Ugrás a fő tartalomra

Valentin-napi szerelemjáték a V.U.K. zenekarral

Különleges koncerttel térnek vissza a téli pihenő után a V.U.K. tagjai. Február 12-én a Budapest Jazz Clubban adnak Valentin-napi koncertet, ahova azokat várják, akik szeretnék újra kezdeni, s megtalálni a párjukat. Közülük egy szerencsés pár aztán egy romantikus hétvégére utazva kiderítheti, vajon rátaláltak-e életük szerelmére?


„Aki szeret táncolni, attól mindig csak egy lépésre van a szerelem.” – írja Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyvében, s lehet, valaki pont így találja meg a szerelmet a V.U.K. zenekar koncertjén. "Az egész úgy kezdődött, hogy írtam egy dalt – a „Még visszakérném”-et egy szakítás után; arról, hogy bár hiányzik a lány és szeretném visszakérni a nála hagyott könyveimet, a vele töltött időt, vagy őt, már csak a könyveket kaphatom vissza, de igazából szeretném elengedni az egészet és újra kezdeni. Ebből indultunk ki és arra gondoltunk, rendezünk egy koncertet azoknak, akik hasonlóképpen éreznek és szeretnének egymásra találni" – árulta el Fekete István, hogyan is fogalmazódott meg bennünk a különleges koncert ötlete.

"Hölgyválasz lesz: azok a lányok, akik szeretnének párt találni, egy kalapba tehetik bele majd a nevüket, ahonnan aztán a koncert felénél kihúzzuk egyiküket. Ha addigra talált magának egy szimpatikus fiatalembert, akkor felhívjuk őket a színpadra; ha nem, akkor közös segítséggel, s némi kérdezgetéssel segítünk neki választani."

A játékra 18 év felett lehet jelentkezni, a koncertre viszont bárki eljöhet, azonban csak limitált létszámú, maximum 200 fős közönséget tud befogadni a helyszín, ami a Budapest Jazz Club lesz. A belépés is ingyenes, csupán egy feladatot kell végrehajtaniuk a jelentkezőknek: a facebook eseménybe posztolt selfie a belépő, amin elmondják, mit kérnének vissza az előző kapcsolatukból. A szerencsés kiválasztott pár pedig innen utazhat egyből a Dertour Utazási Iroda jóvoltából az olaszországi Velencébe.

"Aki részt szeretne venni a játékban, az mindenképpen bőrönddel érkezzen majd, hiszen ha őt választjuk ki, akkor innen egyből utazhat újdonsült párjával Velencébe, hogy együtt töltsék a hétvégét. Reméljük még az unokáiknak is arról fognak majd mesélni, hogy milyen különleges módon sikerült megismerkedniük" – tették hozzá a fiúk, akik izgatottan készülnek már erre a fellépésre.

 Időpont: 2016. február 12. 15:30 
Helyszín: Budapest Jazz Club (1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.)

Megjegyzések

Népszerűek

Deszkázz, dobj kosárra és csapasd a Hősökkel a budaörsi Korzón!

Szívesen megmutatnád mindenkinek, hogy te vagy a kosárpálya királya? Gördeszka nélkül nem teszed ki a lábad a lakásból? Akkor biztosan ott a helyed az első Korzó Parkolópályán. Ha csak inkább a vonal másik oldaláról szurkolnál a profi sportolóknak, akkor sem fogsz unatkozni.  Belenézhetsz az országos amatőr freestyle BMX, görkorcsolya és gördeszka versenybe vagy a Lords of Gravity előadásába vagy épp a profi breaktánc-bemutatóba. Az sem baj, ha a virtuális sportok világában mozogsz otthonosan, a szervezők ugyanis e-sport sátorral is készülnek, ahol szuper Xbox, Playstation-játékokkal szórakozhatnak kicsik és nagyok egész nap. Emellett a 120 négyzetméteres mobil NERF-csatapálya is várja a látogatókat.Extrém sport bemutatók profi sportolókkal, országos freestyle versenyek, e-sport sátor, óriási NERF-pálya, a nap végén pedig Animal Cannibals és Hősök koncert vár mindenkit szeptember 22-én a budaörsi Auchan parkolójában. A Parkolópálya Extrémsport Fesztivál nevet viselő, egész napos rende…

Tóth Ádám: "Gyorsan egyfelé húz a fülünk". Itt a Táncoljunk a klip! Interjú

Tóth Ádámról leginkább Kállay-Saunders Andrással közös munkái kapcsán írtam. A cikk aktualitását most is egy ilyen anyag szolgáltatja, hiszen nemrégiben jelent meg Táncoljunk szerzeményük. A zenész azonban szerzőként,  producerként sem unatkozik, többek között Cserpes Laurával és Oláh Gergővel alkot. Interjú Ádámmal.
nikiahatos: Ismét igényes nótával rukkoltatok elő Andrással közösen. Most először a hangszerelést és a szöveget is neked köszönhetjük. Honnan az ötlet, ihlet? Tóth Ádám:Andris szerint egy öltözőben született meg a dallam egy szál gitárral. Megmondom őszintén, nem emlékszem erre ennyire pontosan. Azt tudom, hogy átjött hozzám egyik nap, hogy kicsit zenélgessünk, ötleteljünk. Minden percét szeretem annak, amikor ezek a pillanatok megszületnek, mert valahogy olyan szerzőpáros vagyunk, akik nagyon inspirálják egymást. Tudjuk egymás gondolatait, hangulatait, emiatt relatív gyorsan egyfelé húz a fülünk. Így volt ez most is. Elkezdtem gitározni, Andris egyből énekelt rá egy refr…

Balladával rukkolt elő KYRA

Fedor Kyra legutóbb augusztusban rukkolt elő Rajtam áll című anyagával, az énekesnő pedig azóta sem unatkozik. Kyra most először egy lírai szerzeménnyel lepte meg közönségét.
„Ez a lassú dal nem született volna meg, ha nem lett volna egy múzsám hozzá, aki történetesen a párom. Szerettem volna, hogy jól essen neki ez az egész produkció. ” – kezdte a Hosszú út kapcsán az előadó. „Ez az első olyan dalom, amelynek a szövegét is én írtam. A téma középpontjában az áll, hogy mindannyian várunk valakire, hogy elinduljon felénk. A hozzánk vezető úton azonban vannak tapasztalatok, kudarcok, a múlt törmelékei, amiket az illető keresztként cipel a hátán. Aztán a szerelemhez, kapcsolathoz is sok erő, türelem kell. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mindent meg kell élnünk, hogy az út végül a megfelelő emberhez, a végállomáshoz vezessen el. A szöveg dallama, hangulata akusztikus felfogást kívánt. Szerettem volna, ha ez a dal tökéletesre sikerül, amikor felvettük a vokált, bizony elpityeredtem, mert ú…