Ugrás a fő tartalomra

Kiscsillag az Akvárium Klubban

A Kiscsillag negyven körüliek garázsrockzenekarának indult, amely úgy alakult, hogy úgy alakult. Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, aztán úgy maradtak. Hamarosan összeállt a Kiscsillag zenekar első koncertműsora. A koncertműsort koncertek, sőt klub- és fesztiválkoncertek sorozata követte, majd újabb számok jöttek, és elkészült a Kiscsillag háromnegyed órás debütalbuma a Greatest Hits vol. 1. A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette Mihalik Ábel ült a dobok mögé. 2009 tavaszán a zenekar már ebben a felállásban készítette el második lemezét, amely az Örökre szívembe zártalak címet kapta. A lemezmegjelenést a 2009-es év hátralévő részében országos lemezbemutató turné követte, kiegészülve több külföldi fellépéssel és három videoklip megjelenéssel. 2010 novemberében a Kiscsillag újabb anyaggal jelentkezett. A Sirály című kislemezdallal, amely a 2011. november 4-én megjelent Néniket a bácsiknak! címet viselő album beharangozója is volt. Ezt a lemezmegjelenést is országos turnék, fesztiválfellépések és videoklipek készülése követte. Ekkorra a Kiscsillag a hazai alterrock vonal legnépszerűbb zenekarai között van. 2012 őszén Idáig tudom a történetet címmel rendhagyó turnéra indult a Kiscsillag. A koncertsorozat legfontosabb újdonsága az volt, hogy a teljesen áthangszerelt dalok mellett prózai elemek is voltak benne. A zenekar tagjain kívül Vedres Csaba zongorista (ex-After Crying) és Pásztor Anna, Péterfy Bori és Németh Juci felváltva szerepeltek az előadásban. A rendhagyó zenei est Lovasi András ötletén alapult, aki az első részhez Papp Sándor Zsigmond írót kérte fel alkotótársnak. 2013 decemberében pedig Idáig tudom a történetet II. címmel folytatódott a rendhagyó dalokat - szövegeket egymásba játszó koncertsorozat, amihez a prózai szöveget már Lovasi írta. Mindeközben 2013 kora őszétől a zenekar stúdióba vonult és nekilátott a negyedik lemez anyagának elkészítéséhez. A lemez zenei producere ismét Tövisházi Ambrus. A lemez címe: Szeles és 2014. március 3-án jelent meg. Szeptemberben kivált a zenekarból az alapító tag Ózdi Rezső, akit Erős Márton váltott a basszusgitáros poszton.

Vendég: Junkie Jack Flash

2016. január 22. 19:00
Akvárium Klub, NagyHALL
1051, Budapest, Erzsébet tér 14.



Jegyár:
Early bird jegy 2500 Ft
Elővételes jegy 2900 Ft
A koncert napján 3300 Ft
VIP jegy a karzatra 5000 Ft

Megjegyzések

Népszerűek

Tóth Ádám: "Gyorsan egyfelé húz a fülünk". Itt a Táncoljunk a klip! Interjú

Tóth Ádámról leginkább Kállay-Saunders Andrással közös munkái kapcsán írtam. A cikk aktualitását most is egy ilyen anyag szolgáltatja, hiszen nemrégiben jelent meg Táncoljunk szerzeményük. A zenész azonban szerzőként,  producerként sem unatkozik, többek között Cserpes Laurával és Oláh Gergővel alkot. Interjú Ádámmal.
nikiahatos: Ismét igényes nótával rukkoltatok elő Andrással közösen. Most először a hangszerelést és a szöveget is neked köszönhetjük. Honnan az ötlet, ihlet? Tóth Ádám:Andris szerint egy öltözőben született meg a dallam egy szál gitárral. Megmondom őszintén, nem emlékszem erre ennyire pontosan. Azt tudom, hogy átjött hozzám egyik nap, hogy kicsit zenélgessünk, ötleteljünk. Minden percét szeretem annak, amikor ezek a pillanatok megszületnek, mert valahogy olyan szerzőpáros vagyunk, akik nagyon inspirálják egymást. Tudjuk egymás gondolatait, hangulatait, emiatt relatív gyorsan egyfelé húz a fülünk. Így volt ez most is. Elkezdtem gitározni, Andris egyből énekelt rá egy refr…

Deszkázz, dobj kosárra és csapasd a Hősökkel a budaörsi Korzón!

Szívesen megmutatnád mindenkinek, hogy te vagy a kosárpálya királya? Gördeszka nélkül nem teszed ki a lábad a lakásból? Akkor biztosan ott a helyed az első Korzó Parkolópályán. Ha csak inkább a vonal másik oldaláról szurkolnál a profi sportolóknak, akkor sem fogsz unatkozni.  Belenézhetsz az országos amatőr freestyle BMX, görkorcsolya és gördeszka versenybe vagy a Lords of Gravity előadásába vagy épp a profi breaktánc-bemutatóba. Az sem baj, ha a virtuális sportok világában mozogsz otthonosan, a szervezők ugyanis e-sport sátorral is készülnek, ahol szuper Xbox, Playstation-játékokkal szórakozhatnak kicsik és nagyok egész nap. Emellett a 120 négyzetméteres mobil NERF-csatapálya is várja a látogatókat.Extrém sport bemutatók profi sportolókkal, országos freestyle versenyek, e-sport sátor, óriási NERF-pálya, a nap végén pedig Animal Cannibals és Hősök koncert vár mindenkit szeptember 22-én a budaörsi Auchan parkolójában. A Parkolópálya Extrémsport Fesztivál nevet viselő, egész napos rende…

Balladával rukkolt elő KYRA

Fedor Kyra legutóbb augusztusban rukkolt elő Rajtam áll című anyagával, az énekesnő pedig azóta sem unatkozik. Kyra most először egy lírai szerzeménnyel lepte meg közönségét.
„Ez a lassú dal nem született volna meg, ha nem lett volna egy múzsám hozzá, aki történetesen a párom. Szerettem volna, hogy jól essen neki ez az egész produkció. ” – kezdte a Hosszú út kapcsán az előadó. „Ez az első olyan dalom, amelynek a szövegét is én írtam. A téma középpontjában az áll, hogy mindannyian várunk valakire, hogy elinduljon felénk. A hozzánk vezető úton azonban vannak tapasztalatok, kudarcok, a múlt törmelékei, amiket az illető keresztként cipel a hátán. Aztán a szerelemhez, kapcsolathoz is sok erő, türelem kell. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mindent meg kell élnünk, hogy az út végül a megfelelő emberhez, a végállomáshoz vezessen el. A szöveg dallama, hangulata akusztikus felfogást kívánt. Szerettem volna, ha ez a dal tökéletesre sikerül, amikor felvettük a vokált, bizony elpityeredtem, mert ú…