Ugrás a fő tartalomra

A BSW dala az áprilisi VIVA PUSH

Tíz éves pályafutásuk után úgy tűnik, a BSW tagjai megtalálták azt a hangot, ami a rétegzene kedvelői után a mainstream médiát is meghódította. Sziklai ’Meklód’ Mátyás és Ferenczei 'Gaben' Gábor legújabb, Még mindig című slágere az áprilisi VIVA PUSH-ként egy hónapig kiemelt támogatást kap a zenecsatornán, így a rapperek közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy élőzenés formációval is rendszeresen rajongóik elé állhassanak.


A VIVA minden hónapban kiválaszt egy-egy feltörekvő előadót vagy csapatot, akiket kiemelt megjelenésekkel támogat. A zenecsatorna áprilisban a BSW-t helyezte a középpontba, akiket őszintén meglepett az elismerés. „Még nem olyan régóta játssza a VIVA a dalaikat, ezért külön örülünk neki. 2014-ben a Túlélem volt az első klip, ami bekerült a rotációba, aztán szerencsére a többit is szépen játszották mostanában. A Push már csak a hab a tortán” – kezdte Sziklai ’Meklód’ Mátyás.

A Beerseewalkot, vagyis a BSW-t 2006-ban alapította Meklód és Ferenczei 'Gaben' Gábor rap duóként, mára azonban nem csak emberileg, de zeneileg is sokat értek. A változás a csapat februárban megjelent harmadik nagylemezén is észrevehető. „Az Amíg bírom zeneileg hasonló a Még mindig című dalhoz, sokkal populárisabb, befogadhatóbb és minőségibb, mint a korábbi anyagaink. Eddig is törekedtünk a tőlünk telhető legjobb minőségre az alapokkal, a szövegekkel és a kész dalokkal is, de ezek valahogy mégis fülbemászóbbak lettek, mint az elmúlt években” – folytatta Gaben, aki szerint a váltás nem volt tudatos. „Miközben egy kellemes rapzenei lemezt akartunk összerakni, úgy alakult, hogy klasszikus hangszerekre alapozott dalok születtek. Úgy tűnik, megkomolyodtunk és a zenénk is” – magyarázta a zenész, akitől a duótól nem megszokott, romantikus hangvételű, áprilisi VIVA PUSH szövegét jegyző Meklód vette át a szót.


„Amikor megkapjuk a zenei demót, megírom a refrént és a refrénből születnek a versek, vagyis a téma. A zenére nekem ezúttal szerelmes refrén jött, és erre alapozva felelevenítettük az élettapasztalatinkat és belesűrítettük egy dalba. A klipben is hasonló érzelmeket próbáltunk megjeleníteni, de a sztori helyett ezúttal a látványra helyeztük a hangsúlyt. Adott volt, hogy kell egy szép lány és sok lassítás a videóban, az üvegszilánkoknak viszont nincs jelentősége, csak a vizuális koncepció részét képezik. Bár azt is bele lehet magyarázni, hogy amikor egy kapcsolatnak vége, a felek bármerre is lépnek, megsebzik magukat a széthullott kapcsolat szilánkjaival” – nevetett a rapper, aki a klip rendezője is egyben.

A BSW mostanában sorra gyártja a szöveges videókat az új album dalaihoz, amelyekhez 2D-s képekből összerakott 3D-s „klipek” készülnek. Hagyományos videoklip legközelebb a Mosolyogj még című dalhoz készül majd, miközben a srácok alig várják, hogy élő zenekaros formában is rendszeresen zenélhessenek.

Ehhez nyújthat nagy segítséget a VIVA PUSH elismerés, hiszen a mainstream média támogatásával a BSW olyan közönséget is elérhet, akik eddig nem ismerték a dalaikat. A VIVA legutóbbi felfedezettje a KosziJanka Project volt, korábban pedig olyan nevek kaptak kiemelt figyelmet a zenecsatornán, mint a Wellhello, Kis Grófo és Pixa kettőse, a SuperStereo és a januári felfedezett NB.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos