Szereti Budapestet a francia sanzonok koronázatlan királynője

Önálló koncerttel tér vissza a magyar fővárosba ZAZ, azaz Isabelle Geffroy, a modern francia zene egyik álló csillaga. A karakteres hangú, lehengerlő stílusú fiatal hölgy látogatása pedig igencsak aktuális: legutóbb 2013-ban tette tiszteletét nálunk, akkor a Sziget Fesztiválon aratott hatalmas sikert.

A bolondos francia énekesnő zenéje egyfajta örömzene: mindenfajta erőszak nélkül boldoggá tesz, felpezsdít. Aki pedig magáénak gondolja ezt a fajta francia életérzést, vagy csak kedve van egy kicsit vérbeli, pörgős, és igazán hangulatos dalokra mulatni, annak ZAZ február 13-i koncertje szinte kötelező.

Az amúgy egészen kiskorától komolyzenét és zeneelméletet tanult Isabelle 2010-ben, 'Je veux' című slágerével egy csapásra lett híres. Ugyanezzel a felvétellel egy évvel később kérdés nélkül megnyerte a European Border Breakers Awardot, a szerencséje pedig azóta sem hagyta el: a karrierje megállíthatatlanul dübörög tovább. A debütáló track után 2013-ban megjelent ’Rect Verso’, illetve a 2014-es legendás francia dalokat újraélesztő Paris című lemezeit milliók hallgatták és vették meg.


A kellemesen érces hangú, életvidám énekesnő legnagyobb példaképe, a jazz egyik istennőjeként is gyakran emlegetett Ella Fitzgerald mellett többek között maga Vivaldi. Ennek ellenére bohémabb stílusban kezdett el alkotni: hosszabb-rövidebb ideig utcazenélt, majd 2001-ben a Fifty Fingers blues csapathoz állt énekesnek, később pedig az Izar-Adatz baszk varietécsoporttal turnézott világszerte. Így talán éppen ez, rendkívül sokrétű tapasztalata által megszülető vagánysága, sokszínűsége, és őszinte előadásmódja miatt olyan vonzó ZAZ zenéje.

Az énekesnő legújabb kiadványa nem sokkal a budapesti koncert után, idén február 26-án kerül majd a boltokba. Annyit azonban már most lehet tudni róla, hogy a ’Sur la route’ című korong egy live album lesz, méltó utódként ZAZ első élő lemeze, a 2011-es ’Sans tsu tsou Live Tour’ után. Az alig egy hónap múlva megjelenő CD és DVD csomag különlegessége, hogy a művésznő nem kevesebb, mint 93 koncertjére kalauzolja vissza a nézőket-hallgatókat. A nem mindennapi felvételek ugyanis ZAZ legutóbbi világkörüli útján készültek, öt kontinensen: Brazíliától Németországig pillanthatunk be a színfalak mögé, és hallgathatjuk újra a legemlékezetesebb fellépéseket.


ZAZ (F) 
Budapest, Tüske Csarnok 
2016. 02.13.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: Életigenlő dallal rukkolt elő Varga Viktor

Online versennyel motiválja a táncosokat Király Béla

Ingyenes stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island