Ugrás a fő tartalomra

Holnap jön Blind Myself új klipje: Önvakítás

A Blind Myself új videóklipjének premierje – rendhagyó módon – holnap, azaz Karácsony estéjén lesz, annak ellenére, hogy az Önvakítás nem éppen egy negédes ünnepi dal. 

A szám az utóbbi időkben a Facebook falakat elöntő szélsőséges véleményekről fogalmazza meg a zenekar a gondolatait. A szöveget Pálinkás Tamás (ex-IHM) és Tóth Gergő írta. A klipet Derzsy András rendező és Temesi Ádám operatőr, azaz a Studio-X készítette. Az Önvakítás a Blind Myself hetedik lemezének második dala, a folytatást pedig 2016 tavaszára ígérik a fúk. Az új év első felében ugyanis a csapat nagyon elfoglalt lesz: Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden koncerteznek majd a Stubborn és a Petofi zenekar társaságában.

NEKEM IS KÁR VOLT MEGSZÓLALNOM
Posted by Blind Myself on Tuesday, 22 December 2015

Megjegyzések

Népszerűek

Decadancer debüt. Bemutatkozott Ficzkó András új bandája

Új sokszínű new wave formáció a láthatáron! Szombaton az Instantban mutatkozott be Ficzkó András új bandája, a Decadancer. A valóban különleges, senki mással össze nem téveszthető hanggal megáldott énekest sokan az egykori Machine Mouse formációból ismerhetik (Fenn a csúcson, Az ajtó nyitva áll, Álomgyár, A játékos, A felhőn jársz, A pillanat), de nem csak ő lehet ismerős a(z elsősorban rock) zenekedvelők körében, hiszen basszusgitáron a Kiss Forever Band tagjaként világot járó Pocky (Fűzfa Zoltán), gitáron a Sex Action és a F.O.System Mátyás Attilája, dobon pedig Gerő Balázs (szintén Sex Action) erősíti a bandát.
Megannyi bulival és produkcióval a hátuk mögött igen színes a zenei palettájuk a srácoknak, közös bennük azonban, hogy mindannyian imádják a 80-as évek wave és szintipop világát, éppen ezért zenéjükben a rock mellett az elektronikus jegyek is fellelhetőek. Az Instantban izgalmas produkció bontakozott ki, ahol a szintén különböző műfajokat képviselő közönség egy emberként tán…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Párjával forgatott új klipet Dallos Bogi

Zavarbaejtően őszinte dallal rukkolt elő Dallos Bogi, aki a Rólunk című szerzeményéhez készült klipben szerelmes jelenetekben andalog „párjával”. Az érzelgős videóban Bogi a legtökéletesebb randihelyeken romantikázik „szerelmével”, aminek pikantériája, hogy a jeleneteket a fiatal énekesnő valódi párja álmodta meg. Bogi legújabb klipjét ugyanis szerelme, Temesi Ádám rendezte, aki nem jött zavarba attól, hogy a klipben egy másik férfi oldalán látta barátnőjét.

Az ábrándozás, a múlt és a jelen, az egykori közös randihelyszínek mélabús hangulata hatja át Dallos Bogi legújabb klipjét. A Fonogram díjas énekesnő A Dal 2014 műsorában tűnt fel, We all címűt dalát pedig egy ország dúdolta. A fiatal énekesnő Épp most című nagylemezével idén dalszerzőként is bemutatkozott, a most megjent legújabb klip és dal pedig a Rólunk címet kapta.
„Minden ember életében van egy olyan személy, akihez rengeteg szép emlék köti, ám a kapcsolat valamiért félresiklik… mégis, ha később az utcán találkoztok, zavar…