Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 8, 2015

Újraértelmezte József Attila költeményét Diaz és Fábián Juli

2012-ben egy egyedülálló verseny keretében tisztelegtek a márciusi ifjak előtt a rap és slam poetry kiválóságai. Az előadók saját stílusukban adták elő az 1848-as forradalomhoz és szabadságharchoz tartozó költeményeket. Tavaly színházi előadásként tért vissza a Red Bull Pilvaker, amikor többek között Kiss Ádám és Fluor Tomi is csatlakozott a legkülönlegesebb megemlékezéshez. 
Idén sem kell nélkülöznünk a Szavak Forradalmát, hiszen március 15-én két előadással (18:00, valamint 21:00 óra) is készülnek a szervezők. Láthatjuk majd az Erkel színházban többek között Fluor Tomit, Kiss Ádámot, a Sub Bass Monstert, de a Random Trip zenekart is. A projekt kapcsán megjelent a legújabb alkotás, amelyben olyanok működnek együtt, mint Fábián Juli, Diaz, Halott Pénz és Wolfie. A Mama szövegét Halott Pénz és Wolfie, zenéjét pedig Diaz szerezte, akik József Attila – Mama című szerzeményét értelmezték újra.
Írta: Nikkk

Sztárvendégek és szülinapi buli a Machine Mouse teltházas koncertjén

Ismert hazai zenészek, előadók tették tiszteletüket a Machine Mouse tegnap esti koncertjén az Old Man’S Music Pubban. A fellépés igazán különlegesre sikeredett, hiszen ezen a bulin ünnepelték a zenekar dobosának, Ragadics Csabának a születésnapját is. A jelenlévők találkozhattak többek között Dér Henivel, Csipával (Hooligans), vagy éppen Perutek Jánossal! 


Különleges bulin vehetett részt csütörtök este a belvárosi Old Man’S Music Pubban megjelent közönség. Sokan gyűltek össze az Akácfa utcai szórakozóhelyen, hogy felköszöntsék Ragadics Csabát, így hát teltház fogadta a szülinapost és a hamarosan vadiúj videoklippel érkező a Machine Mouse csapatát. A 21:00 órakor kezdődő koncerten zenekar jóvoltából többek között felcsendült a Rád szoktam, a Játékos, vagy éppen legfrissebb nótájuk, a Pillanat. A rendhagyó fellépésen a Steel Orange az Álmodozót (Ozzy: Dreamer), a „boksz magyar hangja”, Perutek János az AC/DC Whole Lotta Rosie-t adta elő, de bemutatkozott a Ramones Mánia f…

Hooligans nagykoncert: Tűzcsóvák, sztárvendégek, és fáradhatatlan tömeg

Megrendezésre került a Hooligans lemezbemutató nagykoncertje, amely során a srácok legfrissebb korongjukat, az október elsején megjelent háromszoros platina státuszú Históriát ismertették meg a közönséggel. A kapunyitás 18:00 órát jelentett, és amíg színpadra érkeztek a főzenekar tagjai, addig a Best of bandája, majd a Republic melegítette be a hangulatot. 


Ezt követően jött Mészáros János Elek, aki az új korong intro-ját egészítette ki megjelenésével, tehetségével. A Huligánok szinte hajszálpontosan kezdték el a közel három órás bulit, ezzel megtisztelve a Syma csarnokban összegyűlt ötezres, igencsak izguló tömeget.
Az új nagylemez dalain kívül felcsendültek a banda örökzöld slágerei, amelyeket hatalmas látványvilággal, fényekkel, valamint tűzcsóvákkal egészítettek ki a szervezők. A közönség fáradhatatlanul tombolt, és dúdolta együtt kedvenceivel mind az új, mind a régi számokat. Felcsendült hát többek között (a teljesség igénye nélkül) a legfrissebb videoklippes Mindörök…

Koncerttel ünnepelte születésnapját Antal Timi

Az X-Faktor 2012-es szériájának legjobb női hangjával ünnepeltünk csütörtök este. Antal Timi ugyanis egy jótékonysági koncerttel egybekötve tartotta meg születésnapi partiját.


Antal Timi március 6-án lépett 21. életévébe. És mivel sok-sok esztendeje már, hogy nem ünnepli meg bulival születésnapját, idén úgy döntött: kivételt tesz, és egy jótékonysági koncerttel köti azt egybe. A vörös hajú szépséget a Partyssimo zenekar kísérte a New Orleans Music Clubban megrendezésre kerülő, este 20:00 órakor kezdődő eseményen.
Arról pillanatok alatt meggyőződhettünk, hogy a csodálatos hangú énekesnő nem véletlenül lett az X-Faktor 2012 legjobb női hangja. Pörgős, és roppant színes műsorában a pop slágerektől kezdve a rock-ig minden stílus megtalálható volt, jól összeállított repertoárjában nagyjából fele-fele arányban oszlottak el a magyar, valamint az angol nyelvű számok. Timi ráadásul duettekkel is megtoldotta a másfél órás programot, és együtt énekelt Éliás Gyulával, Vastag Csabával, …

Kutyákkal karneváloztak a sztárok

Február kilencedikén, vasárnap került megrendezésre az első Kutyafeszt.A négylábúak és gazdáik számára rendezett karneválon a különböző versenyszámok, bemutatók, tanácsadások és egyéb programok mellett a jótékonyság is teret kapott. Ugyanis a szervezők és a sztárok a Budaörsi Állatmenhely védenceinek ivartalanítására gyűjtöttek.


A rendezvényen hírességek (Gyurcsík Tibor, Miló Viktória, Antal Timi, Bíró Ica) zsűrizték az ebek versenyszámait, valamint néhány dal erejéig színpadra lépett Samu Kriszta Mazsi, valamint Száraz Tamás. A műsorvezető pedig Abebe Dániel (Back II Black) volt a délután folyamán.




 Írta: Nikkk

Robbie Williams a Szigeten

Friss és bombasztikus hír a Sziget háza tájáról: Európa legjobb fesztiváljának “Mínusz Egyedik” napján, azaz augusztus 10-én a világ egyik legmenőbb popsztárja, Robbie Williams lép színpadra az Óbudai szigeten. A brit fenegyerek a Let Me Entertain You címre keresztelt turnéjával érkezik a Szigetre.

Talán Robbie is hallotta, hogy a Sziget Európa legjobb nagyfesztiválja és erről nem szabad lemaradni. Vagy igen, vagy nem, de az biztos, hogy augusztus 10-én a Sziget Fesztiválköztársaság idei “Mínusz Egyedik” napján a Szabadság Szigetének központi Nagyszínpadán lép fel a világ pop-szcénájának egyik legnagyobb sztárja. Robbie Williams, aki eddigi turnéin rendszeresen stadionokat töltött meg, most végre néhány fesztiválkoncertet is bevállalt, így a Sziget közönsége az elsők közt élvezheti a legnagyobb RW slágereket egy speciális hangulatú közegben.


“Nem könnyű eleget tenni a Sziget változatos zenei ízlésű közönségének, vagy a hazai és a nemzetközi közízlés közti különbségeket áthidalni, de az…