Ugrás a fő tartalomra

Több tízezer embert várnak a Dunai Regattára

Május 7-én a budapesti Műegyetem rakparton a szurkolásé, a sportolásé és a koncerteké lesz a főszerep. A negyedik Dunai Regatta keretében először szállnak vízre Magyarországon az Oxford és a Cambridge egyetemek világhírű evezős nyolcasai, hogy összemérjék tudásukat a magyar együttesekkel, az evezős verseny mellett pedig 15 hazai egyetem sárkányhajós csapata is versenyre kel egymással. Mindeközben a világhírű Lords of Gravity magyar akrobatikus kosárlabdacsapat a parton kápráztatja majd el a közönséget. A szervezők az előző évi sikerek alapján több tízezer érdeklődőre számítanak.


„A szervező Antall József Tudásközpont célja, hogy a rendezvénnyel felhívja a figyelmet a Duna adta színes lehetőségekre, emellett az egyetemi identitástudatod is szeretnénk erősíteni azzal, hogy a diákok együtt sportolnak, vagy csak a partról szurkolnak az övéikért” – mondta el Ricsovics Ágnes, a Dunai Regatta projektvezetője az esemény sajtótájékoztatóján, amelyet Gundel Takács Gábor, a rendezvény házigazdája vezetett. Ágnes azt is hozzátette, hogy az Oxford és a Cambridge szereplése a Dunai Regatta pozitív nemzetközi hírnevének köszönhető. „Tavaly két amerikai egyetem, a Harvard és a Princeton szállt versenybe a Dunán, akik jó hírét vitték a rendezvénynek, így fél éves egyeztetést követően sikerült az angol világklasszis csapatokat is idecsábítanunk” – árulta el Ágnes, aki bízik abban, hogy jó idő esetén akár 25-30 ezren is ellátogatnak majd május 7-én a Műegyetem rakpartra.

Dr. Bényi Szabolcs, a Magyar Evezős Szövetség elnöke a rendezvényen elmondta, hogy a két angol evezős együttes egész évben folyamatosan edz a hasonló versenyekre, így a hazai csapatoknak nem lesz könnyű dolga ellenük. „Az induló magyar egyetemi evezős nyolcasok közül többet válogatott kerettagok erősítenek. A győri Széchenyi István Egyetem sokat készült a versenyre, és az előző években elért szép eredményeik alapján esélyesek is lehetnek. Tavaly a dobogó második fokán állhattak megelőzve a Princeton csapatát” – tette hozzá a szakértő.

A Dunai Regattán az egyetemisták amatőr sárkányhajós csapataikért is szurkolhatnak. „15 hazai egyetem együttese áll rajthoz a rendezvényen, hogy megmérettessék magukat ebben a több ezer éves kínai sportban” – mondta el Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke. Hozzátette, hogy a sárkányhajózás hazánkban közel 20 éves múltra tekint vissza: számos világbajnoki és Európa-bajnoki eredménnyel büszkélkedhetünk, a 2018-as világbajnokságot pedig ismét Magyarország rendezheti meg. „A 13,5 méter hosszú és 250 kg súlyú hajó sárkányt formáz meg, innen az elnevezés. 20 evezős foglal benne helyet tíz padon párosával, elől ül a dobos, aki az evezés ritmusát adja, a hajó végében pedig a kormányos. A siker általában azon múlik, hogy a verseny alatt ki tud a legjobban, legokosabban csapatban dolgozni” – mondta el az elnök.

A világhírű Lords of Gravity akrobatikus kosárlabdacsapat szintén nagyon készül a rendezvényre: a sajtótájékoztatón egy kis ízelítőt is adtak tudásukból. „Ötfős csapatunk tagjai inkább akrobaták, mint kosárlabdázók. Szórakoztató sportbemutatókkal járjuk a világot: közel 30 országba jutottunk már el Dél-Afrikától Japánig, de az amerikai Got Talentben is megmérettettünk” – mondta el Medgyessy Tamás, a csapat menedzsere, aki az egyik legnagyobb eredményüknek tartja, hogy az egyik csapattag gumiasztal segítségével 8 méterről zsákolt Guinness-rekordot állítva fel ezzel.

Dunai Regatta, az év sportfesztiválja 2016. május 7-én, szombaton 11:00 – 04:00 óra között a budapesti Műegyetem rakparton.

Megjegyzések

Népszerűek

Polyák Rita: "Szerettük volna, hogy a klipben érződjön, hogy szeretjük egymást". Beszélgettünk.

Polyák Rita arcát sokan az Éjjel-Nappal Budapest műsorából ismerik, pedig éveken át volt a Nova Kultúrzenekar vokalistája, illetve több saját dallal is előrukkolt már a legnagyobb videómegosztó portálon. Az énekesnő ezúttal saját formációjával, a REE banddel alkotta meg Fejeket fel című számát.
nikiahatos: Új formációban láthatunk, hallhatunk téged. Kikkel zenélsz együtt és miért REE lett a banda neve? Rita:Korábban már zenéltem együtt a srácokkal, amikor egy akusztikus felállásban tevékenykedtünk. A csapatomat Rugási Károly (dob), Lajtos Péter (basszusgitár), Agárdi Tamás (billentyű), Derzsi Zsolt (gitár) és jómagam tesszük ki. Semmiképpen nem szerettem volna azt, hogy Polyák Rita Band legyen a nevünk, ugyanis azt gondolom, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem mindannyian egyenrangú tagjai vagyunk a zenekarnak. Viszont a fiúk a sokadik próba után Rinek kezdtek el szólítani és egy idő után nem volt mese, be kellett adnom a derekam. Így lettünk mi a Ree Band.

nikiahatos: Fejeket fel lett an…

Audiopoeta: "A gyerekkoromat is gyászoltam az ő elvesztésével" - Interjú, itt a dal!

Audiopoeta áprilisban rukkolt elő Fej vagy íráscímű dalához forgatott klipjével. A formáció ezúttal egy komolyabb hangvételű szerzeménnyel lepte meg közönségét. Az Aludj jól az elmúlásról, azon belül azoknak a kisállatoknak a túlságosan rövidke életéről szól, akiket családtagokként szeretünk, így vélhetően ezzel a dallal sokan könnyedén azonosulnak majd.
„A dalt egy nagyon fontos élőlény elvesztése ihlette. 15 esztendeje, amikor 11 éves voltam, találtam egy kismacskát a kilencedik kerületben. Természetesen nem volt kérdés, hogy hazaviszem-e, így aztán végigkísérte az egész eddigi életem.” – kezdte a produkció frontembere. „Jóban és rosszban ott volt velem, többek között az édesanyám halálakor, vagy éppen jó pár szerelmi dráma tanúja is ő volt. Sokszor az emberek ki-be mászkálnak az életünkben, de ezek a kisállatok mindig ott vannak velünk, biztos pontot adnak számunkra. Édesanyám betegsége miatt hamar fel kellett nőnöm, így az egyetlen gyermeteg játékot és jókedvet ez a négylábú jelent…

CéAnne: „Iszonyatosan nagy energiákat sugároznak” – Az új klipről beszélgettünk

Ha valakinek angyali hangja van hazánkban, akkor az CéAnne. Az előadó januárban jött ki a Find Da One klipjével, most pedig igazi girlpower anyaggal jelentkezik. They Don't Know-ról a Hősökkel közös Budapest Parkos fellépés után beszélgettünk Annával. CéAnne leginkább angol nyelvű előadókat hallgat, főleg karibi, afrikai gyökerekkel rendelkező angol hölgyeket, így nem csoda, hogy ez az anyag is ezen a nyelven jött létre. A dal producere Ádám Péter (Sonar Bistro) volt; a mastert pedig Joeker készítette. 
„Ez a dal egy elég elfoglalt időszakomban született meg, amikor nagyon fáradt voltam már és végre lett egy szabad estém. Decemberben vettem egy gitárt, elkezdtem rajta ügyködni és januárban, a Find Da One megjelenése után néhány nappal, fél óra alatt meglett ennek a dalnak a váza. Sok olyan előadót hallgatok, akik sikert sikerre halmoznak. Ezen az estén egy picit sajnáltam magam, hogy én miért nem tartok ott, ahol ők és többek közt ez ihlette ezt a dalt.” – kezdte az énekesnő.
„Ugyan…