies’ címmel.
Helyszín: Mika Tivadar Mulató
Belépő: 500 HUF