Zséda és Balogh Tamás közös produkciója lett a Nemzeti Tehetség Program hivatalos dala

Zséda már több mint egy éve munkálkodik a Nemzeti Tehetség Program védnökeként, ahol mentoraltja Balogh Tamás, a tehetséges jazz zongorista és zeneszerző. Közös munkájuk eredményeképp született meg a Szórd fényed rám! című dal, amelyik a Nemzeti Tehetség Program hivatalos dala lett. A közös szerzeményhez klip is készült, amelyet Indián rendezett.

A többszörös Fonogram, eMeRton és Artisjus-díjas énekesnő ismét szakmai alázatáról tett tanúbizonyságot. A képernyőről, a koncertjeiről, a rádióból ismert pop-díva visszatért zenei gyökereihez, a jazzhez. Pályája kezdetén ugyanis ebben a műfajban alkotott leginkább.

A Zséda Világa Youtube csatornán debütáló dal egy fiatal művészről szól, aki mindenhol keresi hallja, sőt látja a zenét. Ez után a fiatal művész találkozik a sikeres énekesnővel. Zséda örömmel segíti, belevágnak, életre hívják a dalt. Először a próbaterem, majd a stúdió szolgálnak helyszínéül a történetnek.

A sztori végén egy rajongókkal teli hatalmas koncertteremben adják elő közös dalukat. Jó újra a jazz műfajában hallani az énekesnőt, aki ismét maradandót alkotott, köszönhetően a Nemzeti Tehetség Programnak is.

„A dal szövege arról a pillanatról szól, amikor a tehetség elindul a maga útján, egy olyan fiúról, akinek mindene a zene. A Nemzeti Tehetség Programot azért tartom remek kezdeményezésnek, mert minden fiatalnak hitet, erőt ad ahhoz, hogy a felszínre tudja hozni magából azt a bizonyos dolgot, amit csak ő tud. Ennek köszönhetően jött létre ez a ragyogó együttműködés is.”- mondta el Zséda.

A produkció egyik különlegessége, hogy a dal és a videoklip együtt debütál. A dal képi világát Indián, az elismert rendező álmodta meg.

„Mivel a klip sztorija elmeséli ennek a dalnak a születését, el akartam emelni képvilágában a dokumentarista stílusú feldolgozástól. A művészvilágot mindig körüllengi egyfajta vélt vagy valós csillogás Mi a pozitív oldalát szerettük volna bemutatni a reménynek, a tehetségnek, a barátságnak, a kitartásnak és a sikernek! Mindezeket egy picit elrugaszkodva a valóságtól, szinte álomszerű képsorokkal támasztottuk alá.”- mondta el a klip rendezője, Indián (Galler András).

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: Életigenlő dallal rukkolt elő Varga Viktor

Online versennyel motiválja a táncosokat Király Béla

Ingyenes stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island