Ugrás a fő tartalomra

Vastag Csaba karácsonyi koncert a Barba Negrában

Vastag Csaba bár sok-sok évvel ezelőtt már bizonyított a Popdaráló műsorában, az áttörést csak a 2010-es X-Faktor tehetségkutatója hozta el számára. Azóta olyan díjakat vihetett haza, mint a Bravo Otto (2011, 2014), a Transilvanian Music Awards (2012), a Fonogram (2012, 2013), vagy éppen a Szenes  Iván-díj (2015).


Az énekes a tehetségkutató óta eltelt évek során három lemezzel rukkolt elő (Az első X, A második X, Conecto), és a rajongók bizony tűkön ülve várják már, hogy végre megjelenjen az új korong. Azonban, hogy addig se unatkozzanak, december 20-án a Barba Negrában ad karácsonyi koncertet. Az Optimum névre keresztelt esemény 20:00 órakor kezdődik, jegyek pedig 2000 és 2500 Ft-ért vásárolhatók a Barba Negra Music Pub rendszerében, és a Ticketportálon.


Írta: Nikkk

Megjegyzések

Népszerűek

Brutális volt a SENKISE bemutatkozó bulija

Tegnap este az Akvárium Klubban sor került ByeAlex (Márta Alex) és Tembo (Schmidt Gergő) duójának, a SENKISEnek debütáló bulijára. A mindössze két éves formációra rengetegen voltak kíváncsiak, ezt bizonyítja, hogy az eredetileg kisteremben tervezett koncert átkerült a nagyhallba, valamint sokan még az utolsó pillanatokban is próbáltak jegyhez jutni több-kevesebb sikerrel. 
Azt tudjuk, hogy ByeAlex tipikusan a megosztó személyiségek közé tartozik, az ember vagy nagyon imádja őt, vagy totálisan furának, érthetetlennek érzi ezt a figurát. Az innovatív produkció dalai sorra nagy port kavarnak, de az is tény, hogy hatalmas közönséget érintenek meg zenéjükkel. Számomra óriási piros pont, hogy egy hazánkban olyan háttérbe szoruló stílust, mint a trap műfaja magyar nyelven próbálnak meg népszerűsíteni Alexék. A témákat remekül választják meg, a lüktető hangzásvilág pedig pillanatok alatt magával ragadja az embert. A dalszövegben okos gondolatok is megbújnak, de csak olyan finoman, hogy az emb…

Zoltán Erika Másképp - Acoustic Live koncert a Jazzy Pubban

Egy örökfiatal vagy, akinek vérét mindig felpezsdíti a minőségi élőzene? Akkor neked a JAZZY PUB-ban a helyed! A legváltozatosabb stílusokban dúskáló, felejthetetlenül izgalmas koncertek és a legjobb, legnépszerűbb dalokat hajnalig pörgető lemezlovasok mellett kedves pultosok garantálják, hogy te végre igazán önfeledten szórakozhass. A 2009 szeptemberében nyílt JAZZY PUB egyedülálló bor választékkal (Bortársaság jóvoltából), isteni koktélokkal, 2 hangulatos teremmel vár téged a belváros dübörgő szívében, avagy a Liszt Ferenc Téren.


Zoltán Erika mindössze négy éves volt, amikor megszületett benne a döntés: ő bizony énekesnő lesz. Célja eléréséért meg is tett mindent, hiszen zongorázni tanult, dzsesszbalett órákra járt, az érettségit követően pedig énekelt és táncolt különböző bárokban. A zenei pályán Pásztor László (Netoton Família) indította el az Emerton-díjas előadót. Erika 1986-ban Szerelemre születtem számával közönségdíjas lett az Interpop Fesztiválon, innentől pedig alaposan bei…

5 ok, amiért a JETLAGnek adnánk a Nagy-Szín-Pad fődíját!

Idén ötödik alkalommal indult el a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ebben az esztendőben olyan produkciók alkotják a mezőnyt, mint az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB, vagy éppen a Soulwave. Bár mindannyian minőségi anyagokat hoznak, de mi egyértelműen a JETLAG győzelméért szorítunk, mind eddigi munkásságuk, mind a tegnap esti Akváriumos bulijuk után. Jöjjön hát 5 ok, amiért szerintünk megérdemlik a döntőbejutást, majd a főnyereményt.
1. Molnár Tamás egy jelenség színpadon, mégpedig abból a fajtából, amire születni kell, tanítani nem lehet... Irdatlan energia, alázat, emberi előadásmód jellemzi minden alkalommal.
2. A frontember a legkiválóbb zenészeket gyűjtötte maga mellé, minden fronton, hangszeren egy-egy zsenit hallhatunk (Czoller Bence, Demkó Matyi, Farkas Izsák, Lapis Botond, Simonyi Zádor). Ezáltal, ha az embernek egy kis töltésre van szüksége, nem kell wellness hétvégére mennie, elég rés…