Ugrás a fő tartalomra

2B Pictures: "Mindegyik munka egy szerelem projekt" - Interjú

2014 nyarán alakult egy új videós duó, a 2B Pictures. Az igen szorgalmas, feltörekvő párost Barcza Sándor és Belovics Attila alkotja, akik eddig olyan előadóknak készítettek klipeket, mint a Hősök, Tkyd, Day, a Spliff447, vagy éppen Siska Finuccsi. 


Nikkk: Éveken át a Hősök formációjában bizonyítottál. Amikor valaki kiválik egy bandából, az emberek szeretnek mindenfélét belemagyarázni a történtekbe. Azonban nálatok szemmel látható, hogy nem csak a nyilvánosságnak szól a „békés elválás”. Előadóként egyáltalán nem hiányzik a zene?

Brash: Rengeteg összetevője volt az én kiválásomnak, amit a közönség felé közöltünk, az teljes mértékben megállja a helyét. A magánéletre szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni, foglalkozni olyan dolgokkal, amikre a Hősök mellett kevesebb időm maradt! Ezen kívül volt még rengeteg dolog, többek között az, hogy elvesztettem a lelkesedést. Hiányzik a zene már az első pillanattól kezdve, minden nap vele foglalkoztam. A zenével nőttem fel és mind a mai napig ott van mellettem minden percben, de előadóként nem úgy hiányzik, mint régen! Szeretnék vele foglalkozni, de csak a magam szórakoztatása miatt. Plusz most van egy Spliff447 névre hallgató csapatom is, akiket segíteni fogok háttérmunkálatokban. Reméljük sikeresen és hallani fogtok róluk nem is olyan sokára.


Nikkk: Mióta érdekel téged a videók világa? Mikor jött el az a pillanat, amikortól komolyabban is foglalkozhatsz ezzel?

Brash: Régóta foglakoztat a fotózás, 14 évesen kaptam az első gépemet, azóta fotózgatok rendszeresen. Ez egy jó kis hobbi volt nekem mindig is. Amikor megjelentek azok a gépek, amik mozgó képet is tudtak rögzíteni, akkor keltette fel az érdeklődésemet igazán a videózás. Be is szereztem egyet és elkezdtük gyártani magunknak a klipeket, buli ajánlókat, videónaplókat! Teljesen magával ragadott ez a világ és azóta a mindennapjaim részévé vált.

Nikkk: Mi volt az első klipes munkád? Emlékszel arra, hogy milyen érzések, gondolatok kavarogtak benned akkor?

Brash: Annyira nem is volt rég! Egy Hősök, pontosabban Mentha Félelem című szóló számához készítettük klipet 2011 végén. Kötetlen volt nagyon, ezért nem volt bennem semmilyen kétely. Tele voltunk izgalommal és nagyon vártuk, hogy forgassunk. Sok klipet készítettek már nekünk előtte, tulajdonképpen tűz közelben voltunk, de magunknak még nem csináltunk videót, ezért volt érdekes feladat és egyben kihívás is a számunkra. Nem volt egy egetrengető alkotás, de amit szerettünk volna, azt megvalósítottuk. Úgy gondolom, első munkának teljesen elfogadható volt, ez pedig meg is hozta a kedvemet a következő projektekhez.


Nikkk: 2014 nyarán Belovics Attilával megalapítottátok a 2B Pictures-t. Mi volt az első közös alkotásotok? Hogyan osztottátok fel a feladatokat?

Brash: Belovics Attila, vagy ahogy sokan ismerik: Belo nekem régi nagy cimborám. A zenén keresztül ismerkedtünk meg még a kezdetekkor. Régóta foglalkozott a videózással ő is, és 2014-ben döntöttünk úgy, hogy a hatékonyabb munka érdekében közösen folytatjuk tovább és megalapítottuk a 2B Picturest! Hatalmas fejtörés árán találtuk ki ezt a nevet, a 2B tulajdonképpen a Brash és Belo kezdőbetűje. Az első közös munkánk a Hősök 2 Kaliber című klipje volt, egy laza kis nyári délután, sütögetés, kosarazás, autókázás mellett régi cimborákkal elütöttük az időnket, közben pedig rögzítve lett a klip. Szerettük nagyon! Az aktuális projektekhez pedig úgy osztjuk le a feladatokat, hogy mindketten kamerázunk. Vágni, utó-munkázni pedig a forgatókönyv kitalálója szokott, vagy éppen az, aki közelebbinek érzi magához az adott videót.

Nikkk: Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást ebben a szakmában?

Brash: A zenében és a videózásban sem a kihívásokat nézem első sorban, egyszerűen csak szeretem csinálni. Ha mondhatjuk úgy, akkor mindegyik munka egy szerelem projekt. Persze mindig vannak célok, de mindent a magam szórakoztatása miatt kezdek el csinálni. Így, ha az élet kihívások elé állít, akkor azokat szívesen megoldom! Vannak céljaink, szeretnénk fejlődni még rengeteget, mert nagyon az elején járunk. Szeretnénk technikailag is újítani, emellett vannak olyan projektek, amiket szívesen csinálnánk és vannak olyan csapatok is, akikkel szívesen dolgoznánk. Álmodni mindig kell, viszont tudjuk, hol állunk jelenleg és mire vagyunk képesek. Szépen-lassan araszolgatunk előre, a saját kis kihívásainkat legyőzve.


Nikkk: Arra már rájöttem a 2B anyagok kapcsán, hogy sokakkal ellentétben igencsak fantáziadúsak vagytok.

Brash: Nem döntöttük el előre, hogy milyen stílusban mozgunk majd, viszont a hiphop miatt adott volt egy ismeretségi kör, így ilyen jellegű videókkal indítottuk a kis pályafutásunkat. Idővel pedig bejelentkeztek más körökből is előadók, illetve nyitottunk más területek felé is, ezzel színesítve a repertoárunkat. Szeretnénk magunkat kipróbálni minden területen, forgattunk céges kisfilmeket, esküvői videókat is, de mindig van olyan, ami időközben megtetszik nekünk és belekóstolunk abba az irányba is.

Nikkk:  Ahogy mondtad, minden videód szereted, de biztos akad olyan, ami több okból is közelebb áll hozzád. Melyik ez és miért?

Brash: Azokat a projekteket vállaljuk el, amelyek egyből megfognak bennünket. Nyilván oda is húz a szívem, de a Hősök projekteket kivétel nélkül imádtam csinálni! Az Enyém vagy című klipet például még egyedül készítettem, rettentő fárasztó volt. Körülbelül 40 fok volt egész nap és megállás nélkül pörögnöm kellett, hogy elkészüljünk vele, de úgy gondolom megérte! Ennek a nézettsége meghaladja a 4 milliót a videómegosztón. Ha az elmúlt időszak munkáiból kellene választanom, akkor a már korábban említett Spliff447 nevű formációnak a videóját mondanám, Hazudtam címmel. A felvétel nagyon jó hangulatban zajlott, kellemes kis anyag lett a végeredmény. A srácokban olyan értékek vannak és olyan szeretet a zene iránt, ami egyből megragadott.


Nikkk:  Mikor rukkoltok elő újabb videóval legközelebb?

Brash: Beloval mindketten maximalisták vagyunk, úgyhogy addig fogjuk ütni a vasat, amíg ki nem hozzuk magunkból azt, amit szeretnénk. Vannak előadók, akik mellé fel szeretnénk nőni és együtt dolgozni velük, de elsődleges cél, hogy az érdeklődés és szeretet, amiért elkezdtük ezt az egészet, az megmaradjon bennünk! Jelenleg is dolgozunk új videón, heteken belül érkezünk a friss anyaggal, amit bárki láthat, ha csatlakozik hozzánk a közösségi portálon!

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Ismét svéd zeneszerzőkkel dolgozott együtt CocoTia

CocoTia legutóbb márciusban jött elő klippel, így a közönség már igazán ki volt éhezve az újdonságra. A Colours (ezt a címet kapta az előadó albuma is) most végre megérkezett. Interjú a mindig mosolygó, energiabomba énekesnővel.

nikiahatos: A Lélekvándor után ismét egy angol dallal rukkoltál elő. Ezúttal mi ihletett meg?  CocoTia: Az első dalom, a Speed of Light sikereinek köszönhetően, a dal svéd származású zeneszerzői ismét felkerestek, és lehetőséget kínáltak egy újabb szerzeményük feldolgozására. A legújabb dalomat a Colourst, így ezúttal is külföldön készítették, amit ennek köszönhetően már kész állapotban kaptam meg. Az egyetlen dolgom az volt, hogy a feléneklés során áttegyem a dalba mindazt, ami CocoTia, ami a stílusomat jellemzi. A dal a szerelem sokszínűségét dolgozza fel. A jó, a rossz, a nehézségek és az örömök sokszínű szerelmi kavalkádját. A Colourst mindenkinek ajánlom, aki szerelmes, szerelmes volt vagy szerelmes lesz, mindenféle megkülönböztetés nélkül.
nikiahatos:A klip…

Molnár Tamás szerzői est az Instantban

Molnár Tamás énekes, dalszerző 2014 óta hallható önálló estjein, ahol kedvenc szerzeményei csendülnek fel. A kezdeti zongora-ének felállás nemrégiben nagyzenekaros formációvá bővült, a műsort pedig további alkotó és pályatársak színesítik a legkülönbözőbb műfajokból. A szerző eddigi majd 200 alkotása közül válogat, melyek egy részét saját zenekarai (Anti Fitness Club, JETLAG), egy részét pedig a legnevesebb hazai énekesek előadásában ismerheti a közönség.
A Szerzői Csapat: zongorán - Juhász Attila, Jack hegedűn - Farkas Izsák gitáron - Csiszár Ferenc, Csiszi basszusgitáron - Baranyi Geresz dobon - Simonyi Zádor
Belépő elővételben: 1.500 Ft (SZEREZD BE ITT!)
Jegy a helyszínen: 2.000 Ft 2018. november 30. I Instant Kapunyitás: 20:00. Start: 21:00