Lóci játszik: Nem táncolsz jobban – Itt a klip!

Megjelent a Lóci Játszik zenekar legújabb videoklipje, mely a Nem táncolsz jobban című dalra forgott. A szám a zenekar közös nagy kedvence.


„Amikor elkészült anno a dal, és először mutattam meg a fiúknak, egyszerre esett le a banda álla” – meséli Lóci. –„Aztán megmutattam a demót Reisz Gabinak is (a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezője, Lóci lakótársa), és ő azt mondta másnap, hogy szemét vagyok, mert egész nap ezt dúdolta. Ekkor gondoltam, hogy érdemes lehet vele mélyrehatóan foglalkozni.”

Ezek után szinte természetes volt, hogy ő lesz a rendezője a klipnek. „Gabival a VAN óta folyamatosan együttműködünk, és erre a számra beindult a fantáziája, amit az Umbrellával karöltve sikerült is megvalósítani” – folytatja Lóci. – „A klip egyébként egy tipikus belvárosi hajnali szerelmes történet arcba öntött itallal, kukákon ugrálással, 200 forintos pizzával, zuhanó fenyőfákkal és villamosmegállóval.”

A forgatás mellett a Lóci Játszik egyéb meglepetésekkel is készül a tavasz folyamán. „A zenekar jelenleg a tavaszi turné műsorát gyúrja, stúdiózik és elvileg hamarosan megtanulom, hogy kell a James Brown legs-et táncolni” – nevet Lóci. –„Március 12-én pedig a Margaret Island előtt lépünk fel az Akváriumban, amire nagy izgalommal készülünk. 1200 ember előtt játszani elég nagy őrület, ezt fogjuk meghálálni: az eddigi legütősebb repertoárral fogjuk bemelegíteni a közönséget.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: Életigenlő dallal rukkolt elő Varga Viktor

Ingyenes stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island

Online versennyel motiválja a táncosokat Király Béla