Ugrás a fő tartalomra

Az Eagles Of Death Metal bepótolja a budapesti koncertjét - helyszínváltozás!

2015. november 13-án a párizsi Bataclan klubban több mint nyolcvan ember halt meg egy terrortámadásban az Eagles Of Death Metal koncertjén. Akkor és ott a zenekar európai turnéja félbeszakadt. Jesse Hughes és Josh Homme rakenroll-bulizenekara azonban nem adja fel, és nem hajol meg a terror előtt: az Eagles Of Death Metal februárban visszatér Európába, hogy bemutassa tavaly megjelent új lemezét. Az EODM Párizsban is fellép, ezúttal az Olympia koncertteremben, és négy nappal később pedig az A38 Hajó szervezésében Budapesten, az Akvárium Klubban!


A Queens Of The Stone Age-dobos/frontember Josh Homme és gyerekkori cimborája, Jesse Hughes a kilencvenes évek végén kezdte el nagy jelentőségű zenetudományi kísérletét. A cél annak hutatása volt, hogy miként hangzana, ha az Eagles (a hetvenes évek nagyhatású folkrock-zenekara, a Hotel California előadója) death metalt játszana. Szabadidőzenekarnak indult formációjuk innen is nyerte a nevét: Eagles Of Death Metal, tehát a Death Metal Eagles-e. (És persze nem kell külön mondani, hogy zenéjének semmi köze a death metalhoz. A leglazább rakenrollról van szó, amit el lehet képzelni.)

A kísérlet meglepően kézenfekvő és végtelenül szórakoztató eredménnyel zárult. Kiderült, hogy a megszületett hibrid neve nem más, mint rock and roll, méghozzá a legdögösebb fajtából. Homme és Hughes nem gondolták túl a dolgot: csajok, buli, prostik, verdák és természetesen Szeretet és Világbéke, ahogy első lemezük címe is mondja.

Mindehhez mókás álnevek (Hughes nemes egyszerűséggel csak The Devil vagy Boots Electric, míg Homme Baaby Duck néven lép fel), szuperszórakoztató színpadi show, és természetesen Hughes ikonikus, Lemmyből, Axl Rose-ból, Jon Bon Joviból és Kurt Cobainből összegyúrt figurája.

Az Eagles Of Death Metal a leglazább társaság a rock and roll amúgy sem túl merev társaságában. Nem csoda, hogy mindenki nagyon várta a tavaly, hét év kihagyás után megjelent Zippers Downt, aminek európai bemutató turnéját szakította félbe novemberben a szörnyű párizsi terrorakció. Az EODM hazautazott, aztán egy héttel ezelőtt egy U2-koncerten ismét fellépett Párizsban. Hughes ott bejelentette, hogy februárban visszatérnek. És így is lesz, az Eagles Of Death Metal újra európai koncertturnéra indul.

Az együttes Párizsban is fellép, ezúttal az Olympiában, és négy nappal később pedig az A38 Hajó szervezésében Budapesten, az Akvárium Klubban. "Ce soir c'est le soir et toi avec moi", ahogy legújabb lemezének valóságos békehimnusszá előlépett dala, az I Love You All the Time egyik sora mondja: "ez az az este, és te velem vagy".

Vendégek: White Miles, The All Right Nows

2016. február 20. 20:00
Akvárium Klub, NagyHALL
1051, Budapest, Erzsébet tér 12.



Jegyár:
Kedvezményes elővételes jegy 4900 Ft
Normál jegy 5500 Ft
A novemberi koncertre váltott jegyek erre az eseményre érvényesek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos