Ugrás a fő tartalomra

Új világba kalauzol el a Deftones: Gore című albuma! Lemezkritika!

Hatalmas várakozás előzte meg a sacramentói Deftones új albumát, az április 8-án a Warner által kiadott Gore-t. Szám szerint ez a nyolcadik nagylemezük a sorban és ahogy már megszokhattuk tőlük, ismét megismételhetetlen, egyedi alkotás érkezett. Egyáltalán nem könnyen emészthető, még többszöri hallgatás után is mindig más arcát mutató törékeny Deftones egyveleggel ajándékozták meg most is a közönséget.


Az ötösfogat előzetes nyilatkozatai -miszerint ezúttal teljesen más módszerrel közelítenek a munkához- adhattak némi okot aggodalomra, főleg, hogy Stephen Carpenter gitáros saját bevallása szerint eleve nem is szándékozott játszani az albumon. Az Ultimate Guitarnak adott interjújából egyértelműen kiderül, hogy alig folyt bele a dalszerzésbe, mert nem igazán tudott azonosulni ezzel az iránnyal. Állítása szerint ő jobbra, a zenekar balra tartott… Ez kristálytisztán hallatszik a lemezanyagon, ugyanis meglehetősen kevés lett ezúttal az az igazi régisulis, agyszaggató Deftones döngölés. Nyilván, senki nem számított egy újabb Around The Fur-re, de az ős nu-metálosoknak okozhat csalódást ez a merengősebb megközelítésű dallamvilág.

Az album első felén található Acid Hologram, a Doomed User, vagy a kilencedikként helyet kapott címadó, jó példák lehetnek az old-school keménységre. Ezek az úgymond „konkrétabb” dalok, melyek már elsőre berepesztik a koponyánkat. Ahogy már említettem, ezek vannak kisebbségben, hiszen nagyrészt az előzetesen publikált nyitó Prayers/Triangles-féle irányvonal képviselteti magát. Ezek lassabban operáló, álomszerű, ködbe burkolózó, végtelenül panaszos és zaklatott, ugyanakkor gyönyörű témák. Az album második felét szinte csak ők uralják, sokak szerint ellaposítva a korongot. Nem szívesen használnám rájuk a töltelékdal kifejezést, ezek is ugyanúgy az albumkoncepció részei.


Chino Moreno énekes hangja abszolút megosztó, vagy imádod, vagy gyűlölöd. Egy biztos: mesteri módon ért a dallamokhoz, ugyanakkor velőtrázó sikolyai az üveget is elrepesztik, feszültséget keltenek és a legvégső pillanatban képesek azt feloldani. A hangszeres teljesítményre ezúttal sem lehet panasz. Egyetlen egy ponton érezni csak gyengeséget, mégpedig a kicsit vérszegény dobhangzáson, amin igazán csiszolhattak volna még egy keveset.

Dicséretet érdemel a még borító is, rendkívüli módon összhangban van az anyag légies jellegével. A Deftones nem írta meg újból a White Ponyt, nem kopírozták le a Koi No Yokant és az Adrenaline/Around The Fur szintű gyökereikhez sem ástak vissza. Előálltak azonban egy igényes, izgalmas és a nevükhöz méltó anyaggal, a Gore-ral.

01. Prayers/Triangles 
02. Acid Hologram 
03. Doomed User 
04. Geometric Headdress 
05. Hearts and Wires 
06. Pittura Infamante 
07. Xenon 08. (L)MIRL 
09. Gore 
10. Phantom Bride 
11. Rubicon

Megjegyzések

Népszerűek

Odaszúr Dér Heni új Sztorija

Itthon rap, hiphop vonalon leginkább férfi előadók bizonyítanak, a női próbálkozások gyakran iszonyatosan gyengére sikerednek, aminek az az oka, hogy sokszor nagyon nem hitelesek a hölgyek, és  mind szövegileg, mind technikailag túlságosan erőltettettek ezek az anyagok (Tisztelet a kivételnek).Dér Heni 2013-ban indította el szólókarrierjét, és sokakat meglepett, amikor a Sugarloaf zenekarból való kiválását követő első interjúiban elárulta, hogy hozzá mindig is a rap, hip-hop, r&b műfajai álltak legközelebb. Most azonban már magyar Fergieként, illetve Nicki Minajként említik a tehetséget tegnap megjelent videoklipje, a Sztori alatt. Mondjuk tett is azért, hogy elfogadják ebben a szókimondó, arcpirító irányban. Látható, érezhető, hogy nagyobb közönséghez jutottak el az elmúlt öt esztendőben a pimaszabb, pikánsabb, dögösebb dalai (Ég veled, Szemtelen), mint mélyebb, érzelmesebb lírái (Mi lett veled).
A Sztori (Szöveg: Dér Heni, Burai Krisztián. Zene: Burai Krisztián) számomra kéz a k…

Szegedtől az első saját klipig. Interjú Szélinger Annával

Szélinger Annát (CéAnne) én már csak a Hősök zenekar vokalistájaként ismertem meg tavalyelőtt, de sokan még a reggae szcénában figyeltek fel tehetségére. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel beszélgettünk a kezdetekről, szeretett hangszeréről, kazettájáról, a Hősökről, valamint az aktualitást jelentő első saját klipjéről is. Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
nikiahatos:Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe? CéAnne:Énekkaros voltam, és zongoráztam is általános iskolában, bár az a tudás már eléggé elenyészett azóta. Hat éven át jártam klasszikus hangképzésre, Szegeden, ahol felnőttem. Az egész könnyűzenei pályafutásom onnan indult, hogy apukám Etiópia-szakértő. Egészen kicsi voltam, amikor bekerültem ebbe a közösségbe, például a táborként elindult a Reggae Campre, ami fesztivállá nőtte ki magát. Apukám sokat járt oda, Etiópiával és a raszta kultúrával kapcsolatos előadásokat tartott, és időköz…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …