Ugrás a fő tartalomra

Új világba kalauzol el a Deftones: Gore című albuma! Lemezkritika!

Hatalmas várakozás előzte meg a sacramentói Deftones új albumát, az április 8-án a Warner által kiadott Gore-t. Szám szerint ez a nyolcadik nagylemezük a sorban és ahogy már megszokhattuk tőlük, ismét megismételhetetlen, egyedi alkotás érkezett. Egyáltalán nem könnyen emészthető, még többszöri hallgatás után is mindig más arcát mutató törékeny Deftones egyveleggel ajándékozták meg most is a közönséget.


Az ötösfogat előzetes nyilatkozatai -miszerint ezúttal teljesen más módszerrel közelítenek a munkához- adhattak némi okot aggodalomra, főleg, hogy Stephen Carpenter gitáros saját bevallása szerint eleve nem is szándékozott játszani az albumon. Az Ultimate Guitarnak adott interjújából egyértelműen kiderül, hogy alig folyt bele a dalszerzésbe, mert nem igazán tudott azonosulni ezzel az iránnyal. Állítása szerint ő jobbra, a zenekar balra tartott… Ez kristálytisztán hallatszik a lemezanyagon, ugyanis meglehetősen kevés lett ezúttal az az igazi régisulis, agyszaggató Deftones döngölés. Nyilván, senki nem számított egy újabb Around The Fur-re, de az ős nu-metálosoknak okozhat csalódást ez a merengősebb megközelítésű dallamvilág.

Az album első felén található Acid Hologram, a Doomed User, vagy a kilencedikként helyet kapott címadó, jó példák lehetnek az old-school keménységre. Ezek az úgymond „konkrétabb” dalok, melyek már elsőre berepesztik a koponyánkat. Ahogy már említettem, ezek vannak kisebbségben, hiszen nagyrészt az előzetesen publikált nyitó Prayers/Triangles-féle irányvonal képviselteti magát. Ezek lassabban operáló, álomszerű, ködbe burkolózó, végtelenül panaszos és zaklatott, ugyanakkor gyönyörű témák. Az album második felét szinte csak ők uralják, sokak szerint ellaposítva a korongot. Nem szívesen használnám rájuk a töltelékdal kifejezést, ezek is ugyanúgy az albumkoncepció részei.


Chino Moreno énekes hangja abszolút megosztó, vagy imádod, vagy gyűlölöd. Egy biztos: mesteri módon ért a dallamokhoz, ugyanakkor velőtrázó sikolyai az üveget is elrepesztik, feszültséget keltenek és a legvégső pillanatban képesek azt feloldani. A hangszeres teljesítményre ezúttal sem lehet panasz. Egyetlen egy ponton érezni csak gyengeséget, mégpedig a kicsit vérszegény dobhangzáson, amin igazán csiszolhattak volna még egy keveset.

Dicséretet érdemel a még borító is, rendkívüli módon összhangban van az anyag légies jellegével. A Deftones nem írta meg újból a White Ponyt, nem kopírozták le a Koi No Yokant és az Adrenaline/Around The Fur szintű gyökereikhez sem ástak vissza. Előálltak azonban egy igényes, izgalmas és a nevükhöz méltó anyaggal, a Gore-ral.

01. Prayers/Triangles 
02. Acid Hologram 
03. Doomed User 
04. Geometric Headdress 
05. Hearts and Wires 
06. Pittura Infamante 
07. Xenon 08. (L)MIRL 
09. Gore 
10. Phantom Bride 
11. Rubicon

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Ismét svéd zeneszerzőkkel dolgozott együtt CocoTia

CocoTia legutóbb márciusban jött elő klippel, így a közönség már igazán ki volt éhezve az újdonságra. A Colours (ezt a címet kapta az előadó albuma is) most végre megérkezett. Interjú a mindig mosolygó, energiabomba énekesnővel.

nikiahatos: A Lélekvándor után ismét egy angol dallal rukkoltál elő. Ezúttal mi ihletett meg?  CocoTia: Az első dalom, a Speed of Light sikereinek köszönhetően, a dal svéd származású zeneszerzői ismét felkerestek, és lehetőséget kínáltak egy újabb szerzeményük feldolgozására. A legújabb dalomat a Colourst, így ezúttal is külföldön készítették, amit ennek köszönhetően már kész állapotban kaptam meg. Az egyetlen dolgom az volt, hogy a feléneklés során áttegyem a dalba mindazt, ami CocoTia, ami a stílusomat jellemzi. A dal a szerelem sokszínűségét dolgozza fel. A jó, a rossz, a nehézségek és az örömök sokszínű szerelmi kavalkádját. A Colourst mindenkinek ajánlom, aki szerelmes, szerelmes volt vagy szerelmes lesz, mindenféle megkülönböztetés nélkül.
nikiahatos:A klip…

Történelmi Animal Cannibals klip érkezett

10 év után újra egy dalban a hazai MC-szcéna java, hogy elkészítse a hatályos raphimuszt. A különleges dal hossza kereken 10 perc és összesen negyvenhárman csillogtatják meg benne a mikrofonjukat. A dal címe, vagyis a „Tarolnak az emszík” nem csak a benne szereplő előadókra és csapatokra utal, hanem a teljes magyar rap szcénára.
„Óriási meló egy ilyen nótát összehozni, ami a résztvevők pozitív hozzáállása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ellentétben a 20 évvel ezelőtti állapottal, ma már nincs szüksége minden rap előadónak a segítségre és az általunk nyújtott „reflektorfényre”.- hangsúlyozta Ricsipí.
Az Animal Cannibals idén csak olyanokkal rappelt, akikkel korábban még nem szerepelt együtt videóklipben. A meghívott pályatársakon kívül a kannibálok az újoncok előtt is kinyitották a kapukat, vagyis bárki, akár "nullkilométeres" előadó is jelentkezhetett a vendégszerepre. A szereplők többsége az ország vidéki településeiről érkezett, csupán néhány fővárosi előadónak ju…