Tortával dobták meg a mirigyeket

Tejszínhabban úsztak a mirigyek! Rengeteg tortát kapott 25. születésnapja alkalmából az Irigy Hónaljmirigy zenekar, a nyolc kan azonban a szülinapi édességet sem úgy fogadta, ahogy az megszokott…


Több száz ember gyűlt össze a minap a WestEnd City Centerben, hogy születésnapja alkalmából valamit a csapat arcába vághasson. Két órán keresztül repkedtek a „torta imitációk”, amelyek jó része fejen találta a srácokat. Az őrült akció természetesen jó célt szolgált, mindegyik tortával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatják.

„Idén ünnepli a zenekar a 25. születésnapját, ez alkalomból rengeteg tortát kaptunk… az arcunkba! A két és fél évtized során rengeteg őrültséget bevállaltunk már, így nem volt kérdés, hogy ezt is megtesszük. Persze nem az étellel játszottunk, az összegyűlt tömeg „torta imitációkat” vágott hozzánk, ráadásul az esemény jó célt szolgált: minden résztvevő legalább 200 Ft-tal támogatta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot” – magyarázta Sipos Peti, akitől Varga Győző vette át a szót.


„Amikor a fiam meghallotta, hogy az arcomba vághat egy „torta imitációt” egyből úgy döntött, hogy még az edzést is kihagyja, csak hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Pedig semmi rosszat nem tettem, amiért revansot kéne vennie” – nevetett Győző, akit végül felesége is eltalált egy tejszínhabos édességgel.

Az őrült ünneplés a tortadobással nem ér véget, a fiúk hatalmas show-műsorral készülnek a 25. születésnapjuk alkalmából, decembert 18-án a Papp László Budapest Sportarénában várják a rajongókat.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: A közreműködés dömping után fergeteges szólóval jelentkezik Curta

Hamarosan újabb csöppséggel bővül Pásztor Anna családja!

Olvasói élmény I Ilyen volt az Animal Cannibals könyve