Ugrás a fő tartalomra

Költözik a Budapest Music Expo

Új helyszínen, a Hungexpo területén szervezi meg a Budapest Music Expót a Hangszeresek Országos Szövetsége. A költözés oka, hogy a rendezvénynek eddig helyet adó SYMA csarnokot áprilisban bezárták. Az expót 11. alkalommal hozzák tető alá október 7-től 9-ig, és ez lesz az eddigi legnagyobb hangszerkiállítás.


A Budapest Music Expót 2005-ben szervezte meg először a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) akkor még Hangfoglalás néven. Az első rendezvénynek a Millenáris adott helyet, majd 2006-tól 2015-ig a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban várták a zenélés iránt érdeklődőket. Mivel a SYMA idén áprilisban bezárt, a szervezőknek lépniük kellett, és a Budapest Music Expót átvitték a Hungexpo területére. A hangszerkiállítás az ’F’ és a ’G’ csarnokban, illetve a passzázson kap helyet. Míg a tavalyi expó 12 ezer, az idei 17 ezer négyzetméteren terül el, így ez lesz minden idők legnagyobb zenei kiállítása nem csak itthon, hanem Budapesttől számítva 1000 kilométeres távolságon belül. A szervezők a ’G’ csarnokot két részre bontják, csendes és félhangos teremmé, így a gitárokon zúzó fiatalság biztosan nem tudja zavarni a látványtechnika iránt érdeklődőket. A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Az eddigi három – volt év, amikor négy – színpad helyett 2016-ban öt színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban is az idei expó lesz a legerősebb. Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program. Érdemes már most beírni a naptárba: október 7-8-9. Budapest Music Expo, Hungexpo.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos