Nyáron érkezik az új Tegan and Sara lemez!
Tegan and Sara március 11-én közölték a jó hírt, hogy legújabb nagylemezük júniusban érkezik. A „Love You to Death” című albumot szokásukhoz híven Greg Kurstin segítségével hozták létre (aki többek között Adele, Sia és Ellie Goulding producere is). A korong június 3-án debütál, az első felvételekbe azonban már április 8-án belehallgathattunk, ekkor indultak az előrendelések is.

Az ikerpár 1999-ben adta ki első nagylemezét „Under Feet Like Ours” címen. A lányokat Neil Young fedezte fel és szerződtette a saját lemezkiadójához, a Vapour Recordshoz, amely a Warner Music leányvállalata. Pályára lépésük óta már hét lemezt adtak ki, azonban az igazi nemzetközi elismerést csak 2013-ban érték el „Heartthrob" című albumukkal, amely olyan slágerekkel éltette a közönséget, mint a „Closer” és az „I Was a Fool”. Az album 3. helyen indított a Billboard 200-as listáján és 49.000 eladott példányt tudott maga mögött az első héten, ezzel magasan felülmúlva az együttes korábbi eredményeit.

A „Love You to Death” a lányok nyolcadik nagylemeze, amely emberi kapcsolati témákat jár körül 10 számon keresztül: kezdve az ikrek elszakíthatatlan, szoros kötelekétől (100x, White Knuckles), titkos szeretői viszonyokról (Boyfriend), a házasság intézményén keresztül (BWU) egészen egy anti-szerelmes dalig (U-turn). Az új anyag június 3-án jelenik meg, azonban a „Boyfriend” és a „U-turn” számokat már április 8-án megosztották a rajongóikkal. A dalok hangulatos, fiatalos tavaszi slágerek lesznek, és egyre türelmetlenebbül várjuk a júniust, hiszen a nagyja csak ezután következik!