Ugrás a fő tartalomra

Elvetemült rock és érzelmek Keresztes Ildikó Jubileumi koncertjén

Szerelem, szenvedély, Rock and Roll. Nem véletlenül lett ez a Symában megrendezésre került koncert szlogenje, hiszen ezt az estét alighanem ez a három téma jellemezte a legjobban. Mi azonban "dobálnánk" még olyan szavakat is, mint a lehengerlő személyiség, az alázat, vagy éppen a lélek.



Keresztes Ildikó Jubileumi koncertje Baricz Gergővel és zenekarával indult, akik önfeledt rock hangulattal, az úgy nevezett ACid/DC műsorral próbálták bemelegíteni a közönséget. Egy kis szünet után azonban érkezett a színpadra a várva várt sokoldalú díva, Keresztes Ildikó.

A nemrégiben önéletrajzi könyvet piacra dobó előadó repertoárja rendkívül színes, és átfogó, hiszen az énekesnő 5 lemezéről hozott dalokat, emellett énekelt olyan számokat is, amelyek valamelyik kedvencétől származnak. Felcsendült többek között A nevem, A Csönd éve, a Nem akarok többé játszani, vagy éppen a Nem a miénk az ég. Hallhattunk tehát lírákat, elvetemült rockot, mély mondanivalót, és őszinte megnyilatkozásokat egyaránt. Ami pedig az összekötő szövegeket illeti, a tehetség nem írta meg előre beszédeit, és talán éppen ezért volt minden mondata jól érezhetően hiteles. Ahogy az ember hallgatta a Sztárban sztár 2. versenyzőjének szavait, olyan érzése támadt, mintha a szomszéd lány beszélne hozzá, aki tele van érzésekkel, jó és rossz emlékekkel, no és persze tucatnyi gondolattal.

A koncert során többször is átöltöző Ildikó olyan előadókat hívott meg vendégül, mint Balázs Fecó, Király L. Norbert, vagy éppen Takács Nikolas. A Syma csarnok akkor robbant fel végképpen, mikor Wolf Katival közösen szántották fel a színpadot, akivel első látásra úgy különböznek, mint a tűz és a víz. Ám ezen az estén pillanatok alatt bebizonyosodott, hogy koránt sincs így, a két énekesnő olyannyira kiegészítette egymást, hogy náluk jobb női duót erre a koncertre keresve se találtunk volna. Az este alighanem egyik legmeghatóbb pillanatát azonban az jelentette, mikor a látványvilágot szolgáltató vásznon Cserháti Zsuzsát pillanthattuk meg, amint belekezd a Boldogság gyere haza című slágerébe. Nem titok, hogy Cserháti roppant fontos részét képezi Ildikó lelkivilágának, így miután az elhunyt énekesnőt láthattuk és hallhattuk a kivetítőn, néhány sor múlva már a háromszoros Emerton Díjas Ildikó énekelte az említett számot. A műsor felépítését illetően Ildikó karrierjének elején indultunk el, és fokozatosan haladtunk végig az eltelt esztendőkön egészen a jelenig. A sztárvendégek érezhetően nagy tisztelettel csatlakoztak Ildikó mellé egy-egy duett erejéig, amely egészen biztosan nem véletlen, hiszen ezt a szakmai alázatot, és profizmust nem lehet tanítani. Erre születni kell... 

 Írta: Nikkk

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos