Ugrás a fő tartalomra

A Jazzy Pubban zenél a Kállay-Saunders Band!

Kállay-Saunders András párjával, Tolvai Renivel együtt a Megasztár ötödik szériájában tűnt fel. A tehetség azóta olyan slágerekkel örvendeztette meg a nagyérdeműt, mint a Csak veled, a Tonight, a My Baby, a Juliet, vagy éppen DENIZzel közös szerzeménye, a Don't do it. Továbbá 2014-ben ő képviselte hazánkat Running című számával az Eurovíziós Dalfesztiválon.


A napokban igencsak forr a levegő az előadó körül, hiszen A DAL című műsor döntőjében nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy azt ő szerette volna. Produkciója nem sikerült tökéletesre. Ennek ellenére András tehetségét senki sem vitathatja, aki szombaton Budapesten, a Jazzy Pubban ad koncertet zenekarával.


Kállay-Saunders Band Klubkoncert
Dátum. 2016.03.05. Start: 22:30
Helyszín: Jazzy Pub (1061 Budapest. Liszt Ferenc tér 10.)

Megjegyzések

Népszerűek

Best of 2017: A legstílusosabb női előadók

Ha az ember lánya színpadon dolgozik, akkor nem csak zenei munkásságára, de bizony külsejére is oda kell figyelnie. Nem mindegy, hogy mit üzen az előadó a ruházata, mit sugároz magából egy énekesnő a külvilág felé. Idén számunkra az alábbi öt rendkívül eredi hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. 5. Lola
Lola a szemünk előtt cseperedett nem csak érett előadóvá, de igazi nővé is. Ő az a figura a zenei piacon, akit bátran mernék kiállítani a kislányok elé példaképként, hiszen tökéletes bizonyítéka annak, hogy nem kell mindent megmutatni ahhoz, hogy szexik legyünk. A sportosan elegáns lány lezser, laza, vagány és irtózatosan dögös.
4. Singh Viki
Singh Viki számomra egy igazi díva, aki tökéletesen édesen maxolja ki a cukisági faktort. Az ő romantikus stílusa egyszerre kifinomult, bohókás és frissességet, erőt, tisztaságot sugárzó.
3. Kollányi Zsuzsi  Kollányi Zsuzsi egy végtelenül energikus énekesnő, aki bármelyik pillanatban képes felrobbantani a színpadot. Zsuzsi minden alkalommal mer…

Best of 2017: A legjobb albumok az évben

Jó ideje halljuk már, hogy mennyire nem érdemes legyártani albumokat, ám szerencsére, a kitartó előadóknak hála számtalan izgalmas korongot kaptunk 2017-ben is. Best of sorozatunkban most a BSIDE Hungary idei kedvenc nagylemezei érkeznek hát:
4. Szekeres Adrien: Megállók  7 év után rukkolt elő legújabb, Megállók című nagylemezével Szekeres Adrien. A tehetség nem aprózta el, hiszen egy hihetetlenül gazdag zenei anyagot rakott össze. Adrient nehéz lenne egyetlen műfajba beskatulyázni, hiszen dalai olyan stílusjegyekből építkeznek, mint a jazz, a rock, a country, vagy éppen a komolyzene. A korongon hallható szerzemények mondanivalóval, lüktetően újszerű hangzásvilággal rendelkeznek. Ha szeretnénk egy picit megállni, megnyugodni, feltöltődni, akkor a Megállók erre tökéletes segédeszköz lehet. TELJES KRITIKÁÉRT KATT IDE

3. Hősök: Rapertoár Tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Hősök. A hip hop formáció ezt a szép kerek számot egy szuper stílusos, limitált példányszámú Best of alb…

Best of 2017: Ezeket a dalokat pörgettük a legtöbbet

Egy izgalmas dal gyógyító hatással van fájó lelkünkre, jó kedvünket pedig bármikor képes még tovább fokozni. Idén is kaptunk mindenfélét a magyar zenei élet képviselőitől és bár nem volt könnyű dolgunk, összeállításunkban a 2017-es esztendő általunk legtöbbször pörgetett számait hoztuk most el nektek. 17 darabot.
17. Miss Bee: Mondj igent a jóra Ki ne emlékezne a Bestiák (1997-2001) lánybandára? Somorjai Ilona, avagy Miss Bee azóta számtalan formációban, produkcióban megfordult, decemberben pedig kijött Mondj igent a jóra című dalával. A nóta tartalma nem éppen a megszokott témák mentén mozog, hiszen többek között arról szól, hogy mennyire fontos, hogy befelé figyeljünk, felhagyjunk a negatív dolgokkal és rátérjünk a jó, nekünk való útra. A szerzemény zenéjét Závodi Marcel, szövegét pedig Miss Bee követte el. 16. Animal Cannibals: AC Party Megamix Hogy a hiphop műfaja nagyot ment, az az Animal Cannibals srácainak is köszönhető. A fiúk idén kidobták legnagyobb slágereiket tartalmazó mixü…